Van, aki a péntekre esküszik, nálunk hétfőn volt a nagymosás. A szerda volt a főzelékes nap, a péntek hústalan, buktával vagy lángossal, ekkor vittük sütni a kenyeret a pékhez. A tüzelőt mindig júliusban rendelte apám, a kiskonyhát búcsúkor meszeltük. Ablakot évente háromszor mostunk, de akkor az összeset. Anyám kéthetente vasalt, a stoppolni valók télre maradtak. Boltba nem mentünk mindennap, ruhát, cipőt tavasszal és ősszel vettünk…
Hogy mi ez a felsorolás? Kiragadott példák egy ötvenes években élő, falusi család tennivalóiból. Sajátosságuk, hogy ilyen nélkülözhetetlen tennivalókat – kisebb-nagyobb változtatással – bármilyen emberi környezetben, minden korban találunk. A háztartás adta feladatok ugyanis megkerülhetetlenek.
Nagy úr a kényszer
Szívós Mónika és családja |
Könnyen belátható: valóban nagyüzem a családi háztartás. Vezetése sokféle tudást igényel. Lévén, hogy e téren szinte mindannyian amatőrök vagyunk, minden családi háztartás más és más képet mutat. Van, aki született szervező, másnak szerencséje van, és szinte észrevétlen ellesi, megtanulja otthon, hogyan lehet sikerrel megbirkózni a mindennapi tennivalókkal. (Előfordul az is, hogy – rossz példa esetén – az otthon látottaknak éppen az ellenkezőjét teszi valaki, s így boldogul.) Aztán vagyunk sokan ügyetlenek, akiknek se tehetségük, se vágyuk háztartásvezetésre, mégis csinálniuk kell valahogy. Akadnak „lógósok”, akik inkább pénzt keresnek, s bejárónővel, takarítónővel, éttermi ebéddel próbálják megváltani az otthoni munka nyűgeit. Van viszont, amit nem lehet kikerülni. Abban még lehet reménykedni, hogy társunk alkalmasabb nálunk, s akkor majd ketten vállvetve… Meg az is igaz, hogy a kényszer nagy úr… Láttam már valahai hippit családi ünnepeket szervező, istenien főző, gondos mamává válni. Igaz, szétesett, folyton rögtönző, hideg tűzhely mellett élő családdal is találkoztam, ahol ritkán főztek, soha nem sült sütemény, és nem tudták kordában tartani se az életük rendjét, se a gyerekeiket. Nem lehet hát véletlen, hogy világszerte főző- és háztartási iskolák, gazdasszony- és házvezetőnő képzők nyíltak régen, és mintha mi sem változott volna, újra működnek ma is.