 |
– Amikor tizennyolc éve összeházasodtunk Ágival, jó ideig viszonylag nyugodtak voltunk. Vártuk a gyereket: ha nem most, akkor majd jön nemsokára, mondogattuk. Ráadásul építkeztünk is – kezdi Csabi történetét Aranyi Gyula. – Aztán kezdődtek a vizsgálatok, kiderült, hogy az én betegségem miatt nem esem teherbe. Kilencvenháromban az orvos megmondta, hogy a lombikbébiprogramban sem bízhatunk.
– Én vetettem fel először, mi lenne, ha örökbe fogadnánk egy kisbabát – veszi át a szót Ági.
Noha Gyula szülei az első pillanattól kezdve támogatták az örökbefogadást, a férfinak kellett egy kis idő, míg megbarátkozott a gondolattal: „Egy ilyen döntést nem lehet visszafordítani. Sokat beszélgettünk Ágival, magam is sokat gondolkoztam: fogadjunk örökbe egy babát, vagy sem? Végül arra gondoltam, miért álljak hozzá negatívan? Fiatalok voltunk, alig harmincévesek. Úgy éreztem, egész életemben hiányozna, ha nem lenne gyerekünk.”
– Egyetlen kikötése volt – fűzi hozzá mosolyogva Ági. – Azt mondta, legyen fiú.
Aranyiék kilencvennégy januárjában adták be a kérelmet a debreceni “gyivibe” (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetbe). Ahogy az első papírt beadták a hivatalba, megkezdődött a várakozás. Kicsit olyan volt, mint a terhesség kilenc hónapja. Míg folytak a kötelező vizsgálatok, szobát festettek, gyerekbútorokat vettek, készülődtek.
Aztán egyszer csak megcsörrent a telefon Ági munkahelyén: megvan a baba, akit videón lehet megnézni. “Azonnal igent mondtunk. Elvittek minket az intézetbe Csabihoz. Nyolc hónaposan láttuk először. Korához képest kicsi volt. Nagyon sírt, amikor megérkezünk, de ahogy a karomba vettem, azonnal abbahagyta”, meséli Ági. Ezután két héten át reggeltől estig a kisfiúval voltak a leendő szülők. Csabi, noha ugyanannyit evett, mint korábban, a harmadik naptól már jobban gyarapodott, mint azok a csecsemők, akiket senki sem szeretgetett az intézetben.
A házaspár döntése után két évvel, kilencvenöt márciusában érkezett haza Csabi. “Letettük a kiságyba. Nagyon sírt, de mi is!”, idézi fel az első “gyerekes” napot Ági.
Hogy neveljem becsületre, ha én hazudok?
Az egy percig sem volt kétséges, hogy a kisfiú tudni fogja, hogy örökbe fogadták. “Hogy neveljem becsületre, ha én magam hazudok neki?”, magyarázza Gyula. Ugyanakkor a család a titkos örökbefogadás mellett döntött, vagyis sem az örökbefogadó szülők, sem a gyerek nem tudhatja, ki volt a szülőanya, aki ugyancsak nem ismerheti meg azokat az embereket, akik vállalták gyermeke fölnevelését.
Az Aranyi-szülők szerint legfontosabb, hogy mindenre válaszolni kell, amit a gyerek kérdez. Mindenekelőtt arról kell biztosítani, hogy nem akarják őt eldobni. Ezek a gyerekek gyakran kérdezik: anyu, én is a hasadban voltam?
– Ilyenkor elmondom neki, hogy “anyu téged a szívében hordott”.
A két anya sírva válik el
– A Gólyahír Egyesület kizárólag nyílt örökbefogadásban segédkezik – közli Móruczné Lajosné védőnő, a civilszervezet vezetője. Itt ugyanis nem az állam, hanem az anya dönt és gondoskodik a gyereke sorsáról.
Megszólal Móruczné mobiltelefonja, valaki az örökbefogadás lehetősége után érdeklődik. Mint hallom, az egyesületnél olyanok jelentkezhetnek, akik negyvenkét évesnél fiatalabb, magyar házaspárok, akiknek nincs, vagy csak egy gyermekük van, és több nem születhet. Emellett érvényes örökbefogadási alkalmassági határozatra is szükség van ahhoz, hogy a házaspár felkerüljön a várakozók, jelenleg százhetven családot tartalmazó listájára.
– Az örökbefogadók többsége magyar, egészséges babát szeretne, de mindig találunk családot a cigány vagy a sérült gyerekeknek is – mondja Móruczné. Nemrég egy olyan kislányt vittek haza, akinek egyik kezén három ujja hiányzott. Az örökbefogadó mama szintén végtaghiányos.
A nyílt örökbefogadásnál a szülők főleg az első találkozástól félnek. Móruczné állítja: hosszú pályafutása alatt még egyszer sem fordult elő, hogy ne tetszett volna az anya az örökbefogadó szülőknek, vagy fordítva. “Látszik, mindannyiuk szívéről egy nagy kő esik le ilyenkor. Mindig bebizonyosodik: megkönnyebbülés számukra, hogy a nyílt utat választották. A két anya szinte mindig sírva válik el egymástól.”
Hívj, ha segíthetek!
A Gólyahír Egyesület elsősorban krízishelyzetben lévő várandós anyáknak nyújt segítséget. A szervezet a 06-80-203-9231-es ingyenesen hívható zöld számon érhető el.
Alapos környezettanulmány
– Nagyon alapos alkalmassági vizsgálatra kell felkészülnie annak, aki örökbefogadónak jelentkezik – mondja Radoszáv Miklós, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat általános igazgató-helyettese, aki több mint ezer gyerek örökbefogadását segítette az elmúlt tíz év alatt. Pszichológus vizsgálja a jelentkező motivációját, esetleges személyiség-torzulásait. A háziorvosnak kell igazolnia, hogy az örökbefogadó nem drogfüggő, nem alkoholista, nem áll pszichiátriai kezelés alatt, és nincs olyan betegsége, amely veszélyezteti a gyermek ellátását. A Gyermekjóléti Szolgálat alapos környezettanulmányt végez, amelyben a jelentkező lakhatási viszonyait, jövedelmi körülményeit vesszük figyelembe. A vizsgálati eredmények birtokában a területileg illetékes Gyámügyi Hivatal dönt az alkalmasságról. Az alkalmassági engedély két évig érvényes. Örökbefogadásra jelentkezni a lakóhely szerinti Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál lehet, az eljárás – a megelőző vizsgálatokkal együtt – ingyenes.
Ki fogadhat örökbe?
Jelenleg az lehet örökbefogadó, aki nagykorú, büntetlen előéletű, nincs eltiltva a közügyektől, és a bíróság nem korlátozta szülői jogainak gyakorlásában. Házaspárok, és egyedülállók nemre való tekintet nélkül egyaránt örökbe fogadhatnak. Nem kaphatnak közösen gyermeket az élettársi kapcsolatban élők, de a pár bármelyik tagja jelentkezhet egyedülállóként.
Ki adható örökbe?
Az a gyermek adható örökbe, akinek a szülei meghaltak, lemondtak a gyermekükről, a bíróság megvonta a szülői jogokat, illetve az olyan állami gondozásban lévő gyerekek, akikkel a szülők nem tartják a kapcsolatot egy évig, vagy fél évig ismeretlen helyen tartózkodnak.
Átlagosan két évet kell várni
Az örökbefogadásnak kétféle módja van, a titkos és a nyílt. Az első esetben, a gyermeknek a Gyermekvédelmi Szakszolgálat keres családot. Ekkor a legfontosabb szempont, hogy az örökbefogadott a számára legmegfelelőbb örökbefogadóhoz kerüljön. Az örökbefogadás után a gyermekvédelemnek, és a gyámhivatalnak sincs módja a család követésére, kontrollálására. A vérszerinti család sem tudja, hova került a gyerek. Az örökbefogadottnak tizennegyedik életéve betöltése után lehetősége van arra, hogy megkeresse a vérszerinti szüleit. Ehhez nagykorúságáig kell az örökbefogadó beleegyezése is. Ha a szülők lemondtak a gyerekről, nem kaphatják vissza többet, kivétel ez alól a titkos örökbefogadás, amelynél az újszülött gyermek két hónapos koráig visszaadható vérszerinti édesanyjának.
Nyílt örökbefogadás esetén, a szülő lemond gyermekéről valakinek a javára. Itt az örökbefogadó és az örökbeadó ismerik egymást. Ezt a könnyített megoldást a rokonoknak, házastársaknak alkották meg. Természetesen ebben az esetben is csak az lehet örökbefogadó, akinek a gyámhivatal engedélyt ad rá.
Jelenleg ezerötszáz szülő és több mint kettőezer gyermek vár örökbefogadásra. Titkos eljárásnál átlagosan két évet kell várni a fiúkra. A lányokra hármat, mivel irántuk nagyobb a kereslet. A legtöbben egészséges újszülöttet vagy három évnél fiatalabb gyermeket szeretnének. Radoszáv Miklós szerint szinte lehetetlen új családot találni a hat év feletti, a beteg vagy fogyatékos, valamint a roma származású gyerekeknek.
Vig György
Édes mostoha
 |
Anyukám és Apukám az ötvenes évek végén ismerték meg egymást. Négy hónaposan fogadtak örökbe, hatéves korom óta tudom, hogy nem a gének kötnek minket össze. Tőlük kaptam mindent. Szeretetre, jóságra, küzdésre és őszinteségre tanítottak. És mindig válaszoltak a miértekre…
Mikor dőlt el, hogy nem lehet saját gyereketek?
– A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, bízva az orvostudományban, több neves intézményben megfordultunk az országban, hiába. Közben eltelt tíz esztendő.
Az elkeseredettség, a fájdalom elszakíthatott volna benneteket.
– Mi erre sohasem gondoltunk, nálunk a válás gondolata is tabunak számított.
De nem adtátok fel.
– Ha a sors ilyen kegyetlen volt hozzám, annak valószínűleg volt valami oka. Sok-sok gondolkodás és álmatlan éjszakák után odaálltam Apa elé, és megkérdeztem, mit szólna az örökbefogadáshoz.
Mit válaszoltál, Apa?
– Számomra sokkal nehezebb volt elfogadni. Ki tudja, milyen ember válik majd belőle? Fogom-e tudni úgy szeretni, mintha a sajátom volna?
Aztán beadtad a derekad.
– Arra a közös megállapodásra jutottunk, hogy örökbe fogadunk egy csemetét. Én lassan negyven felé közeledtem, tehát nem lehetett sokáig halogatni a dolgot, egy gyermeket illik fel is nevelni!
Milyen gyereket képzeletetek el?
– Egész pici babát, kisfiút szerettünk volna.
Miért fiút?
– Apa kívánsága volt, arra gondolt, hogy egy kisfiúval több közös programot tud majd kitalálni.
Aztán a sors közbeszólt.
– A sátoraljaújhelyi intézetben zömmel egyéves vagy még nagyobb gyerekek voltak. A teremben ágyikóban feküdtek, vagy négykézláb mászkáltak a picik. Az ápolónő felvette a Judit nevű kislányt, és azt mondta: No anyuka, itt van a mi intézetünk legapróbbika, fogja meg! Ez voltál te! Örökre megmarad bennünk, ahogy rám néztél, és elmosolyodtál.
Azonnal döntöttetek?
– Még aznap este telefonáltunk az intézet igazgatónőjének: szeretnénk, ha többé senkinek sem mutatná meg, ő a miénk lesz!
Akkor már nagyon közel volt a cél.
– Még három alkalommal látogattunk meg, majd a formaságok elintézését követően, a negyedik alkalommal, egy napsütéses, tavaszi délelőttön mózeskosárba pólyázva hoztuk haza a mi kis kincsünket, aki hangos sírással adta tudtára a világnak, hogy egy kis ország kis családjában történt egy apró csoda. Ahogy elindultunk az autóval, mély álomba szenderült, és csak a nagymama háza előtti rövid pihenőben jelezte újra, hogy itt van, igenis megérkezett, most már ő a család “szeme fénye”. Ez azóta is így van, immár lassan huszonhárom éve.
Serényi Judit
