Tudsz róla, hogy rengeteg fiatal szeret? Azt mondják, nagyon “élsz” a színpadon.
– Örülök, ha tényleg így gondolják, mert kritikusan néznek mindenkit, és őszinték.
Játszol a Ványa bácsiban, a Mirandolinában, A kripliben, szinte mindenben. Mikor kezdődött ez a jó széria?
– A színművészeti főiskolán a harmadik rostán kellett táncolni, és Horvai István, leendő osztályfőnököm meglátott bennem valamit. A táncban kinyíltam, nem voltam lámpalázas, feszült és zárkózott, mint prózamondás közben. Azt mondta, hogy amint elkezdtem táncolni, az enyém lett a tér. Itt, a Radnótiban a Ványa bácsiban magamra találtam. Az orosz világ, az emberek mély lelkisége rokon az én világommal. Titkaik és fedett érzelmeik vannak. Azt hiszem, ez tesz izgalmassá, érdekessé, élővé valakit, akár a színpadon, akár az életben.
Rejtőzködő, de határozott vagy. Milyen jegyben születtél?
– Kos vagyok. Civilként abszolút jellemző rám, hogy mindent azonnal szeretnék.
Elmondanád egy napodat?
– Háromnegyed hétkor keltünk, mert Lackó iskolába jár. Elsős. Hála Istennek boldogan ébred, még tart az újdonság varázsa. Elmegyünk a suliba, utána meg a kutyát viszem le sétálni.
Hogy került hozzátok a kutya?
– Menhelyről.
A fiad szerette volna, hogy legyen, vagy te?
– Mindketten. Nagy, hófehér maci, délorosz juhász kinézete van. Egy tünemény, olyan bújós, mint a fiam. Iskolakezdés után van a séta ideje. Az erdőben futkározunk, tapossuk az avart, kiülünk a sziklára, nézzük a fákat, isteni. Vonzódom a természethez, szükségem van a közelségére, és ez szerencsére, megadatott. Séta után bejövök próbálni, délután szaladok a gyerekért, játszom vele, megcsináljuk a leckét. Magammal csak akkor foglalkozom, amikor ő már alszik.
Zsúfolt lehetett az ősz.
– Igen, elkezdődött az iskola, az évad, új darabot próbáltunk. Szerencsére a fiam is egyre önállóbb, például már nem kell öltöztetni.
Gondolom, azért még oda odabújik hozzád.
– Persze, ez az összebújás mindennap kijár neki is, meg nekem is. Nekem is szükségem van rá.
Mesélj a családodról! Hányan vagytok?
– Van egy nővérem, édes testvérem, egy féltestvérem, az öcsém, aki kilencéves, és egy mostohabátyám. Apukám vállalkozó, édesanyám egy cégnél dolgozik.
Kivel maradtál, amikor a szüleid elváltak?
– Anyámmal maradtunk. A szüleim normálisan tartották a kapcsolatot. Kéthetente mentünk az apuhoz, hétvégén. Amikor nagyobbak lettünk, akkor mentünk, amikor kedvünk volt. Egyszer itt aludtunk, egyszer ott. És ünnepekkor csak összejött a család.
Fontosak neked az ünnepek?
– Legfőként a karácsony, mert akkor ismét gyereknek érzi magát az ember.
Jó volt gyereknek lenni?
– Felnőtt fejjel nézve jó, bár sok elfoglaltságom volt, hétéves koromtól jártam táncolni, különtornára, állandóan sportoltam.
Anyukád akarta, hogy így legyen?
– Négyévesen beíratott balettozni, utána természetes lett, hogy szertornázom, testnevelés tagozatra járok, lovagolok, táncolok.
Lackót is “sportosan” neveled?
– Két éve jár dzsúdózni, az édesapja is dzsúdózott. Már van fehér dzsúdóruhája. Teljesen odavagyok, hogy milyen gyönyörű benne. Kész férfi.
Mikor fogsz megint férjhez menni? Van jelölt a láthatáron?
-Nem szeretnék, egyszer már voltam férjnél…
Ezt nem értem. Szép vagy, fiatal, az a normális, ha szerelmes vagy, ha van valakid
– De attól még nem kell összeházasodni.
Kényelmesebb így? Szabadabbnak érzed magad?
– Megszoktam az egyedüllétet. Azért mentem férjhez, mert férjnél akartam lenni. Családot akartam, gyerekeket akartam, és nevelni őket az apjukkal együtt. Mindenki így megy bele a házasságba. De nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, nem úgy hozta a sors. Hát elfogadom, hogy ez van.
Tudsz egyedül élni?
– Tudok. Szívesebben vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Nem kapaszkodom bele gyorsan valakibe, csak azért, hogy legyen otthon valakim. Ott van nekem a gyerek, és megtalálom a dolgomat az életben, de a magány kérdése most nem aktuális, mert együttélek valakivel.
A gyerek hogy viszonyul ahhoz, hogy külön él az apjától?
– Ő végtelenül intelligens, de nagyon megnehezíti a kapcsolattartást, hogy az édesapja Debrecenben él.
Gondolom, leviszed Lackót anyukádhoz is.
– Le, bár nem voltam otthon augusztus óta, úgyhogy én is várom a hazamenetelt. Igaz, anyám föl szokott jönni hétvégén. Ha dolga van Pesten, meghosszabbítja egy-két nappal, és segít.
Miben? Főz, vasal?
– Á, nem! Inkább beülünk valahova enni. Se őt nem akarom ilyesmivel terhelni, se én nem akarom főzéssel húzni az időt. Jó, hogy itt van, beszélgetünk, játszik Lackóval.
Korán szültél, mi volt az oka?
– Az, hogy jött a baba, és azt mondtam, ha jönni akar, akkor jöjjön.
Föl se merült, hogy elveteted?
– Nem. Amikor megtudtam, hogy babát várok, húszéves voltam, nagyon akartam őt, persze, nem mindenki volt ezzel így a családban.
