Ezo

A mindent elsöprő szenvedély hete

Október negyedik hetében az érzelmek, a szenvedélyek kerülnek a középpontba. Ezúttal nem a "kis érzésekről" van szó, hanem az elemésztő, hatalmas szenvedélyekről, mintha a bolygók nem akarnák, hogy bármi is hidegen hagyjon bennünket.

Amikor általános horoszkópot készítünk, amely mindenkire érvényes, és azt mutatja, hogy milyen asztrológiai energiák befolyásolnak bennünket, az egyik legfontosabb, hogy megnézzük a Nap helyzetét. Ez az égitest, amely az életerőnket, a tudatunkat jelöli, megmutatja, hogy milyen énállapotban, milyen tudati helyzetben vagyunk egy-egy időszakban. A héten a Nap jegyváltása az egyik legjelentősebb asztrológiai esemény, a másik pedig az, hogy a Nap trigon fényszögbe kerül a Neptunusszal.

Itt az ideje a sérelmek elengedésének!

A Nap egy-egy jegybe érkezve bevilágítja azt, fontossá teszi az általa képviselt területeket, energiákat, analógiákat a számunkra. A Nap szerdai Skorpióba lépésével az érzelmek válnak fontossá, és fontosak maradnak négy hétig, amíg látszólagosan ott tartózkodik. A Skorpiót érdekli a misztika, a spiritualitás, szívesen tölti az idejét azzal, hogy ezoterikus szövegeket tanulmányoz a megértés szándékával. Persze nemcsak a szöveget szeretné megérteni, hanem önmagát is. A szenvedélyét, a benne dúló erős érzelmeket, az olykor elemésztő energiákat. A Skorpió időszak egyik kulcsszava – mint oly sok esetben – a megbocsátás. A Skorpió havában könnyedén előjöhetnek, felidéződhetnek a régi sérelmeink. Ennek nem a bosszúállás a célja (mint azt hihetnénk), hanem épp ellenkezőleg: a megbocsátás. Minden egyes régi sérelem emléke arra kínál lehetőséget, hogy szeretettel elengedjük. A Skorpiók ezt gyakran érzik is a lelkük mélyén, gyakran tudják, hogy érdemes lenne megbocsátásra cserélni a sérelmeiket, de sokszor nehezen megy a sérelmek elengedése (nemcsak nekik). Ebben lehet segítségünkre ha megértünk valamit: megbocsátani nem annyit jelent, mint elfogadni vagy jóváhagyni a másik tetteit. Nézzük csak, hogyan fogalmazza ezt meg Louise L. Hay!

A hét gondolata: „A megbocsátás nem azonos az elfogadással. Az, hogy megbocsátasz valakinek, nem jelenti azt, hogy egyet is tudsz érteni a viselkedésével. A megbocsátás a saját elmédben zajlik, valójában semmi köze a másikhoz. Az igaz megbocsátás realitása az, hogy megszabadítjuk magunkat a fájdalomtól, amelyhez addig ragaszkodtunk. Egyszerűen elszakítjuk magunkat a negatív energiától.” – Louise L. Hay  

Felragyogó érzelmek

A mindent elsöprő szenvedély heteHogy miért jó szeretetté transzformálni magunkban a haragot? Mert a harag lehúz, sötétségbe taszít, és megkeseríti az életet, megbetegítheti a testet. Mármint azt húzza le, annak az életét keseríti meg, és annak a testét betegítheti meg, aki haragszik. Akire haragszanak… nos, ő valószínűleg boldogan él valahol máshol, és talán mit sem sejt erről. Megéri tehát haragot tartani? Ha sikerül ezen a héten elengedni a sérelmeidet, és szeretetre cserélni a haragot (vagy legalább a szándékodat kifejezni, hogy ezt szeretnéd), felragyoghatnak a benned lévő pozitív érzelmek. Azok a tiszta, szeretet alapú energiák, amelyek boldogságot, sikereket, szerelmet vonzanak hozzád. Érdemes talán egy próbát tenned, nem igaz?

Segítség a megbocsátásban

A héten a bolygóktól is kapunk egy kis segítséget ebben a folyamatban. A Neptunusz szombat hajnalban egzakt trigonba kerül a Nappal. A Neptunusz mint az éteri, megmagyarázhatatlan, ha úgy tetszik: ok nélküli szeretet jelölője nagyban megkönnyíti, hogy a hétvégén valóban meg tudjunk bocsátani másoknak és magunknak.

Hogyan bocsáthatsz meg?

A mindent elsöprő szenvedély heteSzámtalan spirituális módszer segíti a megbocsátást. Mutatok néhányat belőlük, hangsúlyozva, hogy egy rövid cikkecskébe sem a spanyolviasz, sem a számodra testre szabott, megbocsátást segítő módszer nem férhet bele. Mindenkit arra biztatok, hogy ezekkel az ötletekkel mint egy térképpel a kezében induljon el a saját sérelmei, haragjai felszámolásának útján.

– Megbocsátás meditációk. A megbocsátás meditációk sokat segítenek abban, hogy képekben gondolkodó elménket rávegyék, a harag képeit cserélje a szeretet képeire. Az egyik legegyszerűbb meditációs kép az, ha csukott szemmel, ellazult állapotban magad elé idézed azt, akinek szeretnél megbocsátani, megöleled őt, és kimondod a megbocsátás és bocsánatkérés szavait.

– Kérj angyali segítséget a megbocsátásban! A világ összes angyala boldogan segíti a megbocsátást, hiszen mindannyian az Univerzum békéjéért és minden ember belső békéjéért dolgoznak. A megbocsátásban hathatós segítséget kaphatsz Mihály arkangyaltól, Jeremiel arkangyaltól és Zadkiel arkangyaltól.

– Mantrázz! „Megbocsátok.” Ez a legegyszerűbb megbocsátás mantra, amit akkor is használhatsz, ha még nem vagy kész a megbocsátásra, vagy ha nem is tudod, hogy kinek szeretnél megbocsátani. „Szeretetre cserélem a sérelmeket.” Ez a mantra is nagyon hasznos akkor, ha a megbocsátáson dolgozol.

– Tanulmányozd A csodák tanítását, az A Course in Miracles című könyvet. Ebben 365 napi gyakorlatot találsz, ezeket naponta végezve megérkezhetsz belső békéd és belső bölcsességed birodalmába. A 365 talán kicsit soknak hangzik, az egy év gyakorlás talán rémisztően hosszú. Az igazság azonban az, hogy ez a könyv és ez a 365 gyakorlat az egyik leghatékonyabb segítség abban, hogy megtanuld elengedni a sérelmeket.

– Fordulj szakemberhez! Ha úgy érzed, hogy képtelen vagy meglazítani a szigorú érzéseidet, és képtelen vagy elengedni a sérelmeket, a haragot valaki iránt, akkor keress egy terapeutát, aki tud neked segíteni ebben a folyamatban.

– Váljon életed részévé a megbocsátás. Az A Course in Miracles mellett számos spirituális irányzat és tanító azt vallja, hogy a megbocsátás az, ami valóban gyógyító erejű az elménk és önmagunk számára. Ezért érdemes a megbocsátást, a szeretetteli elfogadást az életed részévé tenni.

Boldogok az Ikrek, nyitnak az újdonságokra a Bakok – heti asztrológiai tendenciák

A Kosok szeretetre és elfogadásra vágynak, arra, hogy végre ne kelljen bizonyítaniuk, és ne is érezzék úgy, hogy fontos a teljesítményük. A Bikák megértenek egy régi problémát, és olyan összefüggéseket ismerhetnek fel, amelyek segítenek megváltoztatni az életüket. Az Ikrek beléphetnek a boldogság állapotába, és felfedezhetik, hogy a jókedv, a derű, a boldogság nem más, mint képesség, nem pedig eredmény. A Rákok végre találkoznak (akár véletlenül is) egy régi barátjukkal, és kiönthetik neki a szívüket. Éppen itt az ideje, hogy kimondják végre az érzéseiket. Az Oroszlánok egy pillanatig úgy élhetik meg, hogy egyedül vannak, de ekkor rengeteg barát sereglik köréjük, ők pedig rájönnek, hogy milyen butaság elfordulni a szeretettől pusztán azért, mert nem onnan jön, ahonnan várják. A Szüzek most mély belső munkát végeznek, nekik érdemes befelé figyelniük, és észrevenniük, hogy milyen új inspirációcsírák születtek meg bennük!

A Mérlegek talán túl nagy fába vágják a fejszéjüket: olyasmibe kezdenek, ami egyelőre még fölébük magasodik, de idővel képesek lesznek úrrá lenni a helyzeten. A Skorpiók egyelőre csak arra figyelnek fel, hogy remeg a térdük, és alig bírják megtenni a következő lépést. Persze, ha kicsit változtatnak a fókuszukon, akkor könnyen észrevehetik, hogy a siker és az eredményesség küszöbén állnak, és már csak egy lépést kell megtenniük. A Nyilasokat egy kicsit zavarja, hogy úgy érzik, senki sem figyel rájuk. Pedig az az igazság, hogy mindenki figyel a környezetükben, csak mindenki feledékeny. A Bakok újdonságra vágynak, arra, hogy valami más, máshogy, máskor történjen, mint szokott. Vigyázat, ez lehet annyira új, hogy eleinte észre sem veszik, amikor megtörténik. A Vízöntők felfedezik, hogy milyen sok értékes ember van körülöttük. Nekik érdemes most elővenniük a régi telefonkönyvüket, és felhívni olyanokat, akikkel évek óta nem beszéltek. A Halak elengedhetik a félelmeiket, és megtapasztalhatják a boldogságot egy olyan életterületen is, amelyiken eddig jobbára csak falakba és a lehetőségek hiányába ütköztek

A mindent elsöprő szenvedély heteA hét könyve

Ruediger Dahlke: Sorsfordulók

A kötet alcíme “Az életválság, a fejlődés lehetősége” reményt hordoz mindannyiunk számára. Azt a reményt, hogy bármi is történt, és bármi is történik velünk, minden helyzet megoldható, és minden helyzetnek lehet boldogság a vége. Ruediger Dahlke, a pszichoszomatikus medicinában nagy jártasságot szerzett orvos és terapeuta lépésről lépésre ismerteti meg velünk, milyen betegségek származnak a feldolgozatlan, megoldatlan megpróbáltatásokból. Megmutatja, hogyan ragadhatjuk meg az élet válságos korszakaiban rejlő pozitív változási lehetőségeket. Arra biztat, hogy életünk minden állomásán tudatosan haladjunk át, az elkerülhetetlen akadályokat fogjuk fel fejlődési lehetőségként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top