Ezo

Az önismeret hete

Október utolsó hetében az elengedés, a továbblépés, az elbúcsúzás kerül a középpontba. Ezen a héten megtanulhatjuk, hogy az események nem véletlenek, és minden kapcsolat, csakúgy mint az elválások, egy-egy megtanulandó helyzetet hordoznak magukban.

Szögezzük le rögtön az elején: minden és mindenki tükör. Hogy ez mit jelent? A gondolataink teremtik a valóságunkat, tehát azt a világot, azokat a helyzeteket és azokat az embereket, akiket magad körül tudhatsz, te magad teremtetted meg. Ennek megfelelően minden helyzet, minden ember, minden kapcsolat és minden esemény egy-egy gondolatod visszatükröződése csupán. Ez a gondolat minden spirituális hagyományban felmerül, és a kortárs spirituális tanítók is gyakran hangsúlyozzák tanításaikban.

Miért haragszol a tükörképedre?

Emlékeztek, hogy a múlt héten elkezdtünk a megbocsátással foglalkozni? Ez a tematika tovább folytatódik, sőt, most már kifejezetten elmélyül. A csillagok már nem elégednek meg az egyszerű, általános megbocsátással, a belső harmónia keresésével, hanem számtalan tükröt tartanak elénk, hogy megkérdezzék tőlünk: és erre a tükörképedre haragszol-e? Kicsit olyan ez, mint az elvarázsolt kastély tükörterme: az egyikben homokóra fejed van, a másikban duci vagy és törpe, a harmadikban vékonyka vonal csupán… Ahogy ezekre az eltorzult tükörképekre nem haragszol, a környezetedben lévő emberekre sem lenne szabad haragudnod. Hiszen ők is egy-egy gondolatodat, érzésedet, félelmedet, sérelmedet, rettegésedet vagy nem feldolgozott blokkodat vetítik eléd.

Gyógyítsd meg a gondolatot és meggyógyul a viszony is!

Ha olyanok vannak a környezetedben, akikre valamiért haragszol, akik – véleményed szerint – ellenségesek veled, érdemes megkérdezned magadtól: Mi van bennem, amire ezek az emberek reagálnak? Milyen bántó, haragos, negatív önmegerősítésem van, amelyet ezek az emberek visszatükröznek nekem? Milyen (kimutatott vagy titkolt) érzelmeimre reagálnak ezek az emberek? Milyen szándékaimat látom visszatükröződni bennük? Ha pedig ezen elgondolkodtál, akár be is vethetsz egy kis házi angyalterápiát a helyzet gyógyítására. Kérd meg az angyalaidat, hogy oldják fel benned azokat a gondolatokat, érzéseket és szándékokat, amelyek ezeket az embereket vagy eseményeket vonzották a környezetedbe.

Égi tükörképek

Lássuk, hogy az égi események milyen tükröket tartanak elénk!
– Kedd este: együtt áll a Merkúr és a Szaturnusz. Ez az égi tükör a pesszimista, túlzottan komoly, önmagunkat is bekorlátozó gondolataink tükrét tartja elénk. Kedden és szerdán ideje elengednünk az önkorlátozó hiedelmeinket, amelyek arról szólnak, hogy mit „nem tudunk”, „nem tehetünk”, vagy „nem engedhetünk meg” magunknak.

– Csütörtök délelőtt a Mars és a Plútó között jön létre egy egzakt trigon. Ez a bolygóhelyzet a teljesítmény és az akaraterő tükre. A napi események azt mutatják meg, hogy mennyi kitartás, határozottság, lendület és életerő van bennünk.

– Pénteken egy egész sor tükör közül választhatunk. Délelőtt egzakttá válik az Uránusz és a Plútó kvadrátja. Ez a feszültségeinket tükröző bolygóhelyzet. Azt láthatjuk meg pénteken, hogy mennyi feszültséget, haragot, sérelmet söpörtünk eddig a szőnyeg alá. Úgy tűnik, hogy az Uránusz a Plútóval karöltve felhajtják a szőnyeget, hogy megnézzék, mi púposodik alatta. Erre lesz, aki agresszióval reagál, más elkeseredéssel, megint mások talán sírással. Pedig a megoldás a sérelemhalom kipucolása lenne megbocsátással.

– Szerencsére a többi pénteki tükrünkben jó dolgokat láthatunk meg magunkból. Péntek délelőtt a Merkúr és Mars között létrejön egy szextil. Délután a Nap és a Plútó között lesz ugyancsak egzakt egy szextil, estére pedig a Merkúr és a Plútó között is megszületik egy újabb szextil. Szintén este a Nap és Merkúr együtt állnak. Ezek a fényszögek a teremtő, pozitív gondolataink tükrei lesznek. Lehet, hogy az események még nem tükrözik mindenben a pozitív, teremtő gondolatainkat, de a szavaink és mások szavai már igen.

Érdemes a saját szavainkra és mások szavaira is figyelni. Minden, amit ezekben a napokban másoknak mondunk, valójában önmagunknak szóló jó tanácsokat rejthet. Pénteken könnyedén látjuk meg másokban a bennünk jelen lévő jót, a segítő szándékot és a szeretetet. Mindezt most azért vesszük észre, hogy tudatosíthassuk magunkban: mindig használhatnánk arra a kapcsolatainkat, hogy a jó gondolatainkat, a szeretetünket tükrözzék a félelmeink és a negatív gondolatok helyett.

– Vasárnap délelőtt a Nap és a Mars között jön létre egy szextil fényszög. Ez is „pozitív” tükör, bár lehet, hogy nem tetszik amit látunk benne. Ez a fényszög az energiaszintünket, a céltudatosságunkat, a határozottságunkat tükrözi. Ha ma azt tapasztaljuk, hogy mindenki túl határozott, makacs, vagy akaratos a környezetünkben, az azt jelezheti, hogy bizonyos helyzetekben nekünk is engedékenyebbnek kellene lennünk. Nemcsak másokkal, hanem magunkkal is.

A hét gondolata: „Egyetlen esély sem csak egyszer kopogtat az ajtódon. Újra felkeres, és akkor készen kell állnod arra, hogy felismerd az alkalmat, és felszámold azokat az erőket, amelyek először visszatartottak.” – Ruediger Schache 

Makacsok a Rákok, segítőkészek a Nyilasok – heti asztrológiai tendenciák

A Kosok olyan külső támogatottságot tapasztalnak meg, amelynek köszönhetően könnyedén elérhetik a céljaikat. A Bikák jobb szeretnék, ha maguk irányíthatnának egy olyan helyzetet, amelyben nem lehet az övék a döntő szó. Az Ikrek kezdik elveszíteni a lelkesedésüket, de a hét második felében fellángol bennük a szenvedély, és ismét tudnak lelkesedni. A Rákok megmakacsolják magukat, és foggal-körömmel küzdenek valamiért, aminek az elvesztésétől félnek. Az Oroszlánok úgy érzik magukat, mintha mákonyból ébrednének: hirtelen kitisztul előttük a világ, és megértik, hogy mit kell tenniük. A Szüzek elveszíthetik a türelmüket, érdemes úgy szervezniük a napjaikat, hogy ne kelljen várakozniuk.

A Mérlegek elcsodálkoznak valamin, hiszen olyasmi történik velük, amit csodának élhetnek meg. A Skorpiók végre lubickolhatnak a népszerűségben és a sikerben. Ne felejtsék el, hogy ezért a sikerért igen is megdolgoztak! A Nyilasok szívesen segítenek másoknak, és most a tudásukat is továbbadhatják valakinek, akinek szüksége van rá. A Bakok kezdik elveszíteni a türelmüket, nekik most gyors és látványos eredményekre lesz szükségük. A Vízöntők humora kicsit szokatlan lesz a héten, ők olyasmiből is képesek viccet csinálni, amin mások a legszívesebben sírnának. A Halak megtalálják azt a segítőt, aki végre kivezeti őket az eddig labirintusnak tűnő helyzetükből.

Az önismeret heteA hét könyve

Mary C. Neal: Megjártam a mennyországot

1999-ben, Chile déli részén a Los Rios régióban, Dr. Mary Neal, – ortopéd sebész, odaadó feleség és anya, – vízbe fulladt egy kajakbaleset során. Miközben egy vízesésen haladt lefelé, a hajója beékelődött a meder aljába és őt abban a pillanatban elnyelte az ár. Társai megfeszített mentési kísérletei ellenére Mary túl sok időt töltött víz alatt és ennek következtében meghalt. A Megjártam a mennyországot Mary fantasztikus története egy spirituális utazásról és arról, hogy mi történt, amikor az életből a halálba, majd az örök életbe távozott, s végül visszatért onnan. Mary beszámol lenyűgöző élményéről, ahogy érzékletesen megosztja az olvasóval a mennyországban megélt érzéseit és az ott tapasztaltakat is. Könyvéből az is kiderül, hogyan kommunikált az angyalokkal és, hogy milyen mélyen megrendítette, amikor azzal szembesült, hogy még nem jött el az ő ideje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top