Aktuális

Csomor Csillának jól állnak a divatszínek

<?kep(1,left)?>Szélviharként érkezett (csak a lépcsõn lassított, térszalagszakadása utóhatásaként), jókat kacagva beszélgetett, élvezte a sminkelést, profi volt a fotózás alatt, majd szélviharként távozott (leszámítva a lépcsõt). Ilyen Csomor Csilla, a Barátok közt tévésorozat egyik fõszereplõje, aki szívesen vállalta, hogy sminkmesterünk, Dévényi Kathy rajta mutassa meg, miként is használhatjuk a tavasz és a nyár divatszíneit.

A délelőtti forgatás után érkezett, arcán a filmbéli Berényi Zsuzsa egyéniségéhez illő, a természetesnél alig erősebb sminkkel.

– Tegnap késő este mentem haza a stúdióból, reggel hétkor már ismét ott voltam. Tudják, hogy én nem fáradok el, az én jeleneteimet korán reggelre is tehetik, mert az arcom akkor is kameraképes. Erre szoktam mondani, hogy jó anyagból vagyok, sokat bírok, és a nap huszonnégy órájából huszonnyolcat élek – mesélte olyan lendülettel, hogy kételkedni sem lehetett a szavaiban. S amíg a sminkmesterünk a rózsaszín és a lila különböző árnyalatait varázsolta Csomor Csilla arcára, sok mindenről beszélgettünk.

Az akaraterőről

– Fél éve leszoktam a dohányzásról. Elolvastam Márai értekezését a nikotinról, és azt írta, hogy mindenkinek a szervezete jelzi egyszer, hogy elég a cigiből. Én nem akartam ezt megvárni. Hetekig rettenetes volt, de megálltam. A következő elhatározásom az, hogy nyárra lefogyok hat kilót. Szép, karcsú lány leszek.

A házasságról

– Jobbat még nem találtak ki nála, de nem az én műfajom. A szüleim harminchat éve élnek együtt, a család egyik ágán sem volt válás. Én is csak egyszer akarok házasságot kötni. Soha nem vágytam arra, hogy csak azért menjek férjhez, hogy kipróbáljam, milyen is az. Jól megvagyok én egyedül.

A sminkelésről

– Akkor pecsételődött meg a sorsom, amikor az amatőr színjátszó körben tizenegy évesen én játszottam Lúdas Matyi anyját. Úgy kifestettem magam, hogy még a nagymamám sem ismert meg: egy kivételével az összes fogamat befestettem feketére. A főiskola után a győri színházhoz szerződtem. A legnagyobb szórakozásom az volt, hogy figyeltem a kolléganőim sminkelését. Mindent ellestem tőlük. Ceruzát nem használok, mindent ecsettel csinálok, úgy keverem ki a színeket. Nemrég mutattuk be a Magyar Színházban a Sade márkiné című darabot, amelyben hat nő szerepel, és valamennyiünk sminkje szinte maszkszerű. A magamét – piros, fekete és fehér – mindig én csinálom, másfél óra kell hozzá. Civilben a bézst, a barnát, a feketét, a szürkéskéket és most a rózsaszínt használom. Smink nélkül még csak elmegyek otthonról, de ha a hajam nincs rendben, azt nem szeretem. Télen vettem két olyan sapkát, amelyikbe hosszú póthajat varrtak. Az egyik sötétbarna, a másik göndör és vörös. Senki nem ismert meg benne. Amúgyis nehezen azonosítanak be az emberek, mert a filmben idősebbnek nézek ki, az ottani öltözködésemet és sminkemet is korosítják. Berényi Zsuzsa harminckilenc éves, de úgy érzem, nem négy év közöttünk a korkülönbség.

A testápolásról

– Arra ügyelek, hogy mindenből csak minőségi készítményeket használjak. Tusolás után a testápoló elmaradhatatlan, ahogy a hidratálókrém, a szemránckrém és az ajakbalzsam. Szinte havonta más parfümöt veszek, mindig beleszeretek egy új illatba. Legutóbb egy borzongató, vadító frissbe.

A plasztikai műtétről

– Most azt mondom, hogy nem plasztikáztatnék. Volt már egy-két műtétem, önszántamból nem szívesen mennék kés alá. De megértem azokat a nőket, akik még szebbek akarnak lenni. De nekem mindenem megvan – egészséges, telt idomokkal rendelkező vidéki lány vagyok –, lehet, hogy van, ami kisebb vagy nagyobb, mint kellene, de én a természetest szeretem. A munkámban is megpróbálok természetes lenni.

A sportolásról

– Körbevettem magam szobai gépekkel, mert az időhiány miatt nem jutok el fitnesztermekbe, és amikor tudom, használom is őket. Győrben bejártam a balettosokhoz gyakorolni, annyira, hogy Markó Iván meg is hívott szerepelni a Párizs gyermeki című produkcióba. Nemcsak prózát mondtam, hanem táncoltam is. Imádok táncolni, és ebben még a törött láb sem akadályoz meg.

Az öltözködésről

– Elég nadrágos típus vagyok. Múltkoriban a sorozatban rám adtak egy rövid szoknyát, és a kollégáim elcsodálkoztak, hogy milyen jó lábam van. Mások szerint sok ruhám van, szerintem nem, de tény, hogy az édesapám, aki asztalos, minden évben csinál nekem egy gardróbszekrényt… A fehérneműre nagyon kényes vagyok, nagyon szép fehérneműim vannak, megszédülök tőlük, imádom őket. Rengeteg cipőm van, de mivel lábfájós vagyok, inkább kényelmesebb fazonokat hordok.

Nappali smink

Kathy Csilla bőrével megegyező színű alapozót, a szem alatt korrektort használt, a szemkörnyékét kivilágosította. A teljes szemhéjra – a szempillák tövétől a szemöldökig – világos violaszín került. Babarózsaszín pirosító került az orcára, s azzal erősítette meg egy kicsit a szemfestés színét a külső szemzugban. A szempillaspirál barna színű volt. Az ajkakra nem rúzst, hanem erős fényű, már-már lakkszerű szájfényt kent.

Tipp

Mivel a rúzzsal ellentétében a szájfényt nem lehet fixálni, ezért újra és újra át kell kenni vele az ajkakat.

Esti smink

Kathy a nappali sminket erősítette meg. Ez azonban csak valóban jó minőségű sminkanyagokkal tehető meg, mert csak azoknál fedi be a sötétebb szín a világosabbat. A szempillák tövében lila ceruzával kontúrt húzott, amelyet erős orgonalila porral megerősített. A szemhéjránc ívét követve lilás málnaszínnel árnyékot festett. Az ajkakról leitatta a szájfényt, fuksziaszínnel kontúrozta, majd málnaszínű rúzzsal húzta át, míg alul és felül középen a szájfénnyel vonta be. (Ugyanígy fessék ki azok is, akik nem szeretik az erős, mélyebb árnyalatú rúzsokat!) A szempillák feketék lettek, a külső pillákra néhány, tincses műszempilla került.

Tipp

A lila szín kiemeli a zöld szemet, amely annál jobban világít, minél sötétebb és tömörebb a festés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top