Elmúlt hatvan éves?! Nem hiszem.
Jelenet egy korai filmből, a Szerelmes biciklistákból
– Pedig elhiheti. 1941-ben születtem, és hatvan körül már a Nemzeti Színháznál voltam segédszínészi státuszban. A régi, legendás, Blaha Lujza téri épületben. Olyan nagy színészek közelében, mint Mészáros Ági, Ungvári László, Balázs Samu, Básti Lajos, Kálmán György, Major Tamás, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc. Őket nézhettem egészen közelről, ezt nem lehet elfelejteni.
Nem is járt főiskolára?
Nagy siker, jó szerep – Marat halála
– De igen, csak később. Addig elvégeztem a filmszínészképző stúdiót, és játszottam, amennyit csak tudtam. Emlékszem, a MOM Színjátszó Körében a Malom a Séden főszerepét alakítottam, akkor, amikor Illyés-művet csak amatőr szinten lehetett játszani, és egy este eljött ő maga, Flóra asszonnyal. A darab végén mellém ült, és azt mondta: Körtvélyessy Zsolt, maga nagyon tehetséges színész, miért nem jelentkezik a főiskolára? Mondtam neki: drága mester, éppen ma délelőtt rúgtak ki.
Van, akinek jót tesz, ha várnia kell fontos dolgokra.
– Nagyon akartam ezt a pályát. Abban a percben, amikor azt mondták, hogy nem, én már készültem a következő felvételire. Aztán, amikor bekerültem, megkínlódtam, mert a többiek srácok voltak, én meg már férfi. De volt ennek jó oldala is, hiszen az idősebb színésznők kényeztettek, szinte flörtöltek velem. Emlékszem arra, hogyan pátyolgatott a drága Dayka Margit, kikérdezett, uzsonnát is hozott nekem. Vagy Mezey Mariska: egy este beültünk Benkő Péterrel, Balázsovitscsal a régi Katona József Színházban az első sorba, ő meg “leszólt” nekünk a tapsnál, hogy a főiskolás urakat szívesen látja előadás után. Bementünk hozzá, az Ifjúság édes madarát játszotta.
Jelenet az Egy őrült naplójából
Amikor megtudta, hogy én is ezt játszom majd Kecskeméten, ahová szerződöm, azt mondta, megkéri Marton Bandit, hogy ha Sinkovits – ő volt akkor a partnere – elmegy forgatni, hadd játssza el velem.
És eljátszották?
– Nem, mert végül Kecskeméten másik szerepet kaptam.
Ez még akkoriban történt, amikor kötelező volt vidékre szerződni?
A Honfoglalás című filmben Franco Neróval
– Akkor már lehetett volna maradni Pesten is, de én nem annyira maradni, mint inkább játszani akartam, minél többet. És játszottam is. Kecskemét után, ahová a legendás Radó Vili hívott, Békéscsabán, aztán Szegeden. Ott két év alatt tizennégy szerepet játszottam. Valamiért állandó változtatási kényszer van bennem, valami nyugtalanság, amely hajt előre, hogy még jobb, még nekem valóbb legyen a színház. Elsősorban még jobb. Miskolcon, ahol tizenkét évet töltöttem, minden összejött. Remek társulat, kiváló rendezők, Jancsó, Major, Szikora, Gát, jó kollégák és egy nagyszerű főrendező, Csiszár Imre. Ott kaptam Jászai-díjat, Déryné-díjat, játszottam a Tragédiában is, amiért megkaptam a legjobb színészi alakítás díját. Ezért szorítottam különösen Szikoráéknak, hogy sikerüljön nagyon jó előadást csinálniuk. Sűrű évek voltak, és akkor, még a szegedi évek előtt történt, az a baleset…
Milyen baleset?
Kingával és Judittal
– Jelmezpróbára jöttem föl Pestre, de lekéstem a vonatot, ezért egy kollégám hozott autóval. Útközben karamboloztunk. Combtörés, lábtörés, kéztörések, a fogam, az arcom, minden összetört. Másfél év teljesen kiesett. Pont akkor, amikor úgy igazán beindultak a dolgok.
