Ezo

Az építkezés hete

Július második hetének középpontjába a kitartás és az akadálymentesítés kerülnek. Most az a legfontosabb feladatunk, hogy ne engedjünk el semmi olyasmit, ami látszólag nem működik az életünkben.

Az építkezés hete A működésképtelen dolgokat kidobod, vagy megjavítod? – Ez a látszólag ártatlan kérdés sok mindent elmond arról, hogy milyen lesz a heted. Ha kidobod azt, ami nem működik, akkor ezen a héten semmi mást sem fogsz csinálni, mint szanálsz, a végére pedig rájöhetsz, hogy valójában semmi mást sem tettél, mint lenulláztad a lehetőségeidet. Ha megjavítod azt, ami nem működik, egész héten bütykölhetsz, a végeredmény viszont felemelő lesz, hiszen hét végére rájöhetsz, hogy mennyi lehetőséged és segítséged van. Tehát? Mit választasz? Szanálsz, vagy szerelsz?

A hét, amikor szétesünk

Mint az heti asztrovideónkból is kiderül, az év huszonnyolcadik hetének energiái szétfolyósak, a koncentrációnk és a gondolataink is szétesősek. Hogy mit tehetünk ez ellen? A legjobb, ha megengedünk magunknak egy pici lazaságot (a bölcs nem harcol a csillagaival), és elfogadjuk, hogy a héten az összeszedettség helyett inkább az intuíciónkra hallgatva halászunk a zavarosban.

A hét gondolata: „Ha a partnered bajban van, segíts neki. Ha van valami konkrét, amit megtehetsz, az nagyszerű, de a legfontosabb a szereteted és a támogatásod. Ő kell, hogy meggyógyítsa saját magát, de ehhez szükség van a szeretetedre, mivel minden probléma mélyén az önszeretet hiánya rejlik. A te szereteted megadhatja, ami hiányzik, és újra felszíthatja társadban az önszeretet lángját.” – Chuck Spezzano

Ne menekülj a sorsod elől! – a Szaturnusz direktbe fordult

Hétfő hajnalban a Szaturnusz befejezte hátráló mozgását, és megkezdte az előrehaladást. Sokszor foglalkoztunk már a Nagy Sorsbolygóval, és sokszor leszögeztük miatta azt is, hogy nincsenek rossz bolygók. A direktbe forduló Szaturnusz jó lehetőséget kínál arra, hogy ismét ránézzünk a sorsunkra, és ismét feltegyük magunknak a klasszikus szaturnuszi kérdést: „Éled-e az életedet, vagy inkább csak menekülsz előle?” Ha a Szaturnusz gondolkodását követjük, igencsak lényeges a cikk elején feltett kérdés: Kidobod azt, ami nem tetszik, vagy inkább megpróbálod addig csinosítgatni, amíg ki nem hozod belőle a legtöbbet? Ezen a héten a Szaturnusz mindkét tevékenységet segíti. A kidobást azért, mert pontosan tudja, hogy azokat a dolgokat, amiket most kidobtál, csak hosszas küzdelmek árán szerezheted vissza. Bizony, ez az a megoldás, amikor menekülsz a sorsod elől. Ez az a megoldás, amellyel a Szaturnusz nehezen elviselhető, mindent megnehezítő arcát hozod elő.

Javítsd meg, és szeresd!

Ha azt szeretnéd, hogy megismerd a Szaturnusz jutalmazó, aranykort teremtő energiáit, akkor ezen a héten inkább a megjavítást, a dolgok jobbá tételét, a lehetőségek csiszolgatását kell gyakorolnod. Az előre induló Szaturnusz elkötelezettséget, elszántságot, fokozatos haladást, javító szándékot és építő kedvet adhat nekünk, de ugyanezeket el is várja. Azaz most kapunk lehetőséget az építkezésre, de ha ezzel a lehetőséggel nem élünk, akkor bizony nehezedik a pálya. Érdemes most sorra vennünk minden olyan helyzetet, amelyek – látszólag – nem működnek az életünkben, és feltenni magunknak a kérdést: Hogyan építhetem újjá ezt a szituációt? Mit tehetek én annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon? A Szaturnuszt nem érdekli, hogy mit tehetnek mások. Előtte nem működik az a megoldás, hogy másokat hibáztatunk. A Szaturnusz most csak azt figyeli, hogy mit teszünk a saját helyzeteinkért. A Nagy Sorsbolygó felerősíti a cselekvés univerzális törvényét. Azt a törvényt, amely így hangzik: Ha egy lépést teszel a céljaidért, az univerzum három lépéssel hozza közelebb azokat hozzád. Tehát most érdemes tennünk a céljainkért, most érdemes megjavítanunk azt, ami nem működik, és most érdemes bátran elfogadnunk a lehetőségeket. Lehet, hogy ettől munkásabb lesz a hét, mint terveztük, de később bőségesen meglesz mindennek a gyümölcse.

Az építkezés hete

Sikeresek az Oroszlánok, álmodoznak a Mérlegek – heti asztrológiai hatások

A Kosok álmodoznak, tervezgetnek és a jövőbe pillanatnak. Figyelem! Nem kell, hogy a realitások talaján maradjanak a héten! A Bikák most a pénzügyekkel foglalkoznak. Az lenne a legjobb, ha bizonyos kérdésekben szakértőkhöz fordulnának. Az Ikrek figyelme az érzelmekre, elsősorban a szerelemre irányul. Az érzelmek elemzése helyett érdemes megélni azokat! A Rákok a családi béke követei lesznek a héten. Rájuk hárul a feladat, hogy két (vagy több) generáció között közvetítsenek. Az Oroszlánok pontosan tudják, mit akarnak, és most a körülmények is a kezükre játszanak. Csak arra kell vigyázniuk, hogy ne hozzanak rossz döntést. A Szüzek a barátságot és a munkát jó arányban keverik: munkahelyi barátságaik születnek ezen a héten.

A Mérlegek szinte képtelenek a valóság talaján maradni a héten. Most az álmodozást helyezik előtérbe a jegy szülöttei. A Skorpiók most mások segítésében élik ki magukat, de azért arra vigyáznak, hogy megőrizzék a saját lehetőségeiket és a saját határaikat. A Nyilasok kicsit titokzatoskodnak a héten, de a környezetük elég rosszul fogadja a ködösítést, és a titkolódzást is. A Bakok a legszívesebben vásári kofának állnának: most az adásvételben és az énmárkájuk építésében lesznek ügyesek. A Vízöntők dönthetnek úgy, hogy önsajnáltatós hetet tartanak, meg persze dönthetnek úgy is, hogy megmutatják a világnak, még mindig ők a legötletesebbek és a legkreatívabbak. A Halak határtalan lehetőségeket tapasztalhatnak meg, elsősorban a szerelemben és a magánéletben lesznek sikeresek a jegy szülöttei.

A hét könyve

A kitartás hete Bikram Choudhury: Bikram jóga

Hagyd a kifogásaidat és feltevéseidet a küszöbön! Bikram Choudhury, a világ első számú hot jóga szaktekintélye most megmutatja az igazi utat az önfejlesztéshez és egy új életörömhöz. A könyv a Bikram által jegyzett 26 gyakorlat és két légzőgyakorlat kombinációjából álló program alapján íródott, és segítségedre lesz, hogy számos megpróbáltatással megküzdj  – a stressztől az álmatlanságig, az ízületi gyulladástól a hátfájásig –, valamint segít, hogy kivételesen jó egészségi állapotot tarts fenn hosszú éveken át. A változatos gyakorlatok megdolgozzák a teljes izomzatodat, növelik a rugalmasságot, és kimossák az összes mérget a szervezetedből A Bikram jóga sokkal többet tehet érted annál, hogy néhány centit eltüntet a hasadról. Bikram kifejti, hogy a jóga gyakorlása miért jelent mentális és spirituális kihívást, ami segíthet neked, hogy rátalálj az igazi boldogság útjára.

A hét Facebook-oldala

Dr. Eric Pearl: A The Reconection módszer megalkotója Facebook-oldalát minden gyógyulni vágyónak és gyógyítónak ajánlhatjuk. Pearl hosszabb-rövidebb tanácsokat ad közre angol nyelven, amelyek segítenek közelebb kerülnünk az univerzumhoz és persze saját belső gyógyító erőnkhöz is. Aki nem kedvelte Eric Pearl könyvét, vagy nem szívleli szokatlan stílusát, az ezt az oldalt is nyugodtan kihagyhatja a gyűjteményéből.

Olvastad már?

Heti holdnaptár július 8-tól?
Feldmár András: „A védekezés az, ami megöl bennünket!”
Fotók: 5 csoda a természetből
Számold ki, hogyan tudod meghódítani a nagy Ő-t!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top