Volt tenger, volt napfény és voltak csillagok, mesélte a lány, de nem azzal az áradó örömmel. Igaz, nem is szomorúan. Akkor jött vissza a szabadságáról, itthon már ősz volt, mikor beszélgettünk.
Minden évben szeptember elején ment pihenni, de most először utazott külföldre. Eddig tulajdonképpen csak várt. Arra, hátha megjelenik az életében az a férfi, akivel majd jó lesz elmenni a tengerhez, bolondozni a vízben, sétálni a parton, motort bérelni és este vacsorázni menni. De mindeddig hiába várt. Most úgy döntött, ha már annyi mindent kell egyedül csinálnia, megpróbálja ezt is. Tíznapos útra fizetett be, elég jól keres, megtehette. Vett egy kis fülhallgatós CD lejátszót, meg jó néhány új könyvet, töménytelen rejtvényújságot, és elindult.
– Sokat dolgoztam a nyáron, szerintem ez is másképpen lenne, ha nem volnék egyedül, így aztán az első napokban rengeteget aludtam. Reggel sokáig, meg délután, és este is korán lefeküdtem. Egyébként meg csak feküdtem a napon és nagyokat úsztam. Az az igazság, hogy rosszabbra számítottam, féltem, hogy a sok család között nagyon egyedül leszek, hogy fájni fog. De nem. Annyira nem, hogy még a könyveimre sem volt szükség, a rejtvényekhez meg hozzá sem nyúltam.
A harmadik napon összebarátkoztam egy olasz kisfiúval, vele minden délelőtt építettünk valami különlegességet a homokból. Várat, tengeri kígyót, labirintust. Mutogatva értettük meg egymást, nagyokat nevettünk. Még csodálkoztam is, mert máskor, ha gyereket látok, rendszerint az jut eszembe: az enyém is lehetne, de most nem. Az estéket leszámítva, amikor az volt az érzésem, hogy mindenki mellett van valaki, akivel kézen fogva sétálhat, csak én vagyok magányos, jól éreztem magam. Ősszel megint elutazom, de titokban azért abban reménykedem, hátha nem kell egyedül mennem…
Ablak az Eiffel-toronyra
Azt, hogy utazni jó, Rádi Erika nem csak a saját bőrén tapasztalja, de munkája révén igyekszik erről meggyőzni másokat is. Ő ugyanis utazási tanácsadó. Ám, ha saját magáról van szó, nem kér tanácsot senkitől, vagy csak ritkán.
– Én még Afrikának is nekivágtam volna egyedül, de többen mondták, hogy azért arrafelé egy magányos fehér nőnek nem túl biztonságos. Így egy csoporthoz csatlakoztam, de egyedüli magyarként. Nagyon izgalmas, kalandos hat hét volt. Nálam a nyaralás már nagyon régen nem azt jelenti, hogy kifekszem valahol a tengerpartra egy hétig.
Már itthon összeírom, mit akarok megnézni, kint pedig mindennap elkészítem a másnapi részletes programot, és végigcsinálom. Egyedül, mert így az ember könnyebben kerül kapcsolatba a helybeliekkel. Úgy járok-kelek, mint egy figyelmes vendég, ezért gyakran megszólítanak, segítenek. Magamra is jobban tudok figyelni, arra, hogy amit látok, mi mindent ad nekem. Az élmény is mélyebb, kerekebb, megosztani meg ráérek akkor, ha már hazajöttem.
Amikor a barátaimmal mentem külföldre, akkor is ragaszkodtam ahhoz, hogy egy napot teljesen egyedül eltölthessek valahol. Párizsban például annyira pici volt a szobám, hogyha leültem a kis lehajtható asztalhoz, nem tudtam kinyitni az ajtót. De nem bántam, mert a keskeny kis ablakból éppen az Eiffel-toronyra láttam. Fogtam a térképet, és jó érzés volt, hogy olyan utcákba is betévedek, ahová turistákat nem szoktak vinni, meg az, hogy ezeken a kis utcákon is eltalálok oda, ahová menni akarok. Apróság, de jót tesz az önbizalmamnak, hogy egyedül is elboldogulok.
Pá, csacsika család!
Hogy egy családanya egyedül nyaraljon? Miről beszél, mondják most jó néhányan? Hiszen egy anya olyan sok mindent nem engedhet meg magának, amire szüksége lenne! Ezekhez képest egy külön nyaralás már a legvadabb álmok kategóriájába sorolható. Sokuknak önmagára végképp nem marad ideje. Ha alkalma nyílik is nyaralni, eszébe sem jutna egyedül eltölteni a szép napokat.
Pedig a legtöbb nő életében eljön az a pillanat, amikor egyszerre azon veszi észre magát, hogy a szerepei és a konvenciók mankói nélkül senki és semmi volna. Nemhogy egyedül nyaralni, de egy percig egyedül maradni sem mer, mert rögtön úgy érzi magát, mint aki a sivatag közepébe pottyant: szabad a keze (hihetetlen módon egyik gyereknek sem kell éppen májkrémes kenyeret kenni), nem kell tiszta ingről gondoskodnia a ház urának, és senki sem tart rá igényt, hogy elmagyarázza neki a látnivalókat.
További történetek a Nők Lapjában!
