Ezo

Neked mit kell megtanulnod 2013-ban?

Mindenkinek van tanulnivalója. Van, akinek a türelmet, van, akinek az elfogadást, és van, akinek a kitartást kell elsajátítania. Ezek elég általánosnak hangzanak, ezért jobb, ha megnézzük, hogy a nagy bolygók mit mutatnak konkrétan az egyes jegyeknek 2013-ra.

KOS

2013 első fél évében a Kosoknak meg kell tanulniuk okosan beszélni. Nem elég, ha elmondják, mit gondolnak, hanem meg kell találniuk a hangot azzal, akivel éppen beszélnek. Nagyon sokféle emberrel fognak találkozni. És mivel mindenki más, minden esetben az adott személy stílusának és színvonalának megfelelően kell kommunikálniuk. Ez kicsit vizsgaszerű lesz. Hamar ki fog derülni, hogy sikerült-e érthetően kifejezniük magukat. Az év második felében a lemondás lesz a tanulnivaló. Ha ügyesek, akkor nem kell veszteséget megélniük ahhoz, hogy megértsék, hogy „minden csak kölcsön van nálunk”. Semmihez sem szabad ragaszkodniuk, de közben mindent meg kell becsülniük. Így nem lesz fájdalmas a tanulás.

Neked mit kell megtanulnod 2013-ban?

BIKA

A Bikák az év első felében az elfogadást fogják gyakorolni. Fejben már biztosan tudják, milyen előítélet-mentesen viszonyulni az emberekhez, de eljött a cselekvés ideje, vagyis most már át kell ültetniük az elméletet a gyakorlatba. Tuti, hogy lesznek 2013-ban olyan találkozások, amelyek miatt olykor ledöbbennek, olykor megbotránkoznak vagy elszomorodnak, de ezeket nem szabad kimutatniuk. A második fél évben a „sok beszédnek sok az alja”-effektus lesz a „lecke”. Beszélhetnek, de meg kell tanulniuk hallgatni is. Sőt meghallgatni. Érdekes elgondolkodniuk azon, hogy miért mondjuk: „okosan beszélni és bölcsen hallgatni”. Hiszen okosan nem lehet hallgatni, csak bölcsen…

IKREK

2013 első fele az Ikrek számára maga a „paradicsom”, hihetetlenül szerencsés szériát fognak ki. Meg kell azonban tanulniuk, hogy a sikereiket másokkal is megosszák. Rengetegen kerültek nehéz élethelyzetbe, és nekik minden apró kedvesség, törődés, odafigyelés óriási ajándék. Ha tehetik, adjanak! De ne csak pénzre gondoljanak, hanem valami sokkal értékesebbre: az időre! Ezzel párhuzamosan meg kell tanulniuk a hála érzését, belülről jövően, őszintén. Minden este mondjanak köszönetet mindenükért! Az év második fél évében áthelyeződik a hangsúly a kitartásra. Ez közhelynek hangzik, de nem az. Ugyanis az lesz a feladatuk, hogy akkor is folytassák a munkát, ha nincsenek látványos sikereik – és ez az Ikrek számára kihívást jelent.

RÁK

A Rákok 2013 első felében a titoktartást fogják tanulni. Több pletyka és/vagy hír fog a fülükbe jutni. Lesz ezek között olyan örömhír is, amit szívük szerint azonnal világgá kürtölnének, de nem tehetik. Ha valaki megtiszteli őket a bizalmukkal, akkor azt meg kell becsülniük. A pletyka pedig csapda. Kínos helyzetbe kerülhetnek, ha rosszindulatú és valótlan dolgot adnak tovább. Az év második felében gyarapodásra számíthatnak a Rákok. Ennek egyik megnyilvánulási formája a hízás lehet, így tanulnivalójuk lesz az önmegtartóztatás. Nem kell böjtölniük vagy fogyókúrázniuk. Elég, ha meg tudnak állni. A mértékletesség erénye a legnagyobb lecke lesz a számukra, de a legnagyobb eredmény is egyben.

OROSZLÁN

Az új év nem hoz új tanulnivalót az Oroszlánok számára. A tavaly megkezdett utat kell folytatniuk: elsősorban a szövetség, az összetartás és a barátság helyes értelmezését és a gyakorlatba való átültetését. Beszélni, filozofálni sokkal könnyebb, mint a hétköznapokban bizonyítani, hogy mit jelent az a mondat: „Számíthatsz rám.” Ennek hangzatos szavak helyett tettekben kell megnyilvánulnia, mert az számít, hogy szükség esetén cselekszik-e. A másik fontos téma a család lesz. A mai világban egyre nagyobb jelentőséget kap ez a fogalom, amit időről időre át kell gondolniuk az Oroszlánoknak. És nem az elhunytakkal, hanem az élőkkel kell törődniük, különösen az idősekkel. Nem tudhatják, meddig maradnak közöttünk.

SZŰZ

A Szűz-szülötteknek 2013 első felében azt kell megtanulniuk, hogy a kimondott szóban milyen hatalmas erő rejlik. Épp ezért gyakorolják, hogy csak pozitív dolgokról beszélnek; ne a félelmeikről, hanem a vágyaikról meséljenek! Jézus arról beszélt, hogy „Nem az betegít meg benneteket, ami bemegy, hanem az, ami kijön a szátokon”. Nem baj, ha kezdetben nem hisznek benne, idővel meg lesznek győzve. Pont olyan pozitív fordulatokra számíthatnak, amilyenekről beszélnek. Az év második felében a gondoskodás különböző szintjeit tanulhatják meg. Sok ember lesz a közelükben, akikről gondoskodniuk kell, de nem tehetik egységesen. Mindenkinek másra lesz szüksége: táplálásra, érintésre, időre, együtt nevetésre stb.

MÉRLEG

2013 első felében a Mérlegeknek nem lesz könnyű tanulnivalójuk: az igazság sokoldalúságát kell megtapasztalniuk. A keleti tanítás egy mesét használ erre: volt hat vak ember, akiket odavezettek egy elefánt különböző részeihez, és kérték, tapogassák meg, majd mondják el, milyen az állat. Természetesen aki az ormányát fogta, másképp írta le, mint aki a fülét vagy a lábát tapogatta meg. Szóval nem a részt, hanem az egészet kell látniuk a Mérlegeknek, ha az igazságról akarnak képet kapni. Ha ez nincs meg, akkor várjanak! Az év második felében vérbeli Mérlegként kell mérlegelniük a bevételt és a kiadást. De nemcsak anyagi értelemben, hanem magasabb szinteken is: értékek, szeretet, önszeretet stb.

SKORPIÓ

A Skorpiók tanulnivalója teljesen testhezálló lesz: elengedés, kiadások, veszteségek, lemondás. Mindez nagyon gyászosan hangzik, pedig nem az. Hiszen az élet rendje, hogy aki megszületett, az meghal, amit megszerzünk, azt elveszítjük, amit megeszünk, az távozik belőlünk. Aki ezzel szembeszáll, az szomorú lesz, míg az, aki elfogadja, bölcsebb. Természetesen ehhez kell egy életkor, egy tapasztalati „batyu”. Az év második fele sokkal kellemesebb leckét hoz: a fohász, az ima áldását. Vallásoktól függetlenül a hit ereje elvitathatatlan. Aki okos, az nem csak bajban fordul az égiekhez. A Skorpiók írhatnak saját fohászt az adott élethelyzetükhöz passzolóan, sőt különböző témákhoz külön-külön.

NYILAS

2013 első fél évében a Nyilas-szülötteknek azt kell megtanulniuk, hogy azért, mert beleszeretnek valakibe vagy valamibe, még nem biztos, hogy megkaphatják. A szerelemi lobogás maga egy ajándék, a tüzes Nyilasok éltető ereje, de nem erőszakolhatnak ki semmit. Szóval a türelem mellett a másik akaratának tiszteletben tartása is lecke. Az év második felében még nehezebb feladatot kapnak: csendben vissza kell húzódniuk. Ne essenek kétségbe, ha sokkal jobban fogják kívánni az egyedüllétet, mint a zajos partikat. Ha békességben tudnak élni önmagukkal, végre rátalálhatnak saját bölcs részükre, és meghallhatják belső hangjukat. Ez felerősíti az intuíciójukat. Eljött az ideje ennek is…

BAK

A Bakok 2013 legelején abból kapnak tanítást, hogy tökéletesen normális, ha hullámzanak az érzelmeik. Az élet maga a hullámzás. Gondoljanak az EKG szinuszgörbéjére, vagy a tüdőre, ami belégzésnél kitágul, megtelik levegővel, kilégzésnél összeesik! Nem kell, és nem is lehet egyforma az ember kedélye. Persze önfegyelem kérdése, hogy ebből mennyi látszik kifelé. Az év hátralevő részében megtanulhatják másokban is elfogadni az érzelmek hullámzását. Érdekes és filmszerű jelenetekbe cseppenhetnek, csupa szentimentális emberrel lesz dolguk. Ez csak addig fogja frusztrálni őket, amíg úgy igazából el nem fogadják. Utána talán észre se fogják venni, mert pont olyan természetes lesz, mint az eső.

VÍZÖNTŐ

2013 remekül indul a Vízöntők szempontjából. Olyasmit kell megtanulniuk, amiben már jók: a kreativitást, és ennek új dimenziója tárul fel számukra. A legokosabb, ha életfilozófiájukká teszik ezt: „Ha nem lehet úgy, ahogy akarom, akkor úgy akarom, ahogy lehet.” Ezzel eltűnik a lehetetlen fogalma, ráadásul olyan kapacitásaik szabadulnak fel, amelyek a kreativitásukat blokkolták eddig. Fantasztikus ötletek pattannak ki a fejükből. Az év második felében a szolgálat váltja fel a kreativitás témáját. Szolgálni senki sem szeret, kivéve ha a szeretteinkről van szó. A gyermekünket, az édesanyánkat szívesen gondozzuk. A Vízöntőknek meg kell tanulniuk, hogy ezt másokra is alkalmazni tudják.

HALAK

A Halak-szülötteknek olyasmit kell megtanulniuk 2013-ban, ami nagyon idegen a habitusuktól: a bátorságot, sőt a kockáztatást. Ezek számukra az agresszióval állnak analógiában, pedig tévednek. Az életben maradáshoz elengedhetetlen, hogy merjenek kockáztatni. Ne higgyék, hogy ezt csak mások kárára tehetik! Sajnos sok a rossz példa, de pont ezért kell megtanulniuk, megmutatniuk másoknak, hogy kiállhat az ember önmagáért, és kipróbálhatja magát eddig ismeretlen területeken is. A jegy szülöttei fognak találni olyan témákat, ahol nagyobb rizikó nélkül kísérletezhetnek. Nem baj, ha kezdetben kényelmetlen az egész. Az sem akadály, ha zavarban vannak. Ezek mind a tanulás részei, így csak jó lehet, mert szolgálja a fejlődésüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top