Ezo

Tízmilliószoros nap van ma!

Bár ma még nem péntek van, mégis különleges ez a 13-a, hiszen tízmilliószoros nap! A tibetiek szerint 4 ilyen nap van évente. Sorrendben az első holdhó 15., a negyedik holdhó 15., a hatodik holdhó 4., és a kilencedik holdhó 22. napja.

A tibetiek egy évben négy fő különleges Buddha-emléknapot tartanak, amikor ünnepség keretében emlékeznek meg Shakyamuni Buddha életének legfontosabb állomásairól. Azt mondják, hogy ezeken a napokon a pozitív, illetve negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosára hatványozódik, ebből kifolyólag a spirituális gyakorlatok végzése erősen javallott.

A tibeti naptár a Hold járására épül. Egy tibeti hónap 30 napból áll, ezért minden harmadik évben egy hónappal megtoldják az évet, ezzel körülbelül behozzák az addigi naptári eltéréseket, és utolérik a külvilágot. Ez a hónap rendszerint az év legsikeresebb hónapjának a megismétlése. Mivel egy holdévben csak 354 nap van, így egyes napokat megdupláznak, másokat kihagynak. Régen Tibetben az állami főasztrológus készítette el a következő évi naptárt, ami igen fejlett matematikai és asztronómiai számításokon alapul. A tibeti hónapokat számozzák, viszont a hét napjait a Napról, a Holdról és az öt látható bolygóról nevezték el.

Chotrul Düchen ( vajmécsesek ünnepsége ) – Shakyamuni Buddha követői hitének erősítése végett csodatévő cselekedeteket mutatott be.

Saka Dawa Düchen – A tibeti naptár negyedik holdhónapjának teliholdjakor (15. napján) történik, amit tibetiül Saga Dawaának neveznek. Shakyamuni Buddha megvilágosodását és a parinirvánát (önálló fény teljes kialvása – lélekben való megállapodás) ünnepli. Buddha 35 éves korában Bodhgayában megvilágosodott. Saga Dawakor Kushinagarai parinirvánájának évfordulójáról is megemlékeznek.

Düchen ( chokhor – imakerék ) – A tibeti naptár hatodik holdhónapjának negyedik napja, amikor Shakyamuni Buddha először forgatja meg a Dharma kerekét – Buddha első szentbeszéde, a Négy Nemes Igazság tanítása.

Lhabab Düchen – A tibeti naptár kilencedik hónapjának 22. napja. 41 évesen Buddha a mennyekbe emelkedett, hogy az isteneknek tanításokat adjon, és édesanyjának meghálálja, hogy hozzásegítette Őt a Szamszárából való szabaduláshoz. Követői kérésére a Viswakarma isten által készített különleges létrán visszatért a mennyekből.

Tízmilliószoros nap van ma

10 milliószoros napok 2014-ben:

Február 14. péntek
Június 13. péntek
Július 31. csütörtök
November 13. csütörtök

10 milliószoros napok 2015-ben:

Március 5. csütörtök
Június 2. kedd
Július 20. hétfő
November 3. kedd

10 milliószoros napok 2016-ban:

Február 22. hétfő
Május 21. szombat
Július 8. péntek
Október 22. szombat

Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat!

Ezeken a napokon minden, amit teszünk, gondolunk, mondunk, 10 milliószorosan száll vissza ránk.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben. 
Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel. Nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.

Mit tegyél ezen a napon? Tudd meg a namaste blogról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése