Csak abba ne tessék hagyni!

Hogy honnan meríti ehhez az erőt? Joli néni újévi “életreceptje” egyszerű: szereti az embereket, s őt is szeretik. És, mondja, ha boldogság van, akkor még sokkal több jön hozzá.

– Ez egy érdekes kérdés ám! Miből szoktam erőt meríteni? Imádom a színpadot. Ha arról van szó, hogy nekem közönségem vagy társaságom van, akik engem hallgatnak, lesnek, figyelnek, akkor nekem ott nem kell felkészülnöm semmire. Csak amióta a fülem nem jó… A jobb szemem viszont olyan, mint a sasé, a másikkal meg nem törődöm. Mert, tudod, a betegségeknek nem szívesen adja át magát az ember. Meg is mondom legközelebb a népemnek, az én imádott híveimnek, hogy most már utoljára láttok… Tudod, az öregség, az egy óriási nagy dolog. Én sohasem aggódtam miatta. Vallásos vagyok, engem a halál sem izgat. Pedig most már ugye nincs sok hátra, képzeld, tavaly májusban beleléptem a kilencvenötödik évembe! Tíz unokám és tizenhat dédunokám van. Nagy öröm a nagycsalád. Mi is megtapasztalhattuk ennek a szépségét. Édesapám Rábatamásiban volt kántortanító, az egész környék szerette, tisztelte. Jászai Mari néni, a testvére, élete utolsó tíz évében minden nyarat nálunk töltött. Imádta azt a kis házat. Most is áll, és rendben tartjuk. Gyönyörű, ahogy belépünk a nagyszobába, ott állnak nagyapám és Jászai Mari néni bútorai… Ezek éltetnek minket. Amikor ott összejön a család, nem is férünk el mindnyájan. Olyan gyerekkor nem adatott meg senkinek, mint nekem. Tízen voltunk testvérek, én a kilencedik. Szerettük, és sosem bántottuk egymást. Egy ilyen nagy famíliában, tudod, az a fontos, hogy éljen a szeretet, aztán a többi megy magától

De honnan merített erőt a nehezebb időkben? Mert, gondolom, azért olyanok is akadtak ennyi év alatt.
– Huszonegy éves koromban mentem férjhez. Horváth Jenő, a drága uram, aki nagyon szeretett engem, gazdatiszt volt. Különböző településekre helyeztek bennünket. Aztán amikor bejöttek az oroszok, mindennek vége lett. A gazdatiszteknek felmondtak, és ott álltunk kenyér meg állás nélkül. Négy gyerekünk volt akkor. Elképzelheted, mi az. De aztán én Pécsett állást kaptam… Negyvenegy naplót írtam, képzeld el, mi lehet azokban! Jobban szeretek írni, mint beszélni, ez nagy szó ám nálam!

Miket ír, Joli néni?
– Hát, ami a lelkemben van. Amikor jön egy unokám vagy a rokonok, és mennek a nagy beszélgetések, azokat leírom. Aztán néha olvasgatok tizenöt-húsz évvel ezelőtti dolgokat. Valaki a családból már könyörgött, adjam oda a naplókat, hadd olvassa el éjszaka, de nem adtam. Tizenöt éves korom óta írom őket. Hívő ember vagyok, aminek nagyon örülök, és hálával fordulok az égiekhez. Mert a lélekben való hit nagyon sok nehézségen átsegíti az embert, és szerintem, ha boldogság, öröm van, akkor még sokkal több jön hozzá. Legközelebb megmondom az én híveimnek, hogy drága gyermekeim, nézzetek jól meg, mert lehet, hogy utoljára láttok. Aztán meg lehet, hogy jól leszek, és újra megyek! Januárban vetítik a filmem, amelyben Uhrin Benedek menyasszonyát játszom! A közönség azt mondja, drága Joli néni, nekünk mindegy, hogy mit tetszik csinálni. Énekeljen, szavaljon, mondja a maga életét, csak abba ne tessék hagyni! Kettőt táncoljon jobbra, kettőt balra, mi meg majd tapsolunk, csak ne tessék kimenni! Az a fontos, hogy a közönség rajong, és azt én érzem. Te éreztél már ilyet?
Joli néni lánya, Klárika, a beszélgetés végén még megjegyzi: “A mama úgy merít erőt, hogy csak a jó dolgokat tartja meg emlékezetében. A rosszakat egyszerűen elfelejti.”