nlc.hu
Aktuális
Anyós, te drága!

Anyós, te drága!

A házasság az egyik legnépszerûbb orvosság a magány ellen, ám a rosszmájúak szerint, e gyógyszer kockázata és mellékhatása egy személyben összpontosul. Úgy hívják: anyós. Nos, ez sok esetben talán igaz lehet, ám könnyen elérhetjük, hogy anyósunk kéretlen külsõ tanácsadóból szövetséges családtaggá léphessen elõ. Olyan, amilyenre mindig is vágytunk. Anyós – luxuskivitelben.

Természetesen van néhány alapeset, amikor az együttműködés eleve kizárt, a levegő pedig olyan mérgezett az anyós megjelenésekor, mint amikor egy vegyi üzem éjszaka kiereszti az aromás szénhidrogéneket. Amikor ugyanis az anyós eleve képtelen elfogadni bennünket, netalán ab ovo rosszindulatú, szinte lehetetlen közelíteni. Ugyanez áll arra a helyzetre is, amikor mi vagyunk kiállhatatlanok. Ezt természetesen soha nem valljuk be magunknak, így hát változtatni sem tudunk rajta. Ám ha a szélsőséges esetektől eltekintünk, és elfogulatlanul nézünk anyósunkra, nemritkán felfedezhetjük benne a jó szándék sok jelét, miképpen mi is mutathatjuk kedvesebbik arcunkat “választottunk édesanyjának”.

Nézd meg az anyját…

Ha kapcsolatunk komoly színezetet kezd ölteni, előbb-utóbb nem kerülhetjük el, hogy szerelmünk be ne mutasson szüleinek. Nézd meg az anyját, tartja a bölcs mondás, és valóban érdemes okosan terepszemlézni, amikor látogatást teszünk a lányos vagy fiús háznál. Sok mindenre következtethetünk ugyanis kedvesünk és édesanyja kapcsolatából. Ha anya és lánya szövetsége erősnek tűnik, még nem olyan nagy probléma. Amikor azonban az anya teljesen elnyomja személyiségével választottunkat, komoly gondok adódhatnak később. Ha anya és fia csüng egymáson acélsodronynál szilárdabb pányván, a lányoknak is fel kell készülniük arra, hogy számos fordulón keresztül jönnek majd az ütközetek, hogy párunk oldalán kivívjuk az anyóstól való függetlenséget.

Mindenesetre a fiúk jól teszik, ha szolidan udvarolnak; dicsérő szavakkal, kedves bókokkal meghódíthatják leendő anyósukat, míg a lányoknak nem árt felajánlani egy ebéd utáni spontán mosogatást, mely alatt érdemes beszélgetést kezdeményezni: kitérni a “lovag” nemes jellemére, számtalan jó tulajdonságára, melyet minden bizonnyal édesanyjának köszönhet.

Főzőcske, de nagyon okosan

Miután hivatalosan is a családba kerülünk, a családi tűzhely lángját az anyós is szeretné táplálgatni. Ha nem figyelünk oda, leéghet a ház.

Anyós és meny konfliktusa gyakran a konyhában tetőzik. A vasárnapi ebéd elkészítése közben több vitatéma is adódhat: a töltött dagadón hosszanti vagy keresztirányban érdemesebb-e elvégezni a bevágásokat; a rántani való húst durva vagy finomra darált prézlibe forgassuk be; a húslevest takarékon vagy kicsit nagyobb gázon érdemes-e főzni, illetve ha a meny kezébe kerül a sószóró, holtbiztos, hogy ehetetlenné teszi vele a teljes menüt.

A jó tanácsokból így szóváltás kerekedhet, a szóváltásból diszkrét kiabálás, és hirtelen azt vehetjük észre, hogy kezünkben a húsklopfoló bámulatos változáson megy át: egyre inkább felveszi egy kiásott csatabárd formáját.

A konyhai jó tanács az anyós-meny kapcsolat “állatorvosi lova”. A főzés közben adott instrukciók ugyanis metaforikusak: az idősebb korosztály – természetesen – mindig a legjobbat akarja, csakhogy nem biztos, hogy a családi „közjó” megvalósítására a rég bevált tapasztalatok felhasználása az egyedüli és kizárólagos üdvözítő út. A jó mindenáron való akarása a fiatalabbakból azonnal dacreakciót vált ki, így aztán megindul a vetélkedés, aminek aztán persze, sírás a vége.

Unoka a láthatáron

Az unoka megjelenése mindig fordulópont a kapcsolatban. Még a legkeményebb szívű, legelutasítóbb anyós is ellágyul, ha a fiatalok bejelentik a trónörökös érkeztét. A változás gyakran varázsütésre, egy pillanat alatt játszódik le, de lehet, hogy hosszabb folyamat, ám a szülők ilyenkor biztosan rádöbbennek két dologra is: egyrészről, hogy gyermekük és választottuk kapcsolata a házasságkötés utáninál is szorosabbá válik, vagyis nincs visszaút. A gyerek és a meny vagy a vő mostantól remélhetőleg végérvényesen összekötötte az életét.

Másrészt, a kis ember, egy új családtag érkezése megmozdítja az addig szunnyadó nagyszülői ösztönöket: anyós és após tekintete elfátyolosodik, és lelki szemeik előtt száradó pelenkák lengedeznek a kifeszített szárítókötélen. Látják magukat, amint a játékbolt elé billenős Kamazzal parkolnak le, hogy azzal hordják el, amit vásároltak. Az unoka megszületése után viszont újból feszültséggóc alakulhat ki a családi fészekben: a konyhai jelenetek simán megismétlődhetnek, ha az anyós mindenkinél jobban tudja, hány fokos vízben kell fürdetni a jövevényt, mikor kell felvenni a kiságyból, vagy hogy később kell-e a középső csoportos óvodást különórákra járatni – mondjuk, portugál nyelvből.

Aranyszabály

Az már biztos, hogy nem egyszerű megállni szó nélkül, ha az anyós belelendül a tanácsadásba. Az is baj, ha netán féltékeny lesz, és az apró lépések elvét követve, pszichoterror alá vonja a fiatalokat.

A megoldás ilyenkor a mi kezünkben van. És most nem hegyesre reszelt csavarhúzóra és a húslevesbe öntendő rézgálicra gondolunk. Finoman agresszív módszerekre – ajtócsapkodás, sűrű erdő közepére való költözés – sincs szükség. Sokkal inkább érdemes először is elszámolni tízig (vagy százig, de inkább ezerig). Kisebb konfliktusok megelőzhetők azáltal is, hogy nagyvonalúan szó nélkül hagyjuk a kotnyeleskedést. Ám bármilyen furcsa, a tisztázó beszélgetések szinte mindig meghozzák az eredményüket. És az is, ha kinyilvánítjuk, hogy tudjuk: anyósunk jót akar, köszönjük a segítségét, de szeretnénk következetesen tartani magunkat az általunk helyesnek vélt életvezetési elveknek. Főként akkor működik a kommunikáció, ha eközben megőrizzük a higgadtságot, és tiszteletteljes hangon beszélünk anyósunkkal. Nemcsak az életkora miatt, hanem azért is, mert fölnevelte párunkat. Ezért pedig – piszkoskodhat, amennyit csak akar –, igenis, hálával tartozunk neki.

Hol van a határ?

– Amikor a fiatal pár összekerül, küzdelmes az összecsiszolódás – mondja Zeley Réka, klinikai szakpszichológus. – Hozzák magukkal az otthoni tradíciórendszert, és ebből kell kialakítani valami közöset. Az anyós persze, teljesen más életciklusban van. Neki túl kell lépnie pszichés értelemben azon, hogy el kell engednie a gyerekét. Közben a saját problémáival – például az öregedéssel – kell megküzdenie. Egyfajta elhárítás lehet ilyenkor, hogy nem a saját bajaimmal foglalkozom, hanem a másik rendszer működésén próbálok segíteni, beleszólni, a tapasztalataimat átadni. Ám nemcsak az anyós, de gyakran a fiatal pár is “beleokoskodik” a szülők dolgaiba.

– Más típusú az anya-lány, és más az anya-fiú kapcsolat. Az anyák a lányokban óhatatlanul a saját életük folytatását látják. A fiúkkal kapcsolatban viszont megjelenhet a féltékenység. Merthogy minden kisfiú életében elhangzik az a mondat: “Anya, ha nagy leszek, téged foglak feleségül venni.” Ez szükségszerű és természetes kijelentés, az anyukák örömmel hallják, de persze, senki nem veszi komolyan. Ám valahol mégis megmarad az anyák tudattalanjában, ezért erősebb a kötődés a fiúkhoz. Így amikor azok felnőnek, és nem váltják be az ígéretüket, rivalizáló helyzetet teremt.

– A határok kérdése is nagyon fontos a pszichológiában. A családterápia mindig rendszerszemléletben gondolkodik. Ha a családban van valami probléma – iszik a férj, mentális beteg valaki –, a terápia nem azt nézi, ki a hibás. Hanem azt, hogy a család egy rendszer, és ha valami zavar lép fel – akár az anyós és meny, akár az anyós és vő között –, akkor ahhoz mindenki hozzájárult valahogyan. Ezért az egész rendszert kell kezelni. A rendszeren belül meg kell különböztetni és el kell határolni az alrendszereket – például a szülőkét és az ifjú párét. Az elhatárolás pszichológiai értelemben még akkor sem mindig sikerül, ha egyébként térben igen, vagyis külön lakik valaki az anyósától. Nem szabad teljesen elzárkózni, csak jól kell definiálni a határokat: mindenkinek pontosan tudnia kell, meddig terjed az ő területe, és mikortól kezdődik a másiké.

Nem jó, ha az após vagy az anyós bekapcsolódik a problémák megoldásába, és az sem, ha a pár akarja bevonni őket azért, hogy tegyenek rendet, osszanak igazságot. Az sem szerencsés, amikor a lány az anyjának panaszkodik a férjéről, hogy az nem mosogat. Ezt a férjével kell megbeszélnie. Ha az összecsiszolódás az anyós közreműködése nélkül lezajlik, a későbbiekben sok probléma már nem lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top