nlc.hu
Ezo
A múlt lezárásának hete

A múlt lezárásának hete

Július harmadik hetének középpontjába a múlt rendezetlen ügyeinek lezárása kerül. Most jó alkalmunk lesz olyan helyzeteket megoldani, amelyek talán már régóta kezeletlenek voltak az életünkben.

Mi van a szőnyeg alatt? Mennyi sérelmet, megoldatlan helyzetet, kimondatlan szót söpörtél be a perzsa alá, hogy aztán úgy csinálhass, mintha minden a lehető legnagyobb rendben volna? – Ezek a hét nagy kérdései, no meg persze az, hogy – egy kis égi segítséggel – hajlandó vagy-e elővenni ezeket a helyzeteket, és ezúttal bátran, konfliktusmentesen megoldani őket.

Hátra arc! Nézd meg, honnan jössz!

Szerdán este az Uránusz látszólagos hátráló mozgásba kezd az égen. A retrográd mozgású bolygók mindig visszatekintenek a múltba, mindig arra biztatnak bennünket, hogy lassítsunk, álljunk meg, vagy akár magunk is induljunk el visszafelé. Az Uránusz egyébként is szeret a múltból újabb feladatokat elénk hozni, retrográd mozgás közben hajlamos arra, hogy sorra tegye elénk az elfeledett, lezártnak hitt feladatokat.

A múlt lezárásának heteMit kell megvizsgálnunk most?

– A Kos jegyében álló Uránusz különösen a nagyon régi és a nagyon friss párkapcsolatokat fogja próbára tenni.
– A közösséghez való viszonyunkat is érdemes újragondolni és újraértelmezni. Kik a fontos emberek körülöttünk, és milyen csoportoknak vagyunk a tagjai? Vajon még mindig a közös értékrend tart össze bennünket, vagy már csak a megszokás?
– Az önismeretünk, saját titkos belső értékeink is napirendre kerülnek. Az eddig elkallódó tehetségeinket újra felfedezhetjük.
– Most érdemes energiát fektetnünk abba, hogy a régi tudásunkat, régi bölcsességünket visszaszerezzük.
– A számítógépes, internetes tudásunkban lévő lyukakat is célszerű gyorsan betömni, különben könnyen lehet, hogy megoldhatatlan problémákkal szembesülhetünk a gép előtt ülve.
– Ha valakit esetleg megbántottunk a múltban (az önzésünk vagy az önérvényesítésünk miatt), akkor ideje most bocsánatot kérni (és megbocsátani)!

A hét gondolata: „A szeretet végső misztériuma az, hogy mélyen önmagadba nézve megtalálod, ki vagy, de aztán a szeretet felajánlásával ezt az Ént odaajándékozzuk. Nem akarok félembert adni a kedvesemnek, így meg kell találnom saját teljességemet.” – Deepak Chopra

Jupiter, Szaturnusz, Neptunusz segítő háromszög

A héten egy hatalmas jótékony trigon ragyog le ránk. A három nagybolygó között (Jupiter, Szaturnusz és Neptunusz) szerdán, csütörtökön és pénteken létrejövő fényszög egy egyenlő szárú égi háromszöget alkot. Ez a trigon mindannyiunk életére pozitív hatással lesz. A Jószerencse bolygója, a Nagy Sorsbolygó és a Modern Spiritualitás Bolygója igencsak jó hatással lesznek egymásra a héten. A Jupiter szerencsét, növekedést, prosperálást ad a fényszögbe, a Szaturnusz a hosszú távú terveket, az építkezést, a karriert és a sorsot jeleníti meg, a Neptunusz pedig érzelmekkel, energiákkal és titokzatossággal fűszerezi meg mindezt. A végeredmény pedig az, hogy szerencsés fordulatok támogatják meg hosszú távú terveinket, ha magunk is teszünk értük, és ha teljes szenvedélyünkkel ki merünk állni ezek mellett. Most érdemes a hobbikból hivatást csinálni, a szimpátiából szerelmet varázsolni, a segítségből csodákat teremteni. Ez a hét alkalmas lesz a spirituális tudásunk elmélyítésére és a régebben megszerzett információkat végre kipróbálhatjuk a gyakorlatban is. Aki szeretne előremozdulást bármely életterületén, annak érdemes a hét közepén rákapcsolnia, hiszen szerdától péntekig lesz a legerősebb a jótékony hatás.

Ünnepelnek a Szüzek, diplomatikusak a Skorpiók – heti asztrológiai hatások

A Kosok szerelmesek és érzelmesek lesznek a héten. A környezetük talán meg is lepődik a mély és erős érzelmeiken. A Bikák rájönnek egy titokra, és ha már felfedezték, gyorsan meg is osztják másokkal. Talán több diszkrécióra lenne szükség ebben az ügyben. Az Ikrek végre össze tudnak hozni egy találkozást valakivel, akivel eddig csak tologatták a randevút. A Rákok mindenhez magyarázatokat kérnek és gyártanak, pedig lehet, hogy kevesebbet kellene elemezniük. Az Oroszlánokban oldódik a feszültség, enyhül az ellenállás, és rájönnek, hogy valójában minden rendben megy a maga útján. A Szüzek egy nagy eseményre készülnek. A jegy szülöttei most ünneplőbe öltöztetik a lelküket és azon dolgoznak, hogy minél gyorsabb legyen a pozitív változás az életükben.

A múlt lezárásának hete

A Mérlegek hetét egy kis zavarodottság jellemezheti. Érdemes lenne segítséget kérniük néhány ügyben, amelyeket egyedül nem tudnak megoldani. A Skorpiók most nem olyan jók a pénzügyi döntésekben, de ügyesen simítanak el konfliktusokat, és gyorsan oldanak meg rejtélyes ügyeket. A Nyilasok megoldanak egy egészségügyi problémát, és könnyedén túlteszik magukat minden nehézségen. A Bakok azzal szembesülhetnek, hogy egy régi céljukat észrevétlenül érték el. Talán ideje lenne megünnepelniük az eredményeiket. A Vízöntők jókedvű hétre számíthatnak, és azt is tudatosíthatják magukban, hogy a humor fontosabb a számukra, mint eddig hitték. A Halak több irányból is támogatást kapnak ahhoz, hogy az élettervükön, életfeladatukon dolgozzanak. Ha eddig nem tudták, mi az, most könnyedén felismerhetik.

A múlt lezárásának heteA hét könyve

Kurt Tepperwein: Gyógyító kapcsolat
 
Valójában nem a partnerünk az oka a problémáinknak – az ok bennünk rejlik, ő csak felszínre hozza. Szenvedésünket látszólag a másik ember okozza, igazából azonban a saját ellenállásunk betegít meg. Párunk elsősorban abban segít, hogy esélyt ad ellenállásunk feloldására. Felfedezhetjük általa az igazi szeretetet, és így felismerhetjük valódi lényünket. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, minden kapcsolatban megláthatjuk az esélyt, és a látszólagos nehézségekben is olyan lehetőséget fedezhetünk föl, amely még egy lépéssel közelebb visz önmagunkhoz.

A hét Facebook-oldala

Dr. Bagdi Emőke közösségi oldala – Kövessétek az ország egyik leghitelesebb és leghumorosabb pszichoterapeutájának oldalát, ahonnan most is idézünk nektek: „Nagyon érdemes fejleszteni, izmosítani magunkban azt a képességünket, hogy kívülről és bizonyos távolságot teremtve rá tudjunk tekinteni életünk fájdalmas eseményeire. Ilyenkor szempontváltás történik, amit a pszichológia átkeretezésnek nevez. Amikor megtörtént veled az adott esemény, egy bizonyos helyzetben voltál, és annak megfelelően láttad a valóságot. Az átkeretezés során megpróbálsz más szemszögből rátekinteni. Mindenféle optikából megnézed a történteket, nemcsak a magad, de a szeretteid, környezeted nézőpontjából is. Azáltal, hogy elkezdesz mozogni a saját beszorult lelki helyzetedben, életbe lép a kaleidoszkópeffektus: ha csak egy pici részletet is elmozdítasz, a teljes kép megváltozik. Ez pedig óriási megkönnyebbülést hozhat magával, egy csodálatos feloldó folyamat első lépése lehet, amelynek keretében a beszorult, betokosodott lelki tartalmak utat találhatnak kifelé.”

Nézzétek meg R. Kövér Balázs heti asztrovideóját is! Kattintsatok ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top