Ezo

Szex és a szerelmi karmák hete

Hétindító ezotériai sorozatunkban ezúttal is egy csokornyi hasznos útravalót gyűjtöttünk a hétre, amelyek segítenek boldogabb, teljesebb életet élni nektek. Június második hetének középpontjába a szerelem kerül. Igaz, a szerelmes csillaghatások már a múlt hét végén elkezdődtek. Most jó lehetőségeket kapunk ahhoz, hogy "rendezzük sorainkat", és végre tiszta helyzeteket teremtsünk a szerelmi életünkben.

A szerelem tele van bonyodalommal – hangzik az ősi bölcsesség, amit az is alátámasztani látszik, hogy a szerelemistennők minden mitológiában a legnagyobb bajkeverők közé tartoznak. Gondoljunk csak Aphroditére (vagy ha úgy jobban tetszik, Vénuszra) a görög (római) szerelemistennőre, aki minden róla szóló mondában szép nagy kavarodásokat okoz. És még ott is ő forgatja fel a dolgokat, ahol csak érintőlegesen bukkan fel. Ezen a héten közönséges földi halandóként is elég sok szerelmi ügyre számíthatunk, hiszen a Vénusz jó néhány égi történetünkben felbukkan majd. Ennek pedig igencsak felfokozott érzelmek és szerelmi életünk változásai lehetnek az eredményei.

Szex és a szerelmi karmák hete

A múlt heti tendenciák folytatódnak

Vénuszi cselszövések és ármányok várnak ránk ezen a héten. Bár igaz, ami igaz, ezek már a múlt héten elkezdődtek, amikor pénteken két Vénusz-trigon is volt az égen. Talán emlékeztek: a Vénusz és a Neptunusz fényszögkapcsolata a titkoktól tisztogatja a kapcsolatunkat, és segít elmélyíteni a feltétel nélküli szeretetet. A Vénusz és a Szaturnusz együttes munkája pedig a kapcsolatunkat szilárdította (vagy legalábbis megvizsgálta a szilárdságát). Ezután a bevezető után a Vénusz tovább folytatja égi útját, és persze út közben találkozik jó néhány segítő társával. Akik boldogan segítenek neki izgalmasabbá tenni a hetünket.

Szex, az exek és egyéb szerelmi karmák – a hét fényszögei

Szex és a szerelmi karmák heteVénusz-Aphroditénk égi útján hozzá hasonló, minden lében kanál bolygókkal találkozik a héten. Szerdán a Plútóval kerülnek szembe egymással. A Plútóval pedig szinte alig van közös témájuk, a leginkább a szex az, ami mindkét bolygót érdekli. A kérdés csak az, mi hogyan viszonyulunk az erotikához és a szexualitáshoz a héten. Ha a kapcsolatunkból ezek a fogalmak már kikoptak, és azt gondoljuk, hogy sem bennünket, sem a párunkat nem érdekli a testiség, igencsak meglepődhetünk a héten. A Vénusz és a Plútó szembenállása erősen megnöveli a libidónkat, és egy éjszakás röpke liezonokra csábítanak bennünket. No meg persze a párunkat is, így pedig automatikusan felmerülhet a kérdés: Valóban nem számít a kapcsolatunkban a szex? A szinglik (és a szabados gondolkodásúak) most könnyebben keveredhetnek egy éjszakás kalandokba, a jól működő kapcsolatokban pedig igencsak szenvedélyes estére készülhetünk.

Csütörtökön sem pihen a Vénusz, ekkor az Uránusztól kap egy kvadrátot, ami igencsak felborzolhatja a kedélyeket. A két bolygó szinte egyszerre teszi fel nekünk a kérdést: vajon mi újság az exekkel? Valóban elengedtük őket? Valóban lezártuk a kapcsolatunkat velük, vagy inkább csak eltemettük a problémákat és a fájdalmakat, elfojtottuk az érzéseket, remélve, hogy senki sem tépi fel azokat? Nos, az Uránusz nem a tapintatosságról híresült el, így aztán a Vénuszt is arra biztatja, hogy közösen nézzenek a dolgok a mélyére, és vizsgálják meg a lelkünkben elfedett sebeket. Közös hatásukra ezen a héten exek bukkanhatnak fel a legváratlanabb helyeken, és bizony az is lehet, hogy egy-egy ilyen felbukkanás ráébreszt bennünket, hogy még mindig érzünk irántuk valamit.

Vasárnap elülni látszik a szerelmi felfordulás, és visszatérhet a lelki békénk. A Vénusz trigont küld a felszálló holdcsomópontra. Ez az égi helyzet a szerelmi életünk fejlődésre, magasabb szintre lépésére utalhat, és a jó párkapcsolati karmák beteljesülésére. Azt azonban ne felejtsük el, hogy minden fényszög annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle. Ahhoz pedig, hogy vasárnapra helyreálljon a béke a szerelmi életünkben (vagy szingliként párra leljünk) már a hét elejétől, közepétől dolgoznunk kell. Hiszen a Plútó és az Uránusz (valamint a bajkeverő szerelemistennők) által okozott felfordulásban könnyedén elveszhet a lényeg: a jól működő, boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolat.

A hét gondolata: „Megtanultam bízni abban, hogy az előttem álló, még ismeretlen útszakasz az egész utazás legszebb része lehet. Hogy a következő útelágazásnál ismét vár egy lehetőség, amelyet megragadva megérthetem, hogy mi az, ami valóban fontos, és ami boldoggá teszi az életemet.” – Eva-Maria Zurhorst

Értékes Kosok és flörtölő Halak – heti asztrológiai tendenciák

Szex és a szerelmi karmák hete

A Kosok megmutatják a világnak, hogy mennyit is érnek valójában! A jegy szülöttei most lehetőséget kapnak arra, hogy megváltoztassák valaki előítéleteit. A Bikák a legszívesebben mindent izomból csinálnának. Nekik érdemes lenne sportolni a héten. A legjobb a jóga lenne számukra. Az Ikrek azt veszi észre, hogy azok a problémák, amelyekkel hetekig nem volt idejük foglalkozni, megoldották önmagukat. A Rákok számára most nagyon fontos a szeretet, a szerelem és az érintések. Nekik érdemes odafigyelniük, hogy legalább négy ölelést kapjanak minden nap. Az Oroszlánok szokatlanul csendesek és befelé figyelőek. Ezen a héten ők mindent meg akarnak érteni, és ki akarnak elemezni. A Szüzek elengedik magukat, és sokkal lazábbak a szokásosnál. Ők úgy érzik, hamarosan egy csodás szakasz veszi kezdetét az életükben.

A Mérlegeknek most senki sem mondhatja meg, hogy mit tehetnek! A jegy szülöttei határozottak és talán egy kicsit erőszakosak is lehetnek. A Skorpiók újabb barátokat szerezhetnek, annak ellenére, hogy eddig nem hittek abban, hogy tovább bővíthető a baráti körük. A régi zenék, régi képek, régi ízek és régi érzések bűvkörében élnek a Nyilasok. Nekik azt is mondhatnánk, hogy nosztalgikus hangulatban töltik a hetet. A Bakok most megbizonyosodnak arról, hogy helyesek-e az emberekről alkotott ítéleteik. Ha őszinték akarnak lenni magukhoz, be kell vallaniuk, hogy nem. Az ítéletek most tévesek. A Vízöntők szerelmi életük felfrissülésére, a magánéleti problémák megoldódására számíthatnak. Persze nem árt, ha ehhez szakértők segítségét is igénybe veszik. A Halak folyamatos flörtöléssel szórakoztatják magukat a héten. Olyan, mintha nem is egy-egy ember tetszene nekik, hanem az, amilyennek ezek az emberek látják őket. Most valójában önmagukat keresik, és nem a szerelmet.

A hét könyve

Szex és a szerelmi karmák heteByron Katie: Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem?

Byron Katie ismét segít, hogy megkérdőjelezhessünk mindent, amit életünk során a szeretetről és az elfogadásról tanultunk. A húsba vágó kérdések által villámgyorsan átláthatjuk, mennyire hamisak a közkézen forgó nézetek, beleértve azt a mítoszt is, amely a szeretetet szükségletként állítja be. A könyvben vázolt módszer segítségével Byron Katie megmutatja, hogy hogyan juthatunk el az igazi szeretethez, és hogyan vehetjük kezünkbe a saját boldogságunkat.

A hét Facebook-oldala

Deepak Chopra

Aki Deepak Chopra könyveit olvasva élvezi az író stílusát, és szívesen gondolkodik együtt vele, annak szinte kötelező követnie Chopra Facebook-oldalát. Chopra elgondolkodtató kérdésekkel, inspiráló szövegekkel, motivációs videókkal és számtalan ötlettel vezeti követőit egy boldogabb és tudatosabb élet felé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top