nlc.hu
Ezo
Otthonod az önarcképed

Otthonod az önarcképed

Van egy zárt tér, ami pontosan tükrözi belső világodat, ez pedig az otthonod. Bútoraid, személyes tárgyaid, azok elrendezése szimbolikus leképezése annak, aki vagy. Lakóteredben még a lelki blokkjaid is megjelennek képekben…

A térben lelkünk egyfajta lenyomatot képez, ezért egy szakavatott térpszichológiai tanácsadó számára a lakás gyakorlatilag egy beszélő tér. Rengeteg információ kiolvasható ebből a „virtuális fotókiállításból”, amit otthonunknak nevezünk, hiszen érzelmi megéléseinkkel, gondolatainkkal „teleírjuk” a lakásunkat, csak éppen tárgyak, formák, színek formájában.

Otthonod az önarcképed

 

„Az otthonunk a lelkünk kivetülése – mondja Kenéz Tünde, a térpszichológia kitalálója és megalkotója. – Minden, amivel körülvesszük magunkat, ami történik velünk, amit látunk, hallunk, minden emberi kapcsolatunk is szimbólum. Az otthonunkban a színek, a formák, az anyagok, a bútorok mind rólunk árulkodnak, de éppúgy a szobák közötti kapcsolat is. Leképeződnek azok a belső, lelki folyamatok, amelyekkel éppen dolgunk van, éppen ezért egy térdiagnózissal az elakadások, blokkok is feltárhatók. A térpszichológia tulajdonképpen magát az életet nevezi Tér-nek, és az embert a Tér középpontjának. Egy történet, két ember kommunikációja, vagy bármilyen életjelenség is pontosan »olvasható« szimbolikus nyelven, ahogy egy kép, egy látvány, egy lakókörnyezet is. Amennyiben egy lakókörnyezet a vizsgálat tárgya, akkor a tanácsadás egy térdiagnózissal, a térben megjelenő jelképek értelmezésével kezdődik.”

Tükröm, tükröm…

A fürdőszoba otthonunk azon része, ahol a bennünk élő női kép jelenik meg, akár férfi, akár nő otthonáról van szó. Itt mutatkozik meg az, hogy milyen a nőiséggel a viszonyunk, mennyire fogadjuk el önmagunkat, mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben, mennyire tudjuk szabadon megélni a szerelmet, elfogadni a szeretetet. „Ha egy nő fürdőszobája túlságosan sarkos, kocka, ha a hideg színek uralkodnak benne, ha kevés benne a díszítő elem, akkor ez utalhat egyfajta visszafogottságra, a női energiák beszabályozott működtetésére, jelenthet távolságtartást is, de az is előfordulhat, hogy ez a nő önként vagy kényszerből, de férfiszerepbe kényszerül. Vagy például, ha a zöld szín van túlsúlyban, akkor ez utalhat arra, hogy épp egy a nőiességgel kapcsolatos gyógyulási folyamatot élsz meg. Hogy mikor melyik értelmezés igaz, azt a többi helyiség szimbolikája pontosítja, és ez oda-vissza is értendő.”

A konyha a gondoskodásról és édesanyánkkal való kapcsolatunkról ad felvilágosítást. Itt megmutatkozik, hogyan tudunk törődni önmagunkkal és másokkal. „Ha megfelelően működik bennünk ez a terület, akkor meleg színeket, virágokat, fűszereket, élet teli képet látunk. A nagyon »élére vasalt« konyhák gyakran utalnak egyfajta túlzott megfelelési kényszerre és az érzelmi közelségtől való félelemre.”

Férfikép a térben

Otthonod az önarcképed

A nappali a férfi státuszát fejezi ki a házban. Itt szintén a térbeosztás, a színek, formák, anyagok, minták, tárgyak adják az elemzéshez a támpontot. „Amikor egy olyan nappalit látok, amely tágas, levegős, és nyitott kapcsolatban van a konyhával, ott általában jól áramlik a házastársak között az energia. Támogatják egymást és minden problémát meg tudnak beszélni. Ha azonban túlzsúfolt ez a helység, akkor a családfő nem kap otthon elég teret, figyelmet. Előfordulhat, hogy sok a fém, a kő, a nyers, vakolatlan felület, ebben az esetben a férfi úgy érezheti, ő több szeretetet ad, mint amennyit kap.

A térdiagnózis minden tárgyat és jelenséget szimbólumként értékel, azt azonban nem lehet állítani, hogy egy fal két tér között vagy egy-egy szín mindig mindenütt ugyanazt jelenti, mert ezeket mindig csak a rendszer és az adott lakás egészében szabad értelmezni. Ha az ember megérti ennek a látásmódnak a lényegét, akkor egyszerre megszólal a tér, amelyben élünk, és megértjük az üzenetét, ami minden esetben segítő, az ott élők érzelmi elakadását mutatja meg, amit így már könnyebb feldolgozni.”

Tedd ide, tedd oda! De tudatosan!

A térdiagnózis után egy life coaching típusú probléma feltáró beszélgetés és egy személyre szabott tanácsadás következik, ahol megtudhatjuk, hogy milyen külső és belső változtatásokra van szükség ahhoz, hogy elérjük a pozitív változásokat. „Mivel tudatalattink újra meg újra »elolvassa« azokat az üzeneteket, melyeket gondolatainkkal, érzelmeinkkel kivetítünk önmagunkból, ezért a lakás térenergiája tartóssá teheti lelkiállapotainkat. Éppen ezért néhány kulcshelyen végrehajtott változtatás kimozdíthat bennünket elakadásainkból, egyúttal a tudatosított lelki-szellemi akadályok feloldását is segíti, mert a megváltozott térenergia a lelkünkre is kihat.

A térpszichológia módszere mindig személyre szabott, nincsenek szigorú szabályai, hogy minek hol és hogyan kell lennie. Gyógyító ereje abban rejlik, hogy a környezetben leképeződött tudattalan folyamatainkat tudatosítjuk, ami egyfajta mély, belső megértést ad. Ezáltal elindul egy belső változás, ami hozzásegít az önfelvállaláshoz, hogy kimondjunk addig kimondhatatlannak hitt dolgokat, új döntéseket hozzunk. A térben létrehozott változtatás pedig támogató energiaként járul hozzá a belső változáshoz az »ahogy kint, úgy bent« ősi igazság elve alapján.”

A térpszichológia egy önismereti út

Otthonod az önarcképed

„A térpszichológia önismereti, emberismereti, szimbológiai módszer, nem csupán egy környezetet alakító dolog. Fejleszti a tiszta figyelmet, az intuíciót, az empátiát, az analógiás látásmódot, a segítői kapcsolatra való alkalmasságot is. Bármilyen munkaterületen dolgozó ember számára megkönnyíti az emberi kapcsolatok működtetését, a helyzetek felismerését és a megoldásukat, mert ha ismerjük a szimbolikus jelentéstartalmakat, a valóságot látjuk. A térpszichológia módszerében, oktatási anyagában ötvöztem a tanult ismereteimet a keleti országokban tett szakrális utazásaim során szerzett tapasztalataimmal, saját belső átalakulásom felismeréseivel. A módszer megtanulható, valójában egy újfajta látásmód, kommunikációs mód fejlődik ki a hallgatókban, miközben egy mély, belső átalakuláson is átmennek a képzés során.”

Otthonod az önarcképed
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top