Ezo

Miért marad el a világvége?

Az emberiségnek mindig szüksége volt világvégedátumokra. Ez most megint közelít, pedig már túléltük a legutóbbi, 2000-re jósolt összeomlást és sok-sok előzőt is.

A világvégevárás pszichológiája az lehet, hogy az idő végtelensége, illetve az a szerencse vagy kegyelmi állapot, hogy még működik a világunk, és a felelőtlen, önpusztító, környezetszennyező, pénzhajhász életmód ellentmondása valamiben ki kell hogy süljön, hiszen ez az egész a villámláshoz hasonlóan felgyülemlett energia. Globálisan és egyénileg is érezzük, hogy nem mehet tovább ez az őrült rohanás. Közben a vallások elsődleges eszköze a félelemben tartás, és egy felsőbb erő büntetésének fenyegetése. De mit kezdjen ezzel egy józanul gondolkozó, tájékozott ember? Nézzük meg, miért is beszélünk 2012-ről?

Régi látnokok és ősi kultúrák mit jósoltak 2012-re?

Edgar Cayce (1877–1945) amerikai látnok álmában adott jövendölést, emiatt Alvó Prófétának hívják. Több mint 30 000 próféciát mondott tollba. Azok, amelyek a 2011 előtti időszakra vonatkoznak, eddig 100 százalékban helyesnek bizonyultak. Megjósolta az 1929-es világgazdasági válságot, Oroszország társadalmi megrázkódtatását, az USA fegyverkezését és a 2011-es Japánt sújtó földrengést. 2012-re nem jósolt világvégét, viszont természeti katasztrófákat, a nyugati társadalmak összeomlását, új államformákat igen. Forgatókönyve szerint új lelki, szellemi, holisztikus gyógymódok fognak megjelenni, képesek leszünk természetfeletti érzékszerveinket használni. Feloldódik az ellentét tudomány és spiritualitás között. Cayce 2012-t nem egy szemvillanásnyi kataklizma évének látta, hanem egy fokozatos fejlődés markáns kezdetének. 2013-ra országok egyesülését „álmodta meg”.  Az ősi Kelet bölcsességének előtérbe kerülését és Atlantisz szigetének felbukkanását is látta álmában. Az emberiségre egy boldogabb és békésebb időszak köszönt.

Miért marad el a világvége?

 

Nostradamus (1503–1566) képzett csillagász volt. A pestis idején orvosként harcolt, mégis meghalt a családja. Amikor megjósolta II. Henrik halálát, európai hírű lett. Tudatosan fogalmazott homályosan. Jövendöléseit soronként más-más nyelven írta. Érdekes módon a 2012-es dátum sehol nem szerepel Nostradamus verseiben, de többször tett említést éhínségről és egy helyen meteor becsapódásáról. A versek eltérő elemzései ellenére valószínűsíthető, hogy Nostradamus szerint 2025-re Európa lakatlanná válik, és Kína lesz a világ vezető hatalma. 2050-re új energiaforrásokat fedeznek fel az emberek, és elindulnak a Marsra. A Földnek egy központi fővárosa lesz, elolvadnak a jégsapkák, és általánossá válik a klónozás.

A maja civilizáció az emberi történelem legpontosabb dátumát hagyta ránk, ami a világvégére utal. Kr. e. 3114. augusztus 12-én a Vénusz megszületésével indult az időmérésük, és 2012. december 22-e a korszak legutolsó napja, amikor kozmikus kapcsolat jön létre a Vénusz, a Nap, a Fiastyúk és az Orion csillagkép között. (Az eredeti maja jóslat 2012. december 22-ről szól. A nyugati asztrológiában azonban december 21-én lép be a Nap Bak jelébe, valószínűsíthető, hogy innen ered az elírás.) Ekkor a Vénusz szimbolikusan meghal: 2012. december 22-én napnyugta előtt a Vénusz a nyugati horizonton fog alámerülni, pont ugyanakkor, amikor a Fiastyúk felkel keleten. Abban a pillanatban, amikor a Nap lenyugszik, az Orion felkel. A Fiastyúk 25 625 éves keringési pályájának végére érkezik.

A maják a Fiastyúk csillagképet a „Hét Nővér”-ként ismerték, és tudták, hogy a nyolcadik csillaga a mi Napunk. A Fiastyúk központi csillaga az Alcyone. Napunk és egész naprendszerünk 25 625 év alatt ír le egy teljes kört az Alcyone körül, közben ki- és belép a Photon-övbe. Ez kb. 2000 éves benn tartózkodást, és majd 11 000 éves kint tartózkodást jelent. A belépés épp most zajlik, és ennek a folyamatnak a befejeződése épp 2012 téli napfordulóján lesz. A maják szerint ez lesz ennek a világkorszaknak a vége, és egy újnak a kezdete.

Miért marad el a világvége?

 

Igaz, hogy a maják kiválóak voltak a csillagolvasásban, de páran egy olyan „civilizáció” világvégejóslatára alapoznak, amelyben nemhogy állat-, de élőember-áldozatot is bemutattak az isteneiknek. Számításaik helyességét nem érdemes feszegetni, viszont érdekes belegondolni, hogy ők anno nem kalkulálhattak az ipari forradalommal, a hihetetlen technikai fejlődéssel és azzal a többszöri spirituális és szociális dimenzióugrással, amin az emberiség átment. Ma már mindennapjaink szerves részei a szolidaritási mozgalmak, a gyermekvédelem, a családon belüli erőszak elítélése, az állatkísérletek csökkentése stb., és járványok, természeti katasztrófák után hatalmas, önkéntes erők mozdulnak meg, hogy segítsenek a bajba jutottaknak. Az élethez való jog már sok állam alkotmányában szerepel.

Asztrológiailag sem alátámasztható 2012. 12. 22-ei világvége

Azon a napon egy Hold–Mars nehéz fényszög teszi ingerlékennyé az embereket, de ez kb. 28 naponta megtörténik. 2012-ben több ún. „kereszt” is megjelent az égen, ami próbára tette az emberek emberségességét, a legutóbbi november 3-án. Szinte folyamatosan „vizsgázunk”: tudunk-e empatikusak, segítőkészek, szociálisan érzékenyek, szeretetteljesek, figyelmesek, rugalmasak, optimisták, kitartóak, lojálisak, hűek stb. lenni. Ha igen, akkor annak a világnak lesz vége, amelyben ezek nem szerepelnek…

Mindannyian érezzük, hogy felgyorsult az idő. Emiatt sokszor úgy érezzük, nem jól osztjuk be, nem jut elég. Pedig nem velünk van a baj, hanem magával az idővel. A „világvége” kifejezés helyett az igazsághoz közelebb áll „az idő vége”. Ez annyit jelent, hogy az idő a hagyományos értelemben átminősül. Mivel erre nincs hatásunk, okosabb, ha minőségileg osztjuk be. Vagyis minden nap, minden órában fontossági sorrendet kell felállítanunk. Ha összetorlódnak a teendőink, akkor tegyük fel a kérdést: „Mi most a legsürgetőbb?”, illetve „Mit tudok most a leggyorsabban elintézni?”. Azonnal lenyugtat bárkit, ha a teendők hosszú listájáról kihúzhat legalább egy tételt. Az idő minősége így dimenziókat fog ugrani, és minden könnyebben elrendeződik.

keretes cikk - vak
ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top