Az agyelszívás fogalma nem új keletű, a hetvenes években honosodott meg, amikor – elsősorban az USA és Anglia – a keleti és nyugati blokk közötti tudományos-technikai versenyfutás idején szíves-örömest befogadta az Európából és Ázsiából Nyugatra özönlő, kiváló koponyákat. Akkoriban főként értelmiségiek – tudósok, művészek – igyekeztek kijutni a “szabad világba”. Mostanság már kétkeziek is gyakran próbálnak szerencsét
Csak látogatóba jár haza
Tony Lakatos szaxofonművész több mint húsz éve külföldön él. A hetvenes évek végén ment el Magyarországról az akkor még megosztott Németország nyugati részébe. Kinti kollégák hívták, és ő úgy találta, hogy dzsesszzenészként anyagilag és szakmailag is jól jár, ha egy kicsit körülnéz a világban. Az ötlet bejött, azóta nagyjából százhatvan lemezen játszott, a legnagyobbak mellett, Ray Charles és Paul McCartney lemezein is fújta a szaxit. Ráadásul, ami még a nyugati dzsesszmuzsikusok szemében is irigylésre méltó, rendes havi fizetésért játszik a frankfurti rádió zenekarában.
Tony Európában érzi igazán jól magát, pedig hosszabb időt töltött a dzsessz mai fővárosában, New Yorkban is. A zenészek úgy tartják, hogy aki ott befut, a világon mindent elért, ami ebben a szakmában fontos, és Tony Lakatos a New York-i karrierjére sem panaszkodhat. Folyamatosan dolgozott, hívták zenélni, valódi sztárok keresték lemezfelvételeikhez. Egy idő után mégis visszatért Németországba. A kinti tempó már terhesnek bizonyult. Nagyon fontos a zene és a karrier, de ma már fontosabb, hogy jól érezze magát.
Elég gyakran lép föl Magyarországon. Arra a kérdésre, vajon előfordulhat-e, hogy végleg hazatelepül, Tony Lakatos egyértelmű nemmel felelt. Szerinte nem azzal van itt baj, hogy nem lehet eleget játszani, vagy nem lenne rengeteg kiváló zenész, még csak nem is a pénz a döntő érv. Mint fogalmazott: “Ha Bartók Béla csak tizedannyi publicitást kapna otthon, mint szegény Zámbó Jimmy, már érdemes lenne megfontolni a hazajövetelt. És ezzel nem Zámbó Jimmyt akarom bántani, akit nem is ismertem.”
Az is tény persze, hogy Németországhoz hasonló megbecsülésben nem sok helyen van részük a jó zenészeknek. Lakatos úgy tapasztalta, ahol általános a szociális biztonság, elég magas az életszínvonal, ott akad pénz a kultúrára is.
Tony Lakatos eddig megjelent tíz lemezéből egyetlenegyet sem tudott kiadatni szülőhazájában, Magyarországon.
Gyerünk, világot látni!
Hogy miért is indultak annak idején külországba a fiatal fiúk, férfiak? Hát világot látni. A huszonkilenc éves, szekszárdi Mina Balázst is ez a szándék vezette Németországba, majd Hollandiába, és persze, az a cél is, hogy a kint töltött hónapok alatt jóval nagyobb összeggel gyarapodhat a számlája.
– Egy építőipari cég toborzott hegesztőket Lipcse mellé. Én azelőtt nemigen jártam külföldön, a szüleimmel Bulgáriáig jutottunk el. Tízen mentünk ki, és öten laktunk egy lakásban. Hétfőtől péntekig tíz, szombaton nyolc órát dolgoztunk, csak a vasárnap volt szabad, és hathetente jöttünk haza négy napra.