Sokan tulajdon bőrükön tapasztalják, milyen az, amikor az ember kiég, nem talál kihívást a munkájában, lelketlenül, érdektelenül, robot módjára végzi azt. Hiába érzi, valami nincs rendben, mégis megy előre, monoton csinálja tovább egészen addig, míg legbelül teljesen összeomlik, és szépen lassan elveszíti belső tartását, kifordul önmagából.
A tömeges ellélektelenedés okai
A munkahelyek racionális átszervezése ma mindennapos, a hatékony és olcsóbb termelés érdekében óriási leépítések zajlanak: amit tegnap még 15 ezer ember végzett el, azt ma 5 ezer, aki pedig marad, az átveszi az elküldöttek munkáját. Számukra nem a többletmunka lesz a lelki teher, hanem a felgyorsult munkatempó – mondja Dahlke. Adott időn belül több munkát kell elvégezni, a kreativitást átveszi a monotonitás, a munkavállaló elveszíti a személyes kapcsolatot a munkájához, egy idő után már csak eszköznek tekinti magát. Megy, teszi a dolgát, de közben kiég, depresszióssá válik. Gyakran ez az állapot alvászavarral is párosul, ami annyit jelent, hogy az ember már nem csak 8–14, de napi 20 órát is foglalkozhat ugyanazzal a témával. Vagyis az ember nem azért depressziós, mert rengeteget dolgozik.
 |
| Ruediger Dahlke német orvos és pszichoterapeuta, aki nemcsak a nyugati orvoslás, de az ezotéria területein is otthonosan mozog, a kettőt ötvözi. Sikerlistás könyvei magyarul is olvashatók… |
Erre nagyon jó példa az orvosok esete. Dahlke szerint a német orvosok negyede depressziós, a gyógyítás ugyanis elveszítette klasszikus funkcióját, a gyógyítás gépek kezeléséből, papírok, űrlapok kitöltéséből, a biztosítókkal folytatott harcból, egyre növekvő beteglétszám azonos időn belüli ellátásából áll. Dahlke egyik orvos barátja a Srí Lanka-i cunami által okozott katasztrófa után a helyszínre utazott, ahol három hétig szinte megszakítás nélkül, folyamatosan és ingyen dolgozott. De nem fáradt el, sőt amikor hazajött, boldog volt, mert azt csinálta, amit szeret, amire felesküdött: gyógyított. A körülmények természetesen messze elmaradtak a német viszonyoktól, de a hiányosságokat áthidalta találékonysággal, kreativitással. Sokan állítják, az emberek a sok munkától égnek ki, azonban ez téves felfogás. A munka, ami nem jelent kihívást, az okozza a depressziót.
Az emberek szeretnek dolgozni
Dahlke egy alkalommal egy nagy osztrák faipari cégnél tartott tréninget, ahol kész házakhoz gyártanak paneleket. Beszélgetett az emberekkel a jelenlegi és a régi gyártási folyamatokról, technológiáról, és megfigyelte, hogy az emberek milyen lelkesen beszéltek a régi, klasszikus módszerekről, ecsetelték az akkori munka szépségét, ahogy megszületett egy régi tiroli faház.
Dahlke kezdeményezésére a cég hozzájárult, hogy építsenek egy hagyományos faházat; a munkához minden anyagot, szerszámot biztosítottak. A résztvevők önként jelentkeztek a munkára, és az építést a hivatalos munkaidő után, fizetség nélkül végezték. Szinte versenyeztek, hogy ki kerül be a csapatba. Az építkezés komolyabb gépek, szegek, csavarok, szintetikus ragasztók, szigetelőanyagok igénybevétele nélkül folyt. Kizárólag kézi szerszámokat (fűrész, fejsze, enyv) használtak. Fantasztikus volt megfigyelni, hogy a programban részt vevők mekkora lelkesedéssel, odaadással dolgoztak. Büszkék voltak a tudásukra, hogy erre valaki kíváncsi, hogy ezt megmutathatták. Egyszerűen motiválta őket a tudat. Az emberek szeretnek dolgozni; munka után mehettek volna a kocsmába, nézhettek volna tv-t stb., de ők inkább dolgoztak. A fáradtságtól nem égtek ki, nem lettek depressziósak.
Ez a jelenség nemcsak a munkában, de a magánéletben is jellemző: ha nincs meg a dolgok mögötti értelem, összeomlik az ember. Egy szingli például könnyebben lesz depressziós, mint egy anya, aki egyedül neveli három gyermekét, aki azt se tudja, hogyan élje túl a napi logisztikát, mégsem zuhan mélydepresszióba. Ugyanez a helyzet a papokkal is. Dahlke egyik ismerőse panaszkodott, hogy szétszakad, mert két egyházkerület tartozik hozzá, és a naptárja szerint 1 óra alatt 18 beteget kellene meglátogatnia. Fáradt, de depressziós nem lesz. Vagyis nem a munka mennyisége, hanem az értelme a befolyásoló tényező, ami depresszióhoz vezet. De ez csak a képlet első fele!
Kiút a depresszióból
Az egy életre kötött házasságban van idő megélni jó és kevésbé pozitív dolgokat. Az egyéjszakás kalandból – úgymond – ki kell hozni a maximumot. Aki élethossziglanra szóló munkaszerződést kötött, annak van ideje álmodozni, semmi nem sürgős. Akit határozott időre alkalmaznak, annak igyekeznie kell, hogy időre és jó minőségben elvégezze a munkát. A képlet második fele: a pillanat és az elfolyó idő kérdése.
Meg kell élni a pillanatot, és nem a lehetségeseken kell rágódni – állítja Dahlke. Hegymászóknak, extrém sportok művelőinek, az autóversenyzőknek minden pillanatban ott kell lenniük. A verseny végéig folyamatosan egy dologra kell koncentrálniuk, elvégre 200 km/h sebességnél egy pillanatra sem lankadhat a figyelmük, mert a kihagyás végzetes lehet. Ha ezt a munkába és a magánéletbe is át tudnánk ültetni, az fantasztikus lenne. Ki kell siklani az elfolyó rutin által épített sínekről, a rutin ugyanis az, ami a munkát és a magánéletet egyaránt megöli. Rituálékra, technikákra van szükség, amelyek segítségével megtanuljuk az itt és a most fogalmát, állapotát.
Csúcsélmény
A pszichológia a „csúcsélmény” (peak experience, gipfelerlebnis) kifejezést használja arra az állapotra, amikor az ember valamilyen élmény folytán hirtelen kapcsolatba kerül önmagával, eufóriát, végtelen harmóniát érez. Dahlke ezen élmény megtapasztalására rendszeres hegyi túrákat szervez, ahol a résztvevőknek mindössze két szabályt kell betartaniuk: hajnali fél 4-kor kell elindulniuk, és mindenkinek némán, egymagában kell megtennie a távot. Egy hegy megmászásakor ugyanis biztosan nem lesz csúcsélménye annak, aki nem önerőből mássza meg a hegyet, és ha mászás közben folyamatosan cseveg. Ellenben aki némán és egyedül vág az útnak, magában, magával van, csendben és nyugalomban, az csodálatos átalakulást tapasztalhat. És hogy miért kell fél 4-kor kelni? Mert így az emberek pont időben érnek fel a csúcsra, hogy megtapasztalják a napfelkeltét, láthatják, ahogy a nap sugarai áthatolnak a hegycsúcsokon. Sokak számára ez a pillanat a csúcsélmény, aminek hatására könnyük is kicsordul, szívük megnyílik. Persze nem kell magas hegyekre mászni és a napfelkeltét megvárni ahhoz, hogy újra jól legyünk. Mindegy, mit teszünk: túrázunk, számítógépezünk, meditálunk, vasalunk vagy épp elmosogatunk, ezeket is úgy kell elvégezni, hogy magunkban és a pillanatban legyünk. Ez jelenti a kiutat a depresszióból. Ez az, ami szárnyakat ad…
|
Ima, meditáció, thai chi, légzéstechnika… A depresszió, a kiégés orvoslására ma már egy egész iparág épült, sorra nyílnak a klinikák, ahol az embereket a legkülönfélébb – a nyugati orvoslást a keletivel ötvöző – módszerekkel próbálják kigyógyítani ebből az állapotból. Ezzel persze nincs is semmi baj, a módszerek hatásosak tudnak lenni, ám a baj akkor van, amikor az emberek visszakerülnek a hétköznapokba, azokba az élethelyzetekbe, abba a munkába, amit azelőtt is kedvetlenül, motiválatlanul végeztek. Fontos lenne, hogy a kiégett és depressziós emberek rátaláljanak arra a technikára, ami segíti őket abban, hogy a bajor házépítőkhöz és az extrém sportolókhoz hasonlóan meg tudják élni a pillanatot. Ebben lehet segítségükre az odaadó ima, a megfelelő légzéstechnika, a thai chi, a csikung, a meditáció, a tánc – mindenki más és más módszerrel képes eljutni a pillanatba. |
