A metaforáról az ötödikes irodalomkönyvem és a János vitéz ugrik be először, lelkesen karikázgattuk a szövegben talált szóképeket. Most nagyon másról beszélgetünk, ugye?
Másról, mert a mai modern metaforaelmélet azt mondja, hogy a metaforák nem irodalmi díszítőelemek, hanem a gondolkodásunk alapját képező struktúrák. Kisgyerekként tanuljuk meg, hogy a melegség szeretetet jelent, és onnantól kezdve tudjuk értelmezni egy kapcsolat hőfokát is. Amikor édesanyánk a mellkasára szorított minket, akkor meleget éreztünk, innen tudtuk, hogy jó és szoros a kapcsolat közöttünk. Azt is megtanultuk, hogy ha valami fent van, azt jó dologgal társíthatjuk, ami lent van, azt rosszal. A ranglétrán felfelé mászunk. Ha jól érezzük magunkat, fel vagyunk dobva. Ha rosszul, a sárga földig isszuk le magunkat. A nyugati kultúrában ezek a metaforák hasonlóak, mindenhol ugyanazt jelentik. Mi terapeuták azonban épp azokkal dolgozunk, amelyek ettől különböznek, amelyeket az egyes ember maga hoz létre. A metaforaterápiának pont az a lényege, hogy egy olyan képet bányásszunk elő, ami a kliens saját problémáját tárja elénk.
A képek előhívásához szükség van módosult tudatállapotra?
Egyáltalán nincs, de volt olyan páciensem, akinek annyira mélyről, a tudatalattijából jöttek ezek a képek, hogy úgy érezte, mintha egy másik ember beszélt volna belőle szóképekben. Pedig csak annyi történt, hogy képes volt a problémáját a metaforákkal – belső képekkel – megfogalmazni, és annak okát is megértette. A metaforáink nagyon pontosan leírják, mi akadályoz minket a továbblépésben, és mi segíthet a problémáink megoldásában. Ahhoz, hogy a metafora előjöjjön egy emberből, a terapeuta mindössze 12 egyszerű kérdést variál, beépítve a kliens szavait szó szerint. Ez a Tiszta Nyelvnek nevezett dialógus abban segít, hogy a kliens rálásson a saját dolgára, és hogy az új megközelítésmóddal olyan megoldásokat találjon, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számára.
| Mi az a Tiszta Nyelv, és mire jó? Egy új-zélandi pszichológus, David J. Grove súlyos traumák feldolgozására fejlesztette ki ezt a pszichoterápiás nyelvet. Lényege, hogy a terapeuta csak olyan kérdéseket tesz fel a kliensnek, hogy a válaszadást érzéseivel, gondolataival ne tudja befolyásolni. A meghatározott kérdéssor minden újabb kérdésébe a klienstől előzőleg elhangzott információt építi bele, szó szerint ismételve annak szavait. Ha ugyanis gondolatainkat, saját szavainkkal megfogalmazva halljuk vissza – amelyekre sokszor nem is figyelünk –, akkor könnyebben rálátunk valódi problémánkra, és megértjük érzéseinket. |
Vagyis a kimondott és a terapeutától szó szerint visszahallott gondolatok indítanak be valamit?
Igen, és ha elfogadjuk azt, hogy minden egyes emlékünknek testi lenyomata van bennünk, akkor arról egy képet, egy metaforát is tudunk alkotni. Ha tudatosan foglalkozunk önmagunkkal, akkor a metaforákat is képesek vagyunk felismerni és megérteni. Ezért a foglalkozáson a kliens testét, tudattalanját kérdezzük meg, hogy néz ki pontosan ez a kép. Ha például valakinek ez egy gátat jelent, amely nem engedi az érzelmeit szabadon áramolni, akkor megnézzük, hogy milyen jellemzői vannak ennek a gátnak. Hogy mi segít neki, mi hátráltatja, hogyan lehet jobb az együttműködés a gát és a földuzzasztott folyó között. Azt azonban tudnunk kell, hogy az összes pszichoterápiás módszerben a figyelem és a terapeutával való kapcsolat is gyógyít, nemcsak a módszer.
Hozzád milyen problémákkal fordulnak?
Többnyire aktuálisakkal, és általában itt derül ki, hogy azoknak korábbi, mélyebb gyökereik lehetnek. Kezelhetetlen féltékenységgel éppúgy jönnek, mint kontrollálhatatlan dühkitörésekkel, vagy épp azzal, hogy nem tudják, hogyan kell csak magukkal, nem pedig állandóan a környezetükkel foglalkozni. Volt egy kliensem, aki nem tudott nemet mondani, nem tudott kiállni magáért, nem tudta megvédeni magát. Több alkalommal találkoztunk, egyre színesebb lett a metaforatérképe. Az utolsó találkozásunkra képes volt szimbolikusan egy olyan szelíd védelmi rendszert kiépíteni magának, ami többé nem engedte, hogy átlépjenek rajta.
Velem végigvetted a speciális kérdéssort, és azt mondtad, hogy az én problémámat valamely másik terápiás módszerrel érdemesebb megközelíteni. Ezek szerint nem mindenki alkalmas erre?
A metaforák a tudattalan énünk kivetülései képekben. A jobb agyféltekénk ugyanis képekben fogalmazza meg az információkat, amiket aztán nekünk kell szavakba önteni, megérteni és elemezni. Ha például valakinek nincsenek testérzései, nem tudja megmondani, honnan tudja, hogy dühös, mégis egész nap ingerültnek, feszültnek érzi magát, annak azt kell először megtanítani, hogyan figyelje a testét. Sokan egy komplex problémahálóval érkeznek hozzám, amit előbb le kell bontanunk, hogy eljussunk a tényleges problémájához. Akinek viszont már van egyfajta önismerete, az pontosabban látja a problémáját, amit akár egyetlen konkrét okban is meg tud fogalmazni.
Aki megtalálja és megérti a saját metaforáját, az mennyi idő után tapasztal változást?
Ez egy intenzív, rövid terápiás eljárás, ahol a képzeletünket hívjuk segítségül, és csak néhány alkalommal találkozunk. Van, akinél már egy foglalkozás is beindítja a motort. Azt viszont el kell fogadnunk, hogy a változások mindig belülről jönnek. Ahogy kimondjuk, hol van szükség életünkben a változásra, és ahogy megváltozik bennünk az erről gondolt képünk, metaforánk, a saját valóságunk, úgy az összes hozzá tartozó gondolatunk, érzelmünk és viselkedésünk is megváltozik majd. Így generálódnak aztán a megoldások is minden erőfeszítés nélkül, anélkül, hogy bármit is tennénk értük. Mert mindig minden problémánk mellett szorosan ott lapul a megoldás is, csak ezt nagyon nehéz észrevenni.
 Hogyan gyógyítanak metaforáink? |
