nlc.hu
Aktuális
Saját utamat akarom járni!

Saját utamat akarom járni!

Kamaszkorában mindenki lázad: én más vagyok! Aztán szépen lassan benõ a fejünk lágya. De akadnak kivételek. Akik valóban mások. Akik felnõttként is a maguk útját járják. A kitaposatlant. Azt, amelyiken elõttük nem járt még senki…





“Márpedig én komédiásnak állok!” – gondolt egyet Petőfi Sándor. Ő ugyan nem lesz a falu kocsmárosa, felőle akár ki is tagadhatja az apja az örökségből… Ismerős a történet? Hányszor megesik azóta is! A gyerek lázad, a szülő pedig értetlenül áll előtte: “Mi van ezzel, megveszett?” És ahogy a világ gyorsul, egyre kevésbé fogjuk érteni egymást. Mert a gyerekünk más, mint mi. Ezt a legnehezebb elfogadni. Bármennyire is gyúrjuk, formáljuk, igyekszünk jelen lenni élete valamennyi eseményénél, a gének és a környezeti hatások ellen semmit sem tehetünk. Mire felnő, óhatatlanul saját elképzelése lesz a világról. Az is lehet, hogy nagyon más, mint a mienk. Éppen az ellenkezője…

Sosem növöm ki a hülyeséget




 – Teljesen másképp látjuk a világot apámmal, így semmi esély, hogy nekünk bármilyen közös fellépésünk legyen – zárná rövidre a témát Gangxta Zolee, a főként szövegeiről elhíresült rapzenész, ám, amikor megtudja, hogy minket éppen ezek a különbözőségek érdekelnek, beszédesebb lesz.


– Apámnak először nem tetszett, amit csinálok, aztán azt mondta, hogy majd kinövöm, de már rájött arra, hogy nem növöm ki. Jóban vagyunk, de szakmai dolgokat nem vitatunk meg. Úgyhogy, ha mi valami közöset csinálnánk, az olyan lenne, mint a mákos pacal. Erről győzködtem a minap egy show-műsor vezetőjét.



– Régi ez az ellentét köztetek?



– Az biztos, hogy a fater állandóan elnyomott a lázadozásaimban. Én hosszú hajat akartam, ő viszont rövidet, fiúsat. Én mindig a perifériás zenéket szerettem, amikor az iskolában mindenki a Boney’M-et és az Abbát imádta, akkor én az Aerosmith-t, aminek megint csak nem örültek otthon. Úgyhogy, ahogy a gimnáziumba kerültem, és kicsit lazult a fegyelmezés, azonnal a teljes elvadulás útjára léptem. Minél hülyébb legyek, akkor csak ez volt a célom. Mindig kilógtam a sorból. Amikor aztán el kellett döntenem, mit is akarok csinálni, két dologban voltam biztos: hogy nem akarok se hivatalban, se gyárban dolgozni, és hogy imádok zenélni.



– Gondolom, már kiheverték a szüleid, hogy úgy élsz, ahogy akartál.



– Biztosan nem az én zeném a kedvencük. De köszönöm nekik, hogy hagyták, hogy ilyen maradjak. Mert csak elértem valamit azzal, hogy ilyen hülye vagyok, nem?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top