nlc.hu
Ezo
Nagy szerelmi horoszkóp 2013-ra

Nagy szerelmi horoszkóp 2013-ra

2013 a szerelem éve lesz! Azok a kapcsolatok, amelyek eddig kezdtek ellaposodni, most felszálló ágba kerülhetnek. Igaz, ehhez tenni is kell majd nekünk. A szinglik lassan, de biztosan fejlődő új kapcsolatra találhatnak. Azokat a kapcsolatokat, amelyekbe már belefásultunk, érdemesebb lesz magunktól megszakítani, mert ha a sorsra bízzuk ezt, akkor igen nehéz helyzetekkel vethet véget ezeknek a szerelmeknek. 2013-ban eljön az ideje annak is, hogy a bizonytalankodók, akik két döntés (gyakran két jó döntés) között őrlődnek, megtalálják a számukra legjobb megoldást és a boldogságot.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reKOS

Párkapcsolati szempontból talán nem úgy indul az év, ahogyan szeretnéd. A Kosok számára 2013 eleje a kutatás és az önelemzés ideje. Ezek azok a napok, hetek, hónapok (az időintervallum nagyban függ tetőled is), amelyek arról szólnak, hogy felmérd mi az, amit eddig rosszul csináltál. A legfontosabb, hogy tudd és érezd, a vágyaid egyáltalán nem túlzóak, elérhető az a boldog kapcsolat, amire vágysz. Azt kell csak eldöntened, hogy ezt a kapcsolatot a jelenlegi pároddal akarod-e felépíteni, vagy inkább valaki mással. Jó hír, hogy a szerelem angyalai szívesen segítenek neked, és együtt dolgoznak veled azon, hogy karácsonykor már egy jól működő kapcsolatod lehessen. Szingli Kosoknak a legjobb tanács erre az évre: Használd a vonzerődet és a kisugárzásodat! 2013-ban ugyanis a kisugárzásod lesz a legfontosabb szexepiled.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A szeretetem megosztom másokkal is.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reBIKA

2013 legfontosabb üzenete az a számodra, hogy ne ragaszkodj semmihez, amire már nincs szükséged. Hatványozottan igaz lehet ez a párkapcsolatodra: ne ragaszkodj ahhoz, ami már nem működik. Engedd el, hogy másnak, máshol, máshogyan jobb lehessen a pároddal, és neked is jobb lehessen valaki mással. A művészet abban áll majd, hogy felismerd azt, a kapcsolatod még javítható-e, vagy már megérett-e az elengedésre. Ha fejlődőképes a kapcsolatod, nyugodtan adj bele még több szeretetet. Ha viszont elengedted a társadat, ne kezdj az utódja keresésébe, hanem adj időt magadnak a gyógyulásra. Engedd meg magadnak azt a luxust, hogy teljesen meggyógyíthasd a szívedet, mert ha ez megtörténik, még a következő tél előtt rád talál egy jól működő kapcsolat!
Szerelmi mantrád 2013-ra: Megbocsátok, és szeretettel helyettesítem a birtoklási vágyat.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reIKREK

Az Ikrek kapcsolataiban 2013 legfontosabb kérdése az önérvényesítés lesz. Az, hogy megtalálják a finom egyensúlyt a karrier és a magánélet, az önállóság és a szerelmükkel való egybeolvadás között. Ezt a finom harmóniát meg lehet valósítani, de ez nem feltétlenül sikerül egyik pillanatról a másikra. Rengeteg gyakorlásra lesz hozzá szükséged és rengeteg tudatosságra. Ugyanarra a tudatosságra és teremtőerőre, amit a munkádban vagy a pénzügyeidben egyre inkább magától értetődően használsz. Célszerű lenne ezt a teremtő erőt a párkapcsolatodban is kamatoztatni. Mint már kiderült, a szerelmi életed problémái most a leginkább a munkahelyedben vagy a pénzügyekben gyökeredzenek. Ezért gondold át jól, mielőtt munkahelyi liezonba kezdesz, vagy mielőtt közös kasszát kezdtek használni a pároddal!
Szerelmi mantrád 2013-ra: Életem minden területét áthatja a szeretet.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reRÁK

Egy kissé talán gyerekes vagy 2013-ban a szerelmi életedben. Az asztrológia analógiákkal dolgozik, így a „gyerekes” is sokféleképpen érthető. Ha szingli vagy, akkor a túlzott gyerekességed nehezítheti a szerelem megtalálását. Engedj egy kicsit teret a benned élő felnőtt nőnek is, és ne hagyd, hogy akaratosságod vagy az előre kitalált elvárásaid megnehezítsék az életedet. Ha már együtt élsz a szerelmeddel, eljöhet a gyermekvállalás időszaka. 2013 alkalmas arra, hogy anyává válj, méghozzá igencsak jó fej, modern mamivá, aki könnyedén veszi az akadályokat. Arra vigyázz csak, hogy ne kezdj el anyáskodni a szerelmed fölött, mert ő ezt hosszú távon akkor is rosszul viseli, ha egyébként a gondoskodást igényli tőled. Szerencsére a 2013-as év csillagállásai jórészt remek arányérzékkel áldanak meg, és mivel ez az év az uralkodó bolygódé, a Holdé, igen szép sikerekre számíthatsz szerelmi téren is.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A lelkemben élő belső gyermeket szeretettel veszem körül.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reOROSZLÁN

Az újdonságok éve lesz az Oroszlánok életében a 2013-as. Ez az év több szempontból is megújulást hoz a régi kapcsolatodba. Ha eddig csak döcögött a viszonyotok, most végre meg tudjátok javítani, még akkor is, ha már lassan elkezdenétek a szakítás gondolatával játszani. 2013-ban mindkettőtöknek szükségetek van olyan nagy közös projektekre, amelyek segítenek összefogni, egyben tartani a viszonyotokat. A közös céljaitok között előkelő helyen szerepelhet egy költözés (esetleg egy építkezés, vagy felújítás) és egy közös vállalkozás (még akkor is, ha csak mellékállásról és keresetkiegészítésről van szó.) A szingli Oroszlánok életében természetesen egy új szerelem jelenti majd a legnagyobb újdonságot. Vele valószínűleg munka közben vagy pénzügyekkel kapcsolatban találkoztok össze. Érdemes felkészülnöd a nagy Ő érkezésére azzal, hogy legyőzöd a lustaságod és elkezdesz sportolni.
Szerelmi mantrád 2013-ra: Szeretni jó és biztonságos dolog a számomra.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reSZŰZ

Harmonikus szerelmi életre és jól működő kapcsolatra számíthatsz a 2013-as évben. Ez különösen igaz lesz azokra a Szüzekre, akik még csak álmodoznak az igaziról. Sőt! Minél többet álmodozol róla, minél plasztikusabban látod magad előtt a vele való közös kapcsolatodat, annál gyorsabban érkezhet meg az életedbe a valóságban is. A 2013-as évben megteremtheted a párkapcsolati harmóniádat. A szerelmeddel egyre jobban összecsiszolódtok, és lassan már-már olyan érzésed lesz, mintha tökéletesen egymásnak teremtettek volna benneteket. Ez nem áll messze az igazságtól, hiszen ti vagytok azok, akik az évek során egymáshoz csiszoltátok magatokat, és elértétek, hogy egymás tökéletes kiegészítői legyetek. Az idén egy közös életmódváltás, együtt kezdett diéta vagy páros fitneszbérlet segít elmélyíteni a kapcsolatotokat.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A szeretet csodát tesz.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reMÉRLEG

A 2013-as év a lassú és mély változások, a nyugodt tempójú, de jelentős átalakulások éve a Mérlegek kapcsolataiban. Nagyon fontos, hogy ebben az évben ne kapkodj, és ne hozz hirtelen döntéseket! Ha szükséged van egy kis magányra, menj ki a természetbe, mert ott kapod a legjobb ötleteket. A Mérlegek az idén több lehetőséget is kapnak a megbocsátásra. Minden évszakban eljön az a pillanat, amikor gyakorolhatod a megbocsátás gesztusát, és elengedheted a régi sérelmeidet. Fontos lesz, hogy ne csak az exeidnek és a szüleidnek bocsáss meg, de önmagadnak is! Ebben az évben el kell engedned minden önvádat és minden befelé fordított haragot. Ezek ugyanis azok az elfojtott érzelmek, amelyek megnehezítik, hogy megtaláld a szerelmi kiteljesedést és a párkapcsolati boldogságot. Ha sikerül feldolgoznod a régi sértettségeket és sérelmeket, akkor az év vége felé megtapasztalod a harmonikus párkapcsolatok áldását.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A szeretetre bízom magam és életem.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reSKORPIÓ

Születés és újjászületés körforgásáról szól ez az év a Skorpiók számára. Sokan most döntenek a gyermekvállalás mellett. A kismamák között is jó néhány Skorpiót találunk az idén. 2013 jó év arra, hogy szülővé váljatok a pároddal. Most könnyen és gyorsan nőtök fel ehhez a feladathoz, és megtapasztalhatjátok, hogy a gyermekekkel válik igazán kerek egészé a kapcsolatotok. A gyerekek mindennél erősebb, örök szeretetköteléket jelentenek majd kettőtök között. Az egyedülálló Skorpiók is hamarabb anyává válnak, mint azt most gondolják, vagy mint ahogyan el tudják képzelni. Eddig szinte már-már kényszeresen hajszolták a gyermekeik leendő apját, a szőke herceget a fehér lovon. Ha 2012 végén az óévvel együtt a túlzó elvárasaiktól is elbúcsúznak, és megértik, hogy minden rendben van körülöttük, és az életük kerek egész egyedül is, akkor könnyedén beléphet az életükbe egy ideális társ.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A szeretetben újjászületek.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reNYILAS

Itt az ideje, hogy elengedj mindent, amire nincsen szükséged. A 2013-as év eleje az érzelmi nagytakarítás időszaka lesz a Nyilasok számára. Most ne csak a párkapcsolatodban gondolkodj, de mindenféle érzelmedet és kapcsolatodat vizsgáld felül. Lesz rá jó néhány lehetőséged, hogy mindenkivel, akivel eddig nehezebb viszonyod volt, szeretetet fecskendezzetek a kapcsolatotokba. Lehet, hogy ezt a szeretettel való kapcsolatgyógyítást neked kell elkezdened, de ne félj megtenni az első lépést. Ha szeretetre cseréled az aggodalmakat, a félelmeket, a fájdalmakat és a haragot, az szinte azonnal meggyógyítja a szerelmi életedet is, attól függetlenül, hogy ez a gyógyítás egy új szerelmet, vagy a párkapcsolatod felfrissülését jelenti-e. 2013 második felére már semmiféle haragot se vigyél magaddal, egyszerűen hagyd, hogy a szeretet megjavítson mindent körülötted, és ezzel együtt megkapod azt is, amire vágysz.
Szerelmi mantrád 2013-ra: Szeretetet és örömöt küldök minden kapcsolatomba.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reBAK

A legfontosabb számodra az lesz 2013-ban, hogy önmagad legyél. Ebben az évben azt a feladatot kapod a csillagoktól, hogy megszabadulj a játszmáktól, elhagyd a manipulációkat, és hagyd, hogy az őszinte szeretet és elfogadás vegye át ezek helyét a szerelmi életedben. Most megtanulhatsz bízni a párodban és elfogadni a segítséget a társadtól. Ez utóbbi – az elfogadás megtanulása és gyakorlása – különösen fontos témája lesz az évednek. Egész évben rengeteg jó szándékú  és segítőkész támogató barát vesz körül. Ha most szingli vagy, akkor valószínűleg az ő tanácsaiknak köszönheted majd azt, hogy elkezdődik egy kapcsolatod. Hagyd, hogy mások vezessenek, és ne akarj mindig te irányítani. A döntéseidet pedig ne akaratosan, az eszedre hallgatva hozd meg, hanem hagyd, hogy a belső hangod vezessen.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A szeretetben önmagamra találok.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reVÍZÖNTŐ

Minden a lehető legjobb időben és a lehető legjobb helyen történik veled 2013-ban. Ez lesz az az év, amikor el sem ronthatod az időzítést. Ennek különösen a szingli Vízöntők örülhetnek, hiszen ez a számukra azt jelenti, hogy nem téveszthetik el a nagy Ő-vel való találkozást. (Az azonban már az önbizalmadon és az őszinteségeden múlik, hogy mi lesz ebből a kapcsolatból.) A Vízöntők párjai nem feltétlenül örülnek ennek a „jókor jó helyen” levésnek, hiszen ők, ha tilosban járnak, az idén könnyen lebukhatnak. Ha bármelyik oldalon harmadikként kerülsz bele egy kapcsolatba, egyetlenegy dolgot tehetsz: bátran vállad önmagadat. Véletlenül se akarj megküzdeni a másik féllel. Ha ugyanis elvonatkoztatsz a helyzettől, ha önmagadat adod minden percben, akkor te csakis győztesként jöhetsz ki ebből a háromszögből. A győzelem ebben az esetben azt jelenti, hogy te leszel az, akinek a végén egy szeretetteli, támogató, harmonikus kapcsolata lesz.
Szerelmi mantrád 2013-ra: A szeretet minden percben jelen van életemben.

Nagy szerelmi horoszkóp 2012-reHALAK

Igazán különleges év lesz 2013 a számodra. Ebben az évben a Halak jegy szingli szülöttei egy csodálatos (és eddig számukra szinte teljesen ismeretlen) érzést tapasztalnak meg. Ez az érzés a várakozás jóleső izgalma. Pontosan tudod, érzed, hogy az idén megérkezik a szerelem az életedbe. Akár keresed a szerelmed, akár párkapcsolatban élsz, 2012-ben rengeteg kapcsolati adósságodat fizetted meg. Feldolgoztál karmikus helyzeteket, és annyi önismeretre tettél szert, amennyi elég lesz ahhoz, hogy az idén boldoggá tedd a szerelmi életedet. Az előző év nagy tudatváltása neked egyet jelentett a kapcsolati tanulófolyamatokkal, és most ezek hatására könnyedén veszed az akadályokat. A szíved meggyógyult, és ez segít abban, hogy a szerelmed szívét is meggyógyítsd. Az év közepe felé a gyermekvállalás is szóba kerülhet majd nálatok.
Szerelmi mantrád 2013-ra: Napról napra megtapasztalom a szeretet csodáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top