Aktuális

Hogyan éljük túl a hetedik évet?

<?kep(1,left)?>Aranylakodalom. Ül egymás mellett két ember, ötven éve kötötték össze az életüket. A mulatságban õk a legcsendesebbek, fogják egymás kezét, szeretettel, bölcsen. Házasságuk hány vihart élt át, és hogyan kergették el a viharfelhõket? Errõl nem illik ilyenkor beszélni, pedig történeteik tanulságosak lennének.

Mi most megpróbáljuk számba venni a veszélyeket, amelyek a partnerkapcsolatra leselkedhetnek. Bár tudjuk, erre nincs recept, néhány ötlettel talán segíthetünk a krízisek túlélésében. Minden rózsaszínben ragyog és biztos benne, hogy megtalálta az igazit. Csak a legjobb tulajdonságait látja, és ön is csak azokat mutatja meg neki magából.

Ötletek:

Próbálják meg ne a mostani állapot alapján megítélni a viszonyukat! Most tényleg a jó oldalukat mutatják egymásnak. Ő azt hiszi, hogy végre találkozott egy nővel, aki mindennap szerelmeskedni akar. A nő pedig azt hiszi, hogy végre találkozott egy férfival, aki imád órákon keresztül intim beszélgetést folytatni életről, halálról, szerelemről. Mert ilyen újdonsült szerelmesnek lenni.

1 év múlva

Már jobban ismerik egymást, és a rózsaszínű szerelmi ködön keresztül a valódi személyiséget is látják.

Ötletek:

Tartsák tiszteletben azt, hogy különbözőek! Kezdetben arra figyeltek, hogy mi önökben a közös. Most kezdik felfedezni a különbségeket. Adjanak teret a felfedezéseknek, legyenek nagylelkűek, és ne próbálják megváltoztatni a másikat! Klasszikus konfliktusforrás, amikor a férfi – úgy érezvén, hogy a kapcsolat jó úton halad, és minden a legnagyobb rendben van – valami másra fordítja az energiáit. A nő ezzel szemben úgy véli, ha jó a kapcsolat, tovább kell érte küzdeni.

3 év múlva

Komoly kérdés merül fel: akarnak-e gyereket, vagy sem.

Ötletek:

Fontos az őszinteség. Ha a nő szeretne gyereket, de a férfi nem, attól még nem kell a nőnek elütni a kérdést azzal, hogy az egész nem is olyan fontos. A férfi remélhetőleg később meggondolja magát.

5 év múlva

Hurrá – most már hárman alkotják a családot. Az egymáshoz tartozás érzése a “csúcson” van.

Ötletek:

Élvezzék az összetartozást, és “tegyenek félre” ebből a boldogságból későbbre is!

6 év múlva

Építőkocka-kupacok hevernek mindenfelé, a ruhák szanaszét, a porszívó a padló közepén. Egy kisgyerek megjelenése sok változást hoz magával a mindennapok gyakorlatában. A nevelési elvekről nem is beszélve, amelyekről mindig egyezkedniük kell. Szétkenheti-e a kicsi a joghurtot reggelizéskor vagy sem?

Ötletek:

Tartsanak össze! Még akkor se javítsa ki a partnerét, ha teljesen kimerült a rengeteg praktikus tennivalótól. Nem jut vele semmire. Ha ő megengedte a gyermeknek, hogy az szétkenje a joghurtot úgy, hogy az egész konyha viseli a nyomait, szorítsa össze a fogát, és ne hánytorgassa fel a dolgot egészen estig, amikor gyermekük már alszik. Ha rögtön nekilát a nyomok eltüntetésének és a kiabálásnak, akkor a párja úgy érezheti magát, mint akinek a lábára léptek. A gyermek ilyenkor ösztönösen érzi, hogy a mama fontosabb, ő az, aki dönt. Ne feledje, hogy a gyerekek korán megértik, hogy két ember különbözik egymástól! Hadd oldja meg önök közül az a problémát, aki „kiváltotta”! Az elvekről pedig vitatkozhatnak akkor, amikor egyedül vannak.

7 év múlva

Sokat dolgoznak, gondoskodnak az otthonukról és a gyermekükről, és nagyon odafigyelnek arra, hogy a praktikus dolgok gördülékenyen működjenek. De hova tűnt a közelség az összetartozás? A szeretkezésekről nem is beszélve.

Ötletek:

Teremtsenek jó hangulatot, és ne feledkezzenek meg arról, hogy mindkettőjüknek szüksége van a szexre és a simogatásokra! A nő gyakran túl fáradt a szerelmeskedéshez, de szívesen ölelkezik. A férfinak viszont nem akaródzik ölelkezni, ha az végül nem vezet szeretkezéshez. A gyengédség iránti vágyat pedig a gyermek közelsége is kielégíti. Tartsanak néhány “felnőtt estét” gyerek nélkül, és ne feledkezzenek meg a mindennapos ölelésekről, puszikról és gyengédség más bizonyítékairól!

8 év múlva

Most már négyen vannak. Igazi nagycsalád.

Ötletek:

Élvezzék, hogy egy családban élnek! Most jönnek rá, hogy már nem tudnak a barátokkal olyan szoros kapcsolatot fenntartani, mint régen – különösen azokkal nem, akiknek nincs gyerekük. Másrészt viszont megerősödnek a rokonsági kötelékek. A nagyszülők fontosak, örüljenek nekik, és engedjék őket együtt lenni a gyerekekkel.

9 év múlva

Házat vettek, és szükségük van egy autóra is. Így tehát össze kell húzni a nadrágszíjat, és nem sok marad az élvezetekre, szórakozásra.

Ötletek:

Állítsanak fel fontossági sorrendet! Minek van jelentősége, és mi az, ami nélkül azért meg tudnak lenni? Különben könnyen egy ördögi körben találják magukat, amennyiben mindketten kellemes családi életre, nagy autóra, tökéletes szexre, baráti találkozásokra, karrierépítésre, utazásokra, miegyébre vágynak. Gondolják át, hogy vajon tényleg megéri-e a külföldi utazás azt a három hónapos túlórázást? Érezzenek rá, mi a fontos – és abba fektessék a pénzt meg az energiát.

12 év múlva

Anyagi nehézségeik továbbra is akadnak, de mostanra megtanulták, hogy “addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.”

Ötletek:

Fordítsák energiáikat a gyerekekre, egymásra és a barátaikra! A játék és a jó élmények nem kerülnek egy vagyonba – de nagy hasznot hoznak az együttlét formájában.

15 év múlva

Gazdasági helyzetük ismét stabil, jól megy a munka, és a gyerekek már tinédzserkorúak. Megint lehetőség nyílik kapcsolatuk ápolására.

Ötletek:

Most már nem csak kettesben vitatkozhatnak a gyereknevelésről. A gyerekek is szeretnének beleszólni, nekik is vannak elvárásaik. Ezt különösen megnehezíti, ha nincsenek egy véleményen a gyerekneveléssel kapcsolatban. Először önöknek kell egyetérteniük, azután lehetnek elvárásaik a gyerekekkel szemben. A gyerekek nagyon értik a módját, hogyan kell a szülők közötti nézeteltérést kihasználva csak az egyik szülőből kicsikarni a számukra éppen kedvező döntést.

20 év múlva

Az anyagiak körül minden rendben, a családi élet a régi kerékvágásban. Meglehet azonban, hogy a mindennapos tevékenységek, szokások – a szexet is beleértve – unalmassá válnak.

Ötletek:

Utazzanak el együtt, tegyenek valamit ezáltal egymásért és a szexért! Különben előfordulhat, hogy hűtlenek lesznek egymáshoz. Mert olyan könnyű egyszer csak engedni a csábító izgalomnak, a szabadság érzésének, ha távol van az otthonától, például egy tanfolyamon…

25 év múlva

Kellemesen élnek. A gyerekek elköltöztek otthonról. A gyerekek nélküli élet egyesek számára nagy szabadságot, másoknak csak ürességet jelent. Most derül ki csak igazán, hogy volt-e, van-e önök között összetartó erő, valami a gyerekektől független közös, vagy sem.

Ötletek:

Figyeljenek oda, hogy mindkettőjüknek legyenek saját barátai, akiktől új impulzusokat kapnak, és akiktől feltöltődve érkeztek haza. Sok mindent csinálhatnak együtt is, ez az idő arra való, hogy egymásnak szenteljék.

35 év múlva

Hozzászoktak a gyerekek nélküli élethez, hamarosan nyugdíjasak lesznek. Sok-sok éven át együtt voltak, ezután már valószínűleg nem hagyják el egymást soha. De vajon jól érzik-e így magukat?

Ötletek:

Most még fontosabbá válnak a barátok, az egyéni érdeklődés, az egyedüllétek, hogy ne kelljen folyton egymásba botlaniuk. Ha még mindig új benyomásokkal és ötletekkel érkeznek haza, akkor egy jó kapcsolatban élnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top