Bár, amikor megláttalak…! Fura, hogy az ember örökké siránkozik, miért csupa tökéletesen zsírtalanított, egyszálbélű nőt látni a mozivásznon, aztán amikor végre jön valaki, aki olyan valószerűen húsos meg löttyedt (bocs!), nem tud mit kezdeni vele. De hidd el, csak az elején! Utána már önfeledten figyeltük, hogyan öltesz testes testet az összes harminc körüli szingligyanús nőben, akiket a világ emilyennek akar látni, miközben ők nagyon amolyanok. És az volt a legjobb, hogy veled ezen az egészen nevetni lehetett! Márpedig ha nevetsz, az olyan, mintha ez a feszültségből, szorongásból gyúrt, belső csomag hirtelen labdává gömbölyödne benned, és ugye, egy labdával már annyi mindent lehet kezdeni.
Bizony Bridge, nálunk sem könnyű, ha nem vagy negyvennyolc kiló, nem igazgatsz fél kézzel kereskedelmi bankot, miközben a másikkal ringatod a bölcsőt. Magamról csak annyit, hogy átmenetet képezek a pöffeszkedő családosok és a szinglik között, minek következtében, ha levest főzök, az inkább finom, mint kék (magyar gulyás – majd nézz utána!), viszont nincs időm hétvégeken a kanapén heverészni, távkapcsolóval a kezemben. Alkoholegység és cigaretta tekintetében jobban állok, mint te, (már ne haragudj, de súlyban is!), ám olyan sajtótörténeti különlegességgel, mint a te lewishami tűzoltósági riportod, még nem dicsekedhetem…
Barátnőkkel viszont igen, és én is elég sokat beszélek velük telefonon. Érzelmi válságok esetén ezen beszélgetések ideje szemérmetlen hosszúságúra nyúlik. Most szélcsend van, bár valamelyik nap az egyikük kétségbeesetten olvasott be egy statisztikát a telefonba, melyben a negyvenéves nők házasságkötési esélyeit a nulla és a fél százalék közötti tartományba helyezték. Nagyon elkeseredett, mire felhívtam a figyelmét, hogy még csak harminckét éves, így bőven lehetséges, hogy nyolc év múlva a háromgyerekes anyákkal foglalkozó statisztikákat böngészi majd. Rögtön utána a másik barátnőm hívott, dicsekedett, hogy újra elkezdett edzőterembe járni. Nem is tudtunk sokáig beszélni, mert olyan izomláza volt, hogy nem bírta tartani a kagylót.
Úgyhogy kortárs- és sorstársnőkkel Magyarországon is jól állsz. Gondoltam is rá, hogy ha netán Bridget Jones Rajongói Klubot akarnék alakítani, hát szépen megélnék a tagdíjakból.
Hogy a nők után beszéljünk egy kicsit a férfiakról is, elmondanám, hogy az olyan férfiakkal, mint a te Danieled, nálunk is tele a padlás. Mi gyűjtőnéven tapasztalatnak hívjuk őket, és az a közös bennük, hogy valamilyen – általában több – szempontból nincsenek rendben. Márpedig dédanyáink (és a te dédanyád, Jane Austen) ideje óta sok minden változott, hogy mást ne mondjak, eldobtuk a hímzőrámát, és nem az a hét eseménye, ha a lelkész feleségével teázunk, de a lényeg megmaradt. Egy valamirevaló nő ma is arra vágyik, hogy megtalálja az igazit, pontosabban, ha lehet, az igazi találja meg őt. Arra, hogy megannyi Daniel (Hugh Grant) után, végre, ahogy a lányregényekben lenni szokott – de hát a tiéd is egy lányregény, ne szépítsük –, megjelenjen végre Mark Darcy (Colin Firth!), akit a jó érzékű forgatókönyvírók épp csak annyi tulajdonsággal ruháztak fel, amennyi elegendő ahhoz, hogy minden nő számára megtestesíthesse az ideális férfit. Előnyös külső, biztos egzisztencia, komolykodásra hajló természet, sugaras tekintet. Biztos elhiszed, Bridge, hogy erről a sugaras tekintetről még elég sokat tudnék írni, de ebbe most inkább ne menjünk bele.
Jude-dal, Sharonnal és persze, anyukáddal együtt szeretettel üdvözöllek.
Hulej Emese
Utóirat: Ja! A barátnőim kérik, hogy add át üdvözletüket Colin Firth-nek, de nem szeretnélek ezzel terhelni. Elég, ha az enyémet átadod.
