Kos – Az elengedés éve
A Kos számára a 2013-as esztendőben a legfontosabb feladat, hogy megtanuljon elengedni. Ez ugyanúgy vonatkozik akár az emberi kapcsolataira – ha felnőtt gyermeke van –, akár pedig a megélhetésére. De ha szerelemről van szó, akkor pláne az elengedés a legmegfelelőbb szó, hiszen ha szeretünk valakit, de az már menni akar, akkor a lehető legjobb, amit tehetünk, hogy elengedjük… És ugyanez vonatkozik egy barátra is, akiben oly sok évig megbízott, talán tűzbe is tette volna érte a kezét, de 2013-ban már nem szenved a viselkedése miatt, hanem el tudja őt engedni.
Bika – A kapcsolatok éve
Nem szereti a változásokat, de ebben az évben mégis olyan események történnek, amelyek új folyamatokat indítanak el az életében. Olyan emberekkel ismerkedik meg, akiknek a segítségével az életminőségét javítani tudja. Ráadásul velük tökéletes harmóniában lesz, így pótolják azokat a barátokat vagy támogatókat, akik régen fontos szerepet játszottak az életében, de akikkel már nem tartja a kapcsolatot. Sőt az új társakkal való találkozások, barátkozások nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is gazdagabbá teszik önt. És ami a legfontosabb a jövő évben: ha eddig még nem kötelezte el magát, akkor ebben az évben a sors összehozza azzal, aki mellett boldog, biztos és kiegyensúlyozott életet élhet.
Ikrek – Az egészség megőrzésének éve
A 2013-as esztendő az Ikrek jegy szülötteinek életébe változásokat hoz. Az első és legfontosabb feladata lesz az egészségével való törődés, még akkor is, ha annyira egészséges, hogy ennél már nem is lehetne jobban. Vigyáznia kell, mert ebben az esztendőben többször verheti le valamilyen kór a lábáról. Ha korábban betegséget diagnosztizáltak önnél, akkor viszont az orvos utasításait betartva a gyógyulás útjára lép, és az év végén búcsút inthet a betegségnek. Arra is ügyeljen, hogy a munkahelyén több stressz éri, ezért amennyiszer tudjon, iktasson be hosszú hétvégéket. Nem kell feltétlenül elutazni, vagy wellnessekben múlatni az időt. Saját maga is ki tud találni olyan programokat, amelyek ellazítják, feltöltik, és alig kerülnek valamibe.
Rák – A sorsfordulat éve
Az új esztendőben a Rák jegyében született személyeknek szembe kell nézniük azzal, hogy kudarccal járt, ha a vágyaikat próbálták megvalósítani. Vissza kell térniük ahhoz, amihez igazán értenek, mert ebben sikereket érhetnek el. Ráadásul haladnak a korral, és olyan ismeretanyagra tettek szert az informatika, a legújabb technológia terén, hogy ezt ki is kell használniuk, mert nagyon jó eredményt érhetnek el. Sok Rák jegyében született személy választja a külföldre költözés lehetőségét, viszont lesznek olyanok, akik talán már évek óta külföldön tartózkodnak, mégis hazajönnek, különböző okok miatt.
Oroszlán – A tanulás és a család éve
A méltóságteljes és büszke Oroszlánokról általában elmondható, hogy rendszerint az égető vágyaik irányítják őket. Ha valamit nagyon akarnak, eltökélt szándékkal küzdenek céljaik megvalósításáért. Ez a konok akarat a vesztüket is okozhatja, mert nehezen tűrik, ha útirányt kell változtatniuk, és így olykor az is megesik velük, hogy makacsul ragaszkodnak egy már kudarca ítélt tervük megvalósításához. A 2013-as esztendőben az Oroszlán jegyében született embereknél kiemelt fontosságú lesz a család. Néhányan családot alapítanak, ahol viszont már vannak gyermekek, ott az ő életükben várhatók fontos változások miatt kerül első helyre a család. Az Oroszlánok számára ugyanakkor ez az esztendő a tanulásról is szól, hiszen olyan dolgokat sajátíthat el, amelyeket a családban, vagy éppen a munkahelyén hasznosíthat.
Szűz – A szerelem, a szeretet éve
Azok a Szüzekhez, akik kapcsolatban élnek ugyan, de úgy gondolják, hogy az nem az igazi, és változtatni szeretnének, de nem mernek, a sors kegyes lesz. Olyan partnert sodor útjukba az élet, aki felrázza őket az unalomból és a tespedtségből, és egy karizmatikus szerelemben lesz részük. Akik megtalálták már a párjukat, és nagyon jól megvannak egymással, azok ebben az évben úgy érezhetik, hogy szinte semmi sem választhatja őket el a szerelmüktől. Még akkor is, ha korábban késhegyre menő viták zajlottak közöttük, most a harmónia, a megértés lesz jellemző a kapcsolatukra. És azok a Szüz jegyében született emberek, akik a házastársukkal már egy ideje csak nagyon ritkán látták egymást, most végre örülhetnek egymásnak, és a szerelem mindent elsöprő lesz önök között. A szingli Szüzeknek pedig bekötik a fejét.
Mérleg – Az újrakezdés éve
A Mérleg jegyében született embereknek viszonylag fontos, hogy ha nem is túl magas, de azért jó életszínvonalon éljenek. Nehezükre esik takarékoskodni a pénzükkel, ami aztán jelentős adósságokhoz szokott vezetni. A 2012-es esztendőben már tapasztalhatták, hogy bizony le kellett mondaniuk néhány fontos dologról, és ezért át kellett értékelniük az életüket, a költségvetésüket. 2012-ben talán szembe kellett nézniük valaki elvesztésével vagy eltávolodásával, de közben mások bizonyították a hűségüket, a lojalitásukat ön felé, amit el is várt, hiszen sok jót tett velük. A 2013-as esztendőben a sors lehetőséget ad a Mérlegeknek az újrakezdésre az élet számos területén. És ha ezt ki tudják használni, akkor jövő ilyenkor azt mondhatják, hogy ez az év jobb volt, mint a 2012-es.
Skorpió – A siker éve
A Skorpió jegyében született személyek élete a 2012-es esztendőben is már előrevetítette, hogy ugyan sokat kellett dolgozniuk, és volt, amikor a hétvégéket is munkával töltötték, de már sejtették, hogy mindez megéri. Az elért eredmények előre vetítették, hogy a 2013-as esztendő meghozza számukra az átütő sikert anyagilag, egzisztenciálisan és családi ügyekben is. Mindaz, ami a 2013-as évben történik velük, azt jelzi, ha egy kicsit lassabban is haladnak, de a siker útját járják.
Nyilas – A párkapcsolat éve
Nyilas jegy szülötte a 2012-es évben szinte agyonhajszolta magát, és amint pénzhez jutott, rögtön rohant és fizette be a csekkjeit. Előfordult, hogy többször költözött, többször váltott munkát, és szinte állandóan úton volt, alig tartózkodott otthon. Felettesével sem jött ki mindig a legjobban, talán éppen azért, mert nem volt közöttük harmónia, ráadásul a főnöke olykor olyan dolgokat várt el tőle, amelyekről a Nyilas úgy gondolta, hogy ez nem tartozik a munkakörébe. Olykor csúszott a fizetése, és bizony volt nap, amikor kölcsönt kellett kérnie, hogy enni tudjon. A párkapcsolatában is akadtak nehézségek: válás, elhagyás vagy a meglévő partnerének rokonsága okozott főfájást. A 2013-as esztendő többek között a partnerkapcsolatról szól, amikor bebizonyosodik, hogy csak egymásra számíthatnak, és bármilyen probléma adódik, nem engedhetik meg, hogy valaki közéjük álljon. Akinek pedig nincs partnere, az az idén találhat – lehet, hogy csak azért megy bele a kapcsolatba, hogy ne maradjon egyedül, de az is lehet, hogy szupergyors tempóban halad majd az új szerelmével az oltár elé.
Bak – A célok elérésének éve
A Bak jegyében születettek számára a 2013-as esztendő különlegesnek számít, hiszen uralkodó bolygójuk, a Szaturnusz, a Skorpió jegyében tartózkodik, míg a Skorpió uralkodó bolygója, a Plútó viszont a Bakban folytatja lassú útját. A bolygók – asztrológiai szóhasználattal – uralmi cseréje és egymással alkotott jó fényszögkapcsolata arra utal, hogy ebben az évben elérik a céljaikat, akár már évek óta küzdenek értük, akár csak most fogják kitűzni maguk elé. Ehhez sorsszerű segítséget kapnak. A makacsságukhoz óriási erő is társul, így aztán nem rettennek meg semmiféle változástól.
Vízöntő – Az új erő éve
A Vízöntő mindig tudott alkalmazkodni a változásokhoz, nem jelentett számára különösebb gondot, hiszen független szelleme szabadulni vágyik a megszokás szűk korlátaitól. Idealizmusa és újító szelleme sugallatára az idejét múlta gondolkodásmódot friss szemléletmódra cseréli. Bátran szakít a hagyományokkal, nyitott a világra. Vágyik a szabadságra, de ugyanakkor az elköteleződésre is, legyen szó akár magánéletről, akár munkáról, ám e kettőt nehéz összehangolni. A 2012-es esztendőben Vízöntő élete talán minden eddiginél izgalmasabban telt, mert változások, új dolgok színezték. Volt közöttük amelyik jó, amit várt, nagyon várt, és akadt fájdalmas is, amelyet csak kényszerűségből vállalt el. A 2013-as esztendő nyugalmasabb lesz. Történnek majd változások, de már korántsem olyan nagy horderejűek, mint az előző évben. Elsősorban az egzisztenciájukban várható sorsszerű változás.
Halak – A változások éve
Az optimista, álmodozó, érzékeny Halakat a 2013-as évben talán még inkább a megérzéseik irányítják, mint eddig. Ha a 2012-es esztendőben is több új fordulatot éltek már meg, az mind csak az előszele volt a 2013-as évben bekövetkező igazán nagy történéseknek, amelyek sok Halak életét fenekestül forgatják fel. Az élet szinte minden területén számíthatnak a változásra; lesz, hogy nem az ő döntésük alapján születik meg, és lesz, amit ők akarnak, mert úgy gondolják, hogy nem kívánják már ebben a formában továbbfolytatni, és továbblépnek. Nem árt tudni, hogy ezek a változások a jövőjét, annak stabilitását szolgálják.
Az előrejelzés Izing Klára: Asztrológiai előrejelzés 2013 – A Hold éve című könyvéből való.