Ezo

Hétvégi szerelmi horoszkóp október 18-ától

A szerelmet, a romantikát felélesztheted a kapcsolatodban, hiszen csak rajtad múlik, hogy milyen energiákat teszel bele a szerelmi életedbe. Most azzal tudod a legtöbbet tenni kettőtökért, ha adsz. Adj szeretetet először saját magadnak, azután pedig a párodnak! R. Kövér Balázs asztrológus szerelmi jóslata.

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlKOS

Ha párkapcsolatban élsz: Végre egy kis romantika, végre egy kis szerelem! A Kosok most figyelemre, babusgatásra, ölelésre vágynak. A hétvégén különösen fontosak lesznek a számodra a testi érintések és az intim pillanatok. Érdemes úgy alakítanotok a programotokat, hogy minél többet alhassatok összebújva!

Ha csak keresed a szerelmet: Vágysz a szerelemre, vágysz annak a megtapasztalására, hogy valakivel őrülten kívánjátok egymást. Közben van benned nem kevés félelem is a szerelemmel kapcsolatban. Előbbi vágyaid egyre közelebb vezetnek egy kapcsolathoz, utóbbiak pedig egyre távolabb sodornak tőle. Csak rajtad áll, melyik érzést választod a hétvégén.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlBIKA

Ha párkapcsolatban élsz: Mostanában talán kevesebb időtök jutott egymásra, és talán kevésbé tudtatok szeretettel egymás felé fordulni. A hétvégén minden megváltozhat, ha elég bizalom van bennetek egymás iránt. Mondhatnánk úgy is, hogy most a bizalmatokat teszitek próbára: azt kutatjátok, mit hisztek el egymásnak, és mit nem.

Ha csak keresed a szerelmet: Mennyire tudsz megbízni másokban? Mennyire tudod elhinni, hogy az, akivel megismerkedsz, nem olyan, mint az exeid? A hétvégén megtapasztalhatod, hogy a hit mennyit segít egy-egy kapcsolat kialakításában. Hidd el, most jó emberrel találkoztál, igaz még talán maga sem ismeri fel, hogy milyen boldogok lehettek együtt.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlIKREK

Ha párkapcsolatban élsz: Figyelj a szerelmedre, mert neki most a figyelmedre van szüksége! Mostanában mintha túl sokat foglalkoztatna egy kérdés, és mintha kezdenél csak egy dologra fókuszálni. A szerelmed arra vár, hogy nyiss felé, és hogy beszélhessen a legféltettebb titkairól. Lehet, hogy ezek számodra nem nagy titkok, de figyelmesen hallgasd meg őket!

Ha csak keresed a szerelmet: A legszívesebben a barátnőiddel töltöd a hétvégét, és az sem lenne meglepő, ha a téma a szerelem lenne, és a pasik. Ez a hétvége alkalmas egy kis pletykálkodásra és arra, hogy önjelölt tanácsadókként átbeszéljétek egymás problémáit. Hidd el, ez sokat fog segíteni mindannyiótoknak.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlRÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Hogyan lehetne több romantika a kapcsolatotokban? Nagyon egyszerűen: nyíltan kellene beszélnetek a témáról. Amíg a párod azt hiszi, hogy a romantika valami olyasmi, amire csak egy kapcsolat elején van szükség, addig könnyen kikophat az életetekből. Ha azonban elmondod, milyen nagyra értékeled a romantikus gesztusokat, máris sokkal többet fogsz kapni belőlük.

Ha csak keresed a szerelmet: Ne foglalkozz a statisztikákkal! Lehet, hogy azok azt mondják, hogy nehéz megtalálni a Nagy Ő-t, de te nem a statisztikákat akarod élni! Te csak egy boldog párkapcsolatot szeretnél. Ezen a hétvégén nagy lépést tehetsz előre a szerelmi vágyaid megvalósítása felé, hiszen találkozhatsz egy igazán vonzó férfival.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlOROSZLÁN

Ha párkapcsolatban élsz: Itt az ideje megújítani a fogadalmaitokat! Mindegy, hogy csak együtt járásról, együttélésről, eljegyzésről vagy házasságról van szó, ezen a hétvégén erősítsétek meg az elköteleződéseteket! A megújított fogadalmaitokat pedig pecsételjétek meg egy romantikus, szenvedélyes éjszakával!

Ha csak keresed a szerelmet: Vigyázat, gyorsan változnak az események! A hétvégén egyik pillanatról a másikra változhat a párkapcsolati státuszod. Ha eddig szingli voltál, könnyedén találsz szerelemre. Ha szerelmes voltál, lehet, hogy másvalakibe szeretsz bele. Ha pedig találkozgattál valakivel, akkor talán őt cseréled le egy másik fiúra.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlSZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: Azok közé tartozol, akik pontosan tudják, hogy időnként tenni kell a szerelemért. Pontosan tudod, hogy nem elég szeretni, de azt ki is kell tudni mutatni, és el is kell tudni fogadni. Ezen a hétvégén az elfogadást kellene gyakorolnod. Azt, hogy hogyan engedheted meg a szerelemednek, hogy a maga módján szeressen.

Ha csak keresed a szerelmet: 
Nem kell mindenkivel járnod, aki szeretne elhívni randevúra. A hétvégén úgy tűnik, hogy mindenkivel kapcsolatban lesznek kifogásaid. A jó hír az, hogy ha már ránézésre sántít valami, akkor biztosan nem ő lesz a Nagy Ő. És ne felejtsd el, az sem lehet a Nagy Ő, aki elküld téged magától!

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlMÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: Olyan összhangot élhettek meg a hétvégén, amire már nagyon régen nem volt példa. Most kitaláljátok egymás gondolatát, és képesek vagytok arra, hogy apró gesztusokkal fejezzétek ki a lehető legmélyebb érzéseiteket is. Miközben megélitek a párkapcsolati harmóniát valaki megpróbálhat gonosz pletykákat terjeszteni rólatok. Ne törődj vele!

Ha csak keresed a szerelmet: Itt az ideje összegyűjtened, hogy ki mindenki van körülötted, akik valójában többet szeretnének tőled, egyszerű ismeretségnél. Meg fogsz lepődni, hogy hányan vannak azok, akik abban reménykednek, hogy egyszer csak észreveszed a közeledésüket. Mi lenne, ha a hétvégén velük randiznál?

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlSKORPIÓ

Ha párkapcsolatban élsz: Lehet, hogy a párod új hobbija nem éppen kedvedre való, vagy valami olyasmire vágyik, amit te nem nézel jó szemmel. Ne felejtsd el, hogy az emberek változnak, és te is megváltoztál a kapcsolatotok alatt. Engedd meg a szerelmednek, hogy új önmaga lehessen, és te is legyél új önmagad!

Ha csak keresed a szerelmet: Lehet, hogy olyasvalakire figyelsz fel, aki „elméletileg” nem is jöhetne be neked. Mi az ok, ami miatt nem szeretnél vele megismerkedni? Ha párkapcsolatban él, akkor valóban jobb, ha nem gyötröd magad vele. De ha csak fizikailag nem úgy néz ki, vagy nem olyan az élete, mint szeretnéd, akkor adj neki egy esélyt!

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

 

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlNYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: Lehet, hogy mostanában feszültebb időszakotok van, és talán elhangoznak olyan mondatok, amelyeket mindketten megbántok. Adjatok magatoknak egy esélyt a hétvégén arra, hogy ismét közelebb kerüljetek egymáshoz. Ehhez összebújásra, őszinteségre és ötletességre lesz szükségetek.

Ha csak keresed a szerelmet: Minden egy érintéssel kezdődik. Talán véletlenül ütköztök egymásba az utcán, vagy egy buliban lököd meg a karját egy óvatlan mozdulattal, esetleg a táncparketten léptek egymás lábára. Akárhogy is, ebből a véletlen érintésből nagy szerelem születhet, ha ti is úgy akarjátok.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-től
BAK

Ha párkapcsolatban élsz: A barátaitoknak nagyon konkrét kapcsolatmentő tervük van a számotokra. Hogy a kapcsolatotokat nem is kell megmenteni? Nem baj. A barátaitok úgy döntöttek, hogy segítenek nektek mélyebb, szebb kapcsolatot kialakítani, és ez így is lesz. Jobb lenne, ha hagynátok őket munkálkodni, mert így előbb szabadultok a baráti segítségtől.

Ha csak keresed a szerelmet: Egy megszervezett randin várhat rád a boldogság a hétvégén, ezért nyugodtan hagyhatod, hogy a barátnőid elvigyenek valahova, ahol „véletlenül” pont ott lesz az a fiú is, akit kiszemeltek neked. Egy esélyt mindenki megérdemel, és lehet, hogy a barátnőid jobban tudják, kire van szükséged, mint te magad.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlVÍZÖNTŐ

Ha párkapcsolatban élsz: Nem áll jól neked a házi diktátor szerepe. Jobb lenne, ha több lazaságot, és több elfogadást tanúsítanál a hétvégén, mert a párod egy picit már unja, hogy mindig te mondod meg, mi legyen. Hagyd, hogy ezúttal ő válasszon programokat, és talán azzal is meglephetnéd, hogy a kedvencét főzöd vasárnap ebédre.

Ha csak keresed a szerelmet: Ne akarj minden helyzetet irányítani! A hétvégén a spontaneitás elvezethet egy olyan szerelemhez, amelyet nem tudtál volna kikombinálni. Engedd meg magadnak, hogy máshogy történjenek a dolgok, mint ahogyan tenni szoktad azokat, hiszen ez vezethet el a pozitív változáshoz.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

Hétvégi szerelmi horoszkóp augusztus 9-tőlHALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Te vagy a kapcsolatotok szíve és motorja. Te vagy az, aki a szeretetet, a szerelmet beáramoltatod az életetekbe. Ezen a hétvégén több gyengédségre, több szeretetre, több szerelemre van szükségetek mindkettőtöknek, és csak rajtad múlik, hogy ebből mennyit valósítotok meg. Engedd meg magatoknak a kamaszos lángolást!

Ha csak keresed a szerelmet: Ne mérlegeld azt, hogy mennyit kapsz vissza abból, amit adsz, egyszerűen csak adj szeretetet a környezetednek. Fordulj szeretettel az ismeretlenek felé is, hiszen lehet, hogy hamarosan barátok lesznek, és talán az is lehet, hogy egy barátságból alakul ki a számodra a következő szerelem.

Tipp
Mit árul el rólad az illatod? – Nagy illathoroszkóp
“A lelkem mintha száz kilóval lenne könnyebb!”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése