Én táncolnék veled …

A tánc boldog, édes révület: szabadság. Tánc közben az lehetsz, aki vagy. Testet öltenek érzelmeid, értelmet nyer minden mozdulatod. Feloldódik benned a bánat, a szerelem, arctalan félelmeid semmissé lesznek, mert a tánc – ősidők óta – mágia. Harmóniába hoz a mindenséggel. A mozgás, a ritmus, és a dallam áthangolja a lelked. Érzed, hogy örül, hogy él, hogy a mindenség része minden porcikád.

A páros tánc pedig udvarlás, kelletés, figyelemfelhívás, ének. Szexualitás és erotika, szerelem és odaadás, hívás és válasz egyszerre.

Mi, ha nem ez, például az argentin tangó: szenvedélyes vágyakozás, odaadó, gyönyörre hívó mozdulatok sokasága. Vagy a flamenco, a maga feszes drámájával. Antonio Gades megszakított, kimerült megtorpanásai egy-egy bonyolult lépésváltás és forgás után. És bármilyen furcsa, ott van a rejtett, finom jelekkel üzenő erotika a dunántúli ugrósban, a mezőségi lassúban, a szatmári legényesben. Évekkel ezelőtt az egyik “Ki mit tud?”-ban láttam egy széki táncot járó párt. Én ilyen csöndes szerelem-megvallást, ilyen visszafogottan finom, testben és lélekben teljes odaadást, két emberből egymásra sugárzó életörömöt és alázatot se táncban, se másban azóta se láttam.

Ez a kincs a miénk. Az örömszerzés, az üzenet önmagamról, az odaadás, a büszke elutasítás, a megengedés, de a fájdalom megvallásának lehetősége is ott van a tánc minden pillanatában. Egy rock and roll is szólhat sok mindenről…

Tömegben, magányosan

Aki járt manapság diszkóban, tudja, hogy a vibráló fények, a fülrepesztő zene közepette valami egész más zajlik, mint amit klasszikusan táncnak nevezünk. Ebben a közegben eltűnt az intimitás, legfeljebb valami bódulatba rázza-ringatja magát az ember. Egyedül. Mert párok alig táncolnak. Mintha minden azért történne, hogy meg ne születhessen, amiről fent szó volt: a csoda.

A fiatalok többsége a hetvenes évek óta ilyen diszkóban kezdi táncos karrierjét. Az agresszív hangerő mellett legfeljebb a maguk örömére táncolnak, hiszen a tömegben egymást lökdösve lehetetlen, hogy megszülessen két ember között valamiféle intimitás, a kéz és a test finom egymáshoz simulása, apró, beszédes jelzései. Ezek nélkül pedig nem alakul ki a harmónia, az érzelmek meghittsége, amelyre minden táncos vágyik. Mondják, hogy a tánc “a vízszintes vágy függőleges kifejeződése”. Ám bőr-, kéz-, és szemkontaktus nélkül a vágy meghal.

Házassági baj ellen tangó

A legtöbb hosszú távú kapcsolat bizonyos értelemben hasonlít egy régimódi hűtőszekrényre. Belsejét először csak vékony dér lepi el, amely lassacskán kövér jégréteggé hízik. Ha nem vigyáznak a háziak, egyszer csak rá kell kiderül, hogy egyre több energia fogy, mégis minden megbüdösödik a masinában. Végül szétfagy az egész.

A hűtőt le kell olvasztani néha, a házasságban jelentkező deresedés ellen pedig számtalan módon védekezhetnek az érintettek. Az egyik legérdekesebb módszert egy barátom mesélte el. Ő és a felesége ugyanis beiratkozott egy tangótanfolyamra. Eredetileg csak egy kellemes közös programnak szánták, ám hamar kiderült, hogy ennél sokkal többet jelent. Az első botladozó lépések még inkább mulatságosak voltak, mint kellemesek, hiába szólt a tüzes zene, nem alakult ki az az összhang, amelytől a tánc többé válik, mint két többnyire különnemű ember megszabott forma szerint zajló, fizikai érintkezése.

Aztán az oktató – egy sudár, bajuszos argentin tangóbajnok – derékon ragadta a feleséget, és megmutatta hogyan is kellene csinálni. Körbetáncolták a termet, az asszony már nem figyelt a lépésekre, ösztönösen követte partnerét, és amire visszaértek a magára hagyott férjhez, valami fölszabadult benne. A következő kört már ketten tették meg, és újra érezték azt a köztük áramló energiát, ami miatt annak idején egymást választották.

Majomsziget

Így nevezték társastáncok alkalmával azokat a fiúcsoportokat, akik egymás gátlásosságát erősítve az istennek se szánták el magukat, hogy táncolni kérjék fel a lányokat. Jelentem, a majomszigetek elharapódzóban vannak. Aki nem így látja, szóljon. Tapasztalataim nem csupán egy szűk körből valók. Legyen az szilveszteri muri, vállalati bál, nagy létszámú születésnap: a férfiak – tisztelet a kivételnek – nem táncolnak.

Lehet, hogy így törlesztenek az erejüket fitogtató hölgyeknek, vagy valóban gátlásosak a túlontúl is magabiztos nők között – nem tudom, de fájdalmas elnézni egy-egy mulatságot, ahol a férfiak ülnek, s néhány párt kivéve a nők egymással táncolnak. Egy nagyszerű hangulatba a körtánc, a nők közös tánca, minden belefér, de nem erről van szó. De hogy általánossá lesz a “majomsziget” – ez nemcsak a petrezselymet áruló nők vesztesége. A tánc élményét elfelejtő vagy soha meg nem ismerő férfié is.

Talán ezért van ekkora sikere és divatja ma nálunk egy más kultúrájú világból jött, művészi és nyílt erotikus elemekkel egyaránt bíró mozgásnak: a hastáncnak. Ami, lám, nőknek és férfiaknak egyaránt örömöt nyújt.

Valóban: orvosság

Különös rendezvényen jártam. Középkorúak, idősek és fiatalok gyűltek össze, akik úgy érezték, hogy túlságosan sok a feszültség a hétköznapokban, és szokatlan, új, felszabadító élményre vágytak. Szemlélőként mentem oda, és azt hittem, kívülálló maradhatok. Nem így történt, de cseppet se bántam.

Dr. Komlósi Annamária pszichológus, az ELTE BTK Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék adjunktusa kalauzolt minket a felszabadító, gyógyító tánc világában. A szakemberek nemcsak egészségeseknek, hanem betegeknek is szerveznek hasonló programokat, hiszen a körtáncnak gyógyító ereje van. Már a csontritkulásos betegek is részt vettek ilyen rendezvényen, természetesen számukra körültekintőbben választották ki az alaplépéseket.

– Ezekben a körtáncokban az a csodálatos, hogy pontosan azokat az ősi, ritmikus képleteket adják át az embereknek, amelyek jót tesznek a testnek és a léleknek – fogalmazta meg a szakrális körtánc lényegét Komlósi Annamária. – A régi képletek, táncelemek nem véletlenül maradtak fenn évezreden át. Nem kell gondolkodni azon, hogy miért jó, elég csak ráhangolódni. A körtánc beemeli a résztvevőket egy olyan világba, ami ösztönösen a jó felé viszi őket.

S valóban, a közös tánc során a mozdulat a lényeg. Én is a körben állok, érzékelem, hogy nem vagyok egyedül, ez máskor zavar, most mégis megszűnnek a gátlásaim.

– Félünk az újtól, az ismeretlentől, – magyarázta a pszichológus. – De ez a tánc megszabadítja a résztvevőket a félelmektől. Mert ez a tánc megengedő. Megengedi, hogy elvétsük a lépést. És ez már nemcsak a táncra vonatkozik, hanem jóval messzebbre mutat.

A témáról bővebben az e heti Nők Lapjában olvashattok!