Évekig vívtam láthatatlan harcomat életem történésivel, amíg rájöttem arra, hogy az elfogadás valójában annak az elfogadását jelenti, hogy nem irányíthatunk mindent. Vannak körülmények, amire egyszerűen nincs ráhatásunk, bármennyire is küzdünk és tiltakozunk ellenük, nem tudjuk őket megváltoztatni.
Az elfogadás a tudatosság egy meghatározó lépcsőfoka, a Tudattérképen az Elfogadás szintje nyitja meg a kaput a Szeretet magasabb tudatszintjei felé. Maga az elfogadás arról szól, hogy a körülményeinkre, az élethelyzeteinkre való reakciónk milyen. Tagadunk? Ellenállunk? Küzdünk? Harcolunk körmünk szakadtáig?
Az azonban, hogy megvan bennünk az elfogadás, nem jelenti azt, hogy nem utasíthatunk el dolgokat. Sőt. Ahogy egyre tudatosabbá válunk, egyre inkább tudjuk, hogy mit akarunk. Egyre kevésbé tévedünk el az útvesztőkben, egyre könnyebben észrevesszük a jeleket, amelyek kísérnek minket, egyre jobban merünk hallgatni az érzéseinkre, egyre jobban vállaljuk önmagunkat, és egyre jobban átadjuk magunkat álmainknak, céljainknak.
Tehát érdemes megkülönböztetni a körülményeinket, amelyek “történnek velünk”, az ajánlatoktól, felkérésektől, kérésektől, amelyekben döntéseket hozunk. Ha ugyanis utóbbi esetén egy szituációval kapcsolatban ellenállást érzünk, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy gondunk lenne az elfogadással, hanem valószínűleg egy jel, egy belső érzés, hogy ez a lehetőség számomra jelen pillanatban nem megfelelő…
A teljes cikket a Lélekmozaikok blogon találod!
