Hát… régen dobogott így a szívem randevú előtt! Pedig még a szokásosnál is alaposabban felkészültem. Utánanéztem minden Eb-nek, vb-nek, éremnek (megsúgom, ezt senki más kedvéért nem tettem volna meg!), és összeszedtem a gondolataimat, mielőtt beléptem a vendéglőbe. Aztán, amikor Tamás leült velem szemben szőkén és kékszeműen, hirtelen semmi sem jutott eszembe… Az első kérdés, amelyet végre kipréseltem magamból, roppant lényegre törőre sikeredett:
Jóllaktál?
– Tele vagyok – dőlt hátra a széken. – Már nagyon hiányzott a magyar konyha! Négy éve, amióta Nápolyban játszom, folyton a hazai kajákról álmodom.
Nem szereted a makarónit?
– De. Csak egy idő után unalmas. Egyébként mindenevő vagyok. Kivéve a paradicsomos káposztát meg a zöldbabfőzeléket.
Azt én is utálom! – próbálkoztam abban a reményben, hogy most már közös nevezőn leszünk, de rosszul számítottam. Tamás szempillái elnehezedni látszottak, félő volt, hogy egy ültő helyében elalszik. – Ennyire elfárasztott a délelőtti edzés?
– Az nem kifejezés. Jobb lett volna este találkozni. Ilyenkor aludni szoktam, de soha nem tudom kipihenni magam. Azért nézek ki így
Hm. Szerintem nem is nézel ki olyan rosszul! (Ennél jobban ki sem nézhetnél! – tettem hozzá gondolatban.)
– Kösz – eresztett meg egy fáradt mosolyt, és éledezni kezdett.
Nem hiányoznak a rajongóid Nápolyban?
– Nehogy azt hidd, hogy nem találtak meg! Egy hét alatt kinyomozták a címemet! A levéláradat már Atlanta után megkezdődött, de semmi tolakodó nem volt bennük… Tényleg! Csak gratuláltak nekem a lányok, meg fényképes autogramot kértek. Kezdetben még lelkesen válaszoltam mindegyikre, de már nem bírom.
Mielőtt idejöttem, megkérdeztem a kolléganőimet, mi érdekli őket a legjobban veled kapcsolatban. Mondanom se kell, legtöbben azt kérdezték: milyen a zsánered?
– Hát… sokáig azt hittem, hogy a barna lányok…
(Várakozóan nézhettem rá, mert némi habozás után folytatta.)
– … aztán négy évvel ezelőtt megismerkedtem a barátnőmmel, és neki – annak ellenére, hogy nápolyi lány – hosszú szőke haja volt.
(Tudtam! – legyintettem magamban lemondóan, de rendületlenül mosolyogtam tovább.)
Avass be kicsit a részletekbe, úgysem tudja elolvasni az interjút! Vagy beszél magyarul?
– Nem. Anna a neve, és mostanában rövid, Meg Ryan-es frizurát visel. Az uszodában találkoztunk. Az igazság az, hogy az előző barátja is vízipólós. Bonyolult történet. Eleinte sok-sok hullámvölgyünk volt, de most már egyenesben vagyunk.
Milyen magas a barátnőd?
– Pici, úgy százhetvenöt centi lehet. De mellettem mindenki kicsinek látszik. Kétméteres vagyok.
Adsz magatokról fotót?
– Nincs.
Ó, elég, ha külön-külön van, majd szépen összemontírozunk benneteket!
– Erre még aludnom kell egyet.
Szóval igaz. Nem vagy nőfaló típus, sőt, mondhatni, monogám. Pedig biztosan mondták már neked, hogy ilyen fantasztikusan világító kék szeme az egész földkerekségen csak neked meg Brad Pittnek van. Milyen jegyben születtél?
– Rák vagyok. Július 20-án leszek negyed évszázados.
Gratulálok. Vedd úgy, hogy ezzel a cikkel köszöntünk föl! A rákok családcentrikusak és érzelmesek, nem?
– Érzelmesek?… Valóban elég érzelmes típus vagyok. Nem voltam soha csajozós, nem járok el esténként, inkább olvasok. Nekem az a fontos, hogy nyugodt hátterem legyen, meg béke a lelkemben. A meccsek előtt különösen figyelek erre.
Az interjú befejezése a Nők Lapjában olvasható.
