Nehéz feladatra vállalkozik az, aki a 2013-as esztendőre vonatkozóan előre szeretné vetíteni, mire is számítsunk. Bizonyos bolygóhatások, bolygókapcsolódások jelzik azokat az erőket, amelyek folyamatukban hatnak ránk, erők, amelyek körül vesznek, de ezeket egyéni szinten mindenki máshogy éli meg. Amíg egy Rák összerezzen a változás szó hallatára, egy Kos örömmel fogadja. Ahogyan van 12 csillagjegy, alapvetően 12-féleképpen reagálhatunk ugyan arra az eseményre. Szerencsére az asztrológia nem áll meg a 12-féle embertípusnál, hanem az egyén szintjén képes értelmezni a sorsokat a pontos születési időpont alapján.
2013-ban több figyelemre méltó bolygóhatásra is érdemes odafigyelni. Hatásuk általánosan érezhető, és egyértelműen új trendeket jelölnek. A Plútó–Uránusz kvadrátja idén is (május, november) folytatja azt az intenzív átalakító folyamatot, amit tavaly már elindított. A plútói energia szimbolizálja mindazt, ami fejletlen bennünk, és ki akar törni. Az Uránusz a változást és a lázadást képviseli, így a két bolygó találkozása mindenképp felborítja azt a megszokott rendet, amihez ragaszkodtunk vagy a biztonságérzetünket megadta. A célt, hogy a szeretet legmélyebb szintjeit megtapasztaljuk, a Jupiter jegyváltása segíti. Nyáron a Jupiter belép a Rák jegyébe, ahol a Szaturnusszal és a Neptunusszal kerül harmóniába. Segít valóra váltani az álmainkat, a reményeinket, segít az elfogadásban és tisztán látni a szeretetkapcsolatainkat, visszaigazolást adhat a megtett erőfeszítéseinkre.
Szeptember 25-én a Szaturnusz együtt fog állni a felszálló holdcsomóponttal a Skorpió jegyében. Ez az együttállás nehézségeket jelöl, akadályokat, korlátozásokat, próbatételeket, strukturális változásokat, a múltban gyökerező karmikus eseményeket. Többen érezhetik azt, hogy csapdába kerültek, ahonnan csak egy nagyobb ugrással lehet előrejutni.
Ki hódol be kinek
A Szaturnusz egész évben a Skorpió jegyében tartózkodik. Ahogyan a Skorpiók sem viselik el a felszínes dolgokat, úgy a Szaturnusz sem fogja engedi, hogy a dolgok a felszínen rekedjenek. Mindent, ami rejtve van, azt szép lassan felszínre hozza, azokat a titkokat is, amelyek még előttünk is rejtve maradtak. Saját belső határaink megváltoztatására, a személyes autoritásunk megteremtésére késztet, kristálytisztán kirajzolódnak, hogy mit tudunk tolerálni másokban és mit nem. A „ki hódol be kinek” játszmái és az erőviszonyok átrendeződése nyilvánvalóan elkezdődött, ahogy a Szaturnusz belépett a Skorpió jegyébe.
Nyitottan a változásokra
A Skorpió jegye és a Plútó is a gyökeres változásokat testesíti meg, a hatalom, az összeomlás, a megfosztottság érzéseit hozzák felszínre, személyiségünk összetettebb dimenzióira hat. A változás gondolata sok emberben félelmet kelt. A félelemre általában úgy reagálnak az emberek, hogy nem akarnak szembenézni az előttük álló dolgokkal, ám ez a fajta védekezés bizonytalanságban tartja őket.
A változásokra adott védekező reakciók – mint a manipuláció, bosszúállás, nyomozgatás, önfejűség, szélsőséges viselkedés, mindenáron győzni akarás, ellenőrzés alatt tartani a dolgokat, vagy fájó, bántó megjegyzéseket tenni másokra, a megalázás, vagy ha mindezen helyzetek elszenvedői vagyunk – mind a gyengeségünkre hívják fel a figyelmet, arra, hogy még nincs elég bátorságunk szembenézni a bizonytalansággal, és nem vagyunk felkészülve a változásokra. Pozitív megélése, ha hallgatunk a megérzéseinkre, ösztöneinkre, nem félünk a kihívásoktól, képesek vagyunk megújulni, képesek vágyunk átlátni a hatalmi helyzeteket, és az érzelmi útvesztőkbe bele sem megyünk, vagy ha vannak is, ezeket felismerve függetlenedünk.
November 1-jén a Plútó–Uránusz kvadrát ismét pontos lesz, és a november 3-ai Skorpió újhold nagyon jelentős változásokat indíthat el. Az Uránusz a stabilitásba vetett hitünket ingathatja meg, és sokan erre nincsenek még felkészülve.
A 2013-as év sok embert megtanít küzdeni. Nem másokkal, hanem elsősorban önmagunkkal. Megtanít elfogadni – nem másokat, hanem elsősorban önmagunkat. Megtanít alkalmazkodni – nem másokhoz, hanem a változásokhoz. Amihez hozzá kell szokni jövő évben is, az a változás.