Manapság szeretjük tudományosan kifigyelni mindennek a mibenlétét. Tudjuk például, hogy ha szerelmesek vagyunk, milyen hormon termelődik a szervezetünkben, és azt is, hogy ez az állapot alig tart tovább egy évnél. “Humánetológiai” és “szociobiológiai” magyarázatokat konstruálunk, és magát az érzést is felbontjuk különböző összetevőkre, mert nekünk, embereknek muszáj mindent szétszednünk, részeire bontanunk, hogy megértsük azt az erőt, mely alapvetően alakítja át az éltünket.
Aztán szerelembe esünk, és nem értünk semmit. Hiába tudjuk, hogy elkezdtek tombolni bennünk az örömhormonok. Mert ugyanakkor valami nehezen megfogható félelmet is érzünk. “Szerelmesnek lenni – írja Eric Berne a Szex a szerelemben című könyvében – azt jelenti, hogy saját érdekeinket a szeretett személy érdekei mögé helyezzük… a szerelmes ember, és a benne lévő Gyermek éppen az emberi faj Holdra szállás utáni legizgalmasabb kalandjára készül…” – vagyis, ami történik, nagyszerű. De a szerző hozzátesz még valamit: “A szerelem édes csapdájából senki sem távozik könnyek nélkül.” És ezekkel a könnyekkel nem tudunk mit kezdeni. Mindig kiderül ugyanis, hogy mennyire törékenyek, sebezhetőek, sőt kiszolgáltatottak vagyunk. Olyan ez, mint valami baleset, amelynek nem volna szabad bekövetkeznie.
Út a tökéletességhez
Hol vannak már a trubadúrok, a lovagköltők, akik a végső tökéletesség elérésére törekedtek. Ehhez pedig a szerelem útját választották. Mert a szerelem akkoriban még nem baleset volt, hanem elérendő, vágyott állapot. Énekeikben imádott hölgyük szépségét és erényeit dicsérték. Mivel ez a hölgy általában hűbéruruk felesége volt, vagyis elérhetetlen, eleve lemondtak a beteljesülésről. Szerelmük puszta vágy volt csupán, viszonzatlan lángolás. De egyben esély is arra, hogy csiszolódjanak, hogy tudásukat, lovagi erényeiket pallérozzák. A szerelem a tökéletességhez vezető út hajtóereje volt. Érték, a szó legnemesebb értelmében.
És ma? Hisszük-e még, hogy általa elérkezhetünk valami többhöz, vagy inkább úgy gondoljuk, hogy ez az érzés ábrándos lelkű szüzek romantikus képzelgése?
A vágy ma is létezik. Kérdés azonban, hogy mennyire engedünk, egész pontosan mennyire engedhetünk utat neki. Mert az utak a kor szelleme szerint rendeződnek. Mintha sikerült volna a szerelem érzését leválasztani a szexualitásról. Mintha a kettőnek köze sem lenne egymáshoz. A szex óriássá növekedett, a szerelem pedig… a szerelemről jobb hallgatni.
Vagy mégsem?
Veszteni tilos!
– A divat a hatás és ellenhatás törvényeit követi – állítja Réz András esztéta. – Korábban a kultúra a szexualitás irányába sodródott, most mintha újra divatba jönne a romantika. Leghamarabb a reklámfilmekben érzékelhető ez. Mostanában több is látható, amely a szerelem érzésére épít, az első csókról, az első találkozásról szól. Tévedés azt hinni, hogy a mai világ szerelem- és romantikavesztett átokvilág. A szerelem mindig jelenlévő érzés. A könnyes slágerek, a szerelmes regényújságok minden divatirányzatot átvészelnek. Az is megfigyelhető, hogy a zenei életben a kemény techno mellett újra utat tört magának a latin stílus. Nem véletlen, hogy a Buena Vista legutóbbi budapesti koncertjére alig lehetett jegyet kapni. A városban tangóklubok működnek, ami mintha nyílt tüntetés volna a diszkók világa ellen. Az amerikai nagyfilmek is ezt az újromantikus hangulatot lovagolják meg. A kereskedelmi televíziókban ugyan még most is akciófilmeket vetítenek fő műsoridőben, és csak késő este játszanak érzelmes filmeket. A műsorszerkesztők feltehetőleg úgy vélik, hogy a férfiak türelmetlenebbek és nem maradnak a készülékek előtt, ha egy szerelmes mozi megy a dobozban. A nők inkább kivárják, míg eljön az ő idejük.
– A férfiak többsége fél beülni a moziba egy szerelmes filmre – véli Réz András. – Ők ugyanis érzelmileg nyomorék lények. Nem tudnak mit kezdeni feltörő érzéseikkel. Vér folyhat, könnyek soha. Ha egy ilyen filmen meghatódnának, az maga volna a katasztrófa. A szexualitás ma sokkal szabadabb és nyíltabb, mint régen. Újfajta szorongások és görcsök alakultak ki az emberekben. A diszkóban azt látjuk, hogy a fiúk a fiúkkal, a lányok a lányokkal táncolnak. A fiúk nem kérik fel a lányokat. Ennek az oka talán az, hogy a világ erősen teljesítményorientált lett. Ha a lány véletlenül azt mondja, hogy “nem”, az kudarc, s az nem megengedhető. Minden azt sugallja: légy mindig sikeres! A páros létezés ugyanis tele van kockázattal. Az ember megmutatja a gyengeségeit, ráadásul a szerelem azt a lehetőséget is magában hordozza, hogy egyszer csak elveszítjük a másikat. Manapság pedig tilos veszíteni! A divat mintha azt sugallná, éld át a szerelmet, de csak biztonságos körülmények között, a moziban vagy zenehallgatás közben.
A cikk további része a Nők Lapjában olvasható
