Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki?

Képzeld el, amikor a párod azzal piszkál, hogy te ilyen vagy, olyan vagy, ám a szokásos visszaordibálós forgatókönyv helyett ezúttal egy másikat választasz. Mozizol! Vagyis ahelyett, hogy szokás szerint visszavágnál, most csendben maradsz és megvárod, hogy végigmondja a mondandóját, megnézed azt a mozit, amit a kedvesed – aki épp nem kedves – belül lát rólad. Amikor pedig végzett, visszamondod a hallottakat – de nem a saját értelmezésedben. Szabály: a kedvesed saját szavait használva kell mondanod, amelyeket gondosan megfigyeltél és megjegyeztél! Mindez egy csapásra feloldja a jeget. Hogy miért? A válasz egyszerű: nem a mozival van a baj, mert az mindig szubjektív, így sosem az a kérdés, hogy objektíven igaz-e, hanem hogy a kedves úgy érezte, nem figyelsz rá, egyedül maradt – és igazából ezért hisztizik. Attól, hogy visszamondod a hallottakat, egyrészt demonstrálod, hogy valóban igazán figyelsz rá, másrészt te magad is mélyebben megérzed őt. Ez elmélyíti az intimitást és visszaállítja az ideiglenesen elveszett kapcsolatot. 

Warren Farrell amerikai terapeuta, John Lennon egykori lelki trénere. Sikerkönyve, a Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki? már magyarul is olvasható. A hiánypótló mű születéséről Gánti Bence itt mesél… – fotó: Twitter

Többek között ezt a technikát dolgozta ki a pároknak dr. Warren Farrell, John Lennon egykori lelki trénere, aki a nőiség és a feminista kérdések vezető szakértője, az egyedüli férfi, akit háromszor is megválasztottak vezetőségi tagnak a Nők Nemzeti Szervezetében, New Yorkban. Dr. Farrell Amerika egyik kiemelkedő kutatója és szakértője a nemek kérdéseinek és a párkapcsolatoknak. Megjelent a CNN-ben, Oprah műsorában, és tanácsadója volt a Clinton házaspárnak is. Nemrég jelent meg hazánkban egyik fő könyve: Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki? Őt kérdezi Gánti Bence, a magyar Integrál Akadémia vezetője.

– Oly sok minden zajlik bennünk, férfiakban, ami a nők elől rejtve marad. Milyen előítéletekkel küzdünk? Milyennek látjuk általában a férfiakat? Milyenek ők valójában?

– Sokszor azt látjuk, hogy a férfit a párkapcsolatban főleg a szex érdekli. Ha a kapcsolat véget ér, csak továbbáll, és keres egy másik szexuális partnert. Azt már nagyon kevesen tudják, hogy a felmérések adatai szerint a férfiakat érzelmileg és fizikailag is jobban megviseli a szakítás, mint a nőket. Tízszer nagyobb annak a valószínűsége, hogy egy férfi a válást vagy a házastárs halálát követően öngyilkosságot követ el, mint egy nő esetében. 

A férfiak szerelme a nők iránt jelentős mértékben a pénzkeresésben és a teljesítményben mutatkozik meg. Minél inkább törekszik a férfi a nő szerelmére, annál több időt kénytelen távol maradni a családjától. A férfi jól tudja, a pénzkeresés rendszeresen elszakítja őt a családjától.Így hát megtanulja, hogyan szeretheti családját úgy, hogy valójában távol van a család szeretetétől.

– És mit tudunk a modern nőről?

– A modern nő gyakran komoly összegeket keres, bizonyos esetekben többet is, mint az átlagos férfi. Így megengedheti magának, hogy a férje ne egy egyszerű “pénzeszsák” legyen. Ehelyett már egy olyan férfira vágyik, aki érzékeny, aki meghallgatja, aki kimutatja az érzéseit, aki nyitott az ő érzéseire is, és nem helyezkedik védekező állásba azok hallatán. Egy férfira, aki hazaérkezvén a munkából segít a főzésben és a gyereknevelésben, aki egy valódi társ, nemcsak egy őrző-védő, hanem egy gondoskodó, tápláló kapocs.

– Napjainkban a nők arra vágynak, hogy a férfi ideje nagy részében, vagy állandóan teljes érzelmi felkészültségben nekik szentelje a figyelmét. Régebben ez nem volt elvárás…

– Mindenki szeretetre vágyik, és csaknem mindenki meg is házasodik. A házasság során azonban idővel felfigyelünk olyan apróságokra, melyek idegesítenek minket a másik emberben. Ilyenkor vagy a szőnyeg alá seperjük ezeket, hogy nehogy kikezdjék a békét, vagy rendszeresen és nyíltan beszélünk róluk, amit aztán a másik fél gyakran kritikaként él meg.

Úgy érezheti, ezzel a hozzáállását, a viselkedését szeretnénk megváltoztatni. Ennek eredményeként gyakran védekezővé válik, igyekszik elkerülni az ilyen beszélgetéseket, esetleg ellentámadásba lendül, és hasonló dolgokat vág a fejünkhöz, mint amilyeneket mi is mondtunk neki. Legközelebb aztán, ha valami bánt minket, már félünk azt megosztani a másikkal, félünk, hogy rosszul reagál majd, és az egész csak rosszabb lesz. Így hát inkább magunkban tartjuk az érzéseinket.

Idővel talán az alkoholhoz fordulunk, esetleg egyre később járunk haza, vagy más kapcsolatot keresünk, olyat, amelyben meghallgatnak minket. Minden kapcsolatban eljön az az idő, amikor úgy érezzük, tojáshéjakon lépdelünk. Ez senkinek sem jó. Mindenki utálatosnak érzi a másikat.

– Hogy lehet ebből kilépni?

 
– A párkapcsolati kommunikációs workshopokon arra tanítom a résztvevőket, hogyan érezzék szeretve ahelyett, hogy kritizálva éreznék magukat. Ez a lényeg, amit nagyon könnyű mondani, a gyakorlatban azonban már sokkal nehezebb megvalósítani. Mielőtt meghallgatnánk és kritikaként élnénk meg a másik szavait, gondolkodjunk el röviden a most következő gondolatokon:

Ha a társam bármit megoszthat velem, akkor biztonságban érzi magát mellettem, akkor érzi, hogy szeretem. Minél inkább érzi, hogy szeretem őt, annál inkább szeret majd ő is engem. Ha sikerül elsajátítanunk ezt, rájövünk, hogy a kritika magában hordozza a nagyobb szeretet lehetőségét is. Ekkor azt érezzük, hogy valóban vágyunk arra, hogy partnerünk megossza velünk mindazt, ami őt zavarja, mert tudjuk, hogy ez végső soron nagyobb intimitáshoz és szeretethez vezet.

A régi félelem, hogy a partnerem talán azért kritizál, mert el akar hagyni, vagy már nem szeret és nem képes velem tovább élni, már a múlté. Ha megteremtjük a partner érzéseit befogadó és megtartó biztonságos környezetet, épp ezek ellenkezője történik majd. Azzal, hogy meghívjuk a partnerünket, ossza meg velünk kritikus érzéseit, egyedülálló képességre tehetünk szert. Megtanuljuk, hogyan érthetjük meg mindazokat, akiknek véleménye eltér a sajátunktól.

– John Lennonnak is ezt tanítottad?

– Nem, akkoriban még nem foglalkoztam a kapcsolati kommunikáció ezen területével. Amikor John eljött a férficsoportba, éppen az nyomasztotta, hogy amikor Angliában megszületett az első gyermeke, Sean, akkor nem igazán vette ki részét a neveléséből. Tudta, hogy a jövőben ezen változtatni akar. Elhatározta, hogy öt évre félreteszi karrierjét, és ez idő alatt fia mellett marad. Később elmondta, hogy minden bizonnyal ez volt élete legjobb döntése.

– Befejezésül üzennél még valamit a nőknek? Valamit, ami rávilágít arra, milyenek is valójában a férfiak.

– Amikor elindítottam a férficsoportokat, én is azt tettem, amit sok nő is tesz. Arra kértem a férfiakat, hogy meséljenek magukról, a kapcsolatukról. Majd félbeszakítottam őket és elmondtam, hogy szerintem mi lehetett volna a jobb megoldás akkor. Sok férfi azt mondta, hogy eleinte kedvesük figyelmes és törődő volt, meghallgatta, támogatta és felvidította őket.

Aztán az idő múlásával, vagy ahogy összeházasodtak, a nő rendszerint egyre kritikusabbá vált. Egyre gyakrabban panaszkodott, és még ha a férfi igyekezett is javítani valamit a dolgok állásán, kedvese abban is talált valami kifogásolni valót. A férfiak elmondásuk szerint egy idő után már attól is tartottak, hogy egyáltalán megpróbálják megoldani a problémát. Úgy érezték, hogy kedvesük folyamatos ellenőrzés alatt tartja őket.

A legtöbb nő elismeri, hogy többet panaszkodik, mint valójában szeretne. Azt azonban nem érti, hogy a férfi szemszögéből ez a kritika úgy hangzik, mintha a másik nem bízna benne, mintha ellenőrizni akarná őt, mint egy gyereket. Ez egyfajta antihős-érzést vált ki a férfiakból. Ez olyan, mintha a férfi minden nap egy kicsit “próbára tenne” téged: Ó, az a ruha nem áll túl jól neked, kisebbnek tűnnek benne a melleid. Vagy újra és újra megjegyezné, hogy felszedtél egy kicsit. Ettől bármelyik nő azt érezné, hogy kevésbé vonzó.

Sok férfi arról számolt be, hogy hasonlóan érzi magát, mélyen meg van bántva. Aztán mégis beleegyeznek a gyermekvállalásba, pont akkor, amikor a nővel való kapcsolatuk elmélyítésére lenne szükségük. Egyrészt azért mennek bele, mert ezt várják tőlük, másrészt azt gondolják, a nő boldog lesz a gyermek miatt. Amikor azonban megszületik a gyermek, az apa úgy érzi, hogy több időt kell szentelnie a munkának, minek következtében kénytelen eltávolodni a gyermekétől és a feleségétől. Mire visszatér, azon kapja magát, hogy felesége minden idejét és szeretetét gyermeküknek szenteli. Legalábbis ő ezt így éli meg. Ettől összetörik a szíve, és gyakran ez készteti arra, hogy félrelépjen. A szeretet, amit mindketten olyannyira vágytak, ekkor gyakran semmivé lesz. Ez egyike azoknak az üzeneteknek, hogy miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki.