Ne várjunk a végsõkig! – II. rész

Gyerekverésről nincs adat

– A gyermekek védelméről szóló törvény európai színvonalú jogszabály – vélekedik Herczog Mária szociológus. – A törvény szelleme nagyon jó, alkalmazásának esélyei azonban nagyon szerények. A törvény szerint minden településen gyermekjóléti szolgálatot kell felállítani. Ennek az intézménynek az volna a feladata, hogy összefogjon minden segítő foglalkozású szakembert, ellássa őket, a családokat és a gyerekeket olyan információkkal, amelyeknek birtokában a rászorulókat megfelelő módon tudják segíteni.

A helyzet azonban az, hogy ugyan több fővárosi kerületben létrehozták ezeket a szervezeteket, de nem elégséges a kapacitásuk, és nincs megfelelő intézményhálózat sem. A kistelepüléseken gyakran egyetlen egy védőnő próbálja betölteni félállásban ezt a feladatot, máshol tíz településre vesznek fel egy alkalmazottat, akinek gyakran nincs megfelelő szakmai felkészültsége, és nincsenek meg a munkájához minimálisan szükséges feltételek sem, például nincs telefonja vagy olyan önálló helyisége, ahol fogadhatná a panaszosokat.

Budapest XIII. kerülete elvileg jól ellátott terület, mégis ott halt meg az az öthónapos csecsemő, akit feltehetőleg a szülei bántalmaztak. Ilyenkor nemcsak a szülők felelőssége vethető fel, hanem a védőnőé, a gyerekorvosé, a gyermekjóléti szolgálaté is. Ez klasszikusnak mondható gyerekbántalmazási eset. Az anya vagy az apa nem tudja, hogyan kell bánni a nyugtalan, síró babával, nem tudja kialudni magát, nincs felkészülve a szülői feladatokra. Ez ugyan a felelősség alól nem menti fel, de magyarázhatja, miért bántalmazza gyerekét.

A védőnők feladata volna, hogy figyeljenek a veszélyeztetett anyákra. Ismeretes, hogy melyek a rizikófaktorok: ha az anya nincs felkészülve a szülőszerepre; ha maga is bántalmazó, nem szeretetteljes családban nőtt fel; ha a szülés nehéz volt; ha szülés utáni depresszió áll fönn (ez elég gyakran, az esetek tíz százalékában jelentkezik); ha az anyának nincs segítsége; ha szociális helyzete rossz; ha túl fiatal; vagy ha a családban valaki krónikus, mentális betegségben szenved.

Nagyon sok nő nem érzi felkészültnek magát a szülőszerepre. Sokkal több, mint amennyiről szívesen hallunk. A védőnők szerepe óriási. Ők azok, akik bejáratosak hozzájuk, akik velük együtt munkálkodhatnának azon, hogy minél jobb szülők lehessenek. Az anyaságra egyedül felkészülni roppant nehéz, mert oly mértékben nőttek meg az anyákkal szembeni elvárások, hogy azt teljesíteni szinte lehetetlen.

A nőnek ma tökéletes anyának kell lennie, miközben nincs kihez fordulnia az anyasággal, a gyermekneveléssel kapcsolatos problémáival, és kérdezni sem illik ezekről. Az anyaság fogalmával még ma is csak a boldogság és elégedettség érzései kapcsolhatók össze. A nők legveszélyeztetettebb csoportja gyaníthatóan még ma sem tud semmit a szülés utáni depresszióról, ahogy a szakemberek jelentős része sem.

A védőnői hálózat, amely 1915-től működik, óriási érték, hiszen kötelezően kísérik a várandós anyákat és a kisgyerekes családokat. A gondozás azonban inkább egészségügyi szemléletű, holott sokkal nagyobb szükség volna arra, hogy a családok pszichés, szociális problémáival is foglalkozzanak, feltárják a krízishelyzeteket, és hogy az anyák érezzék, mindig számíthatnak rájuk.





Álláspontom szerint szakmailag úgy volna tisztességes, ha egy ilyen eset után kerületi és országos szinten összeülnének a szakemberek, és kiderítenék, hol történt mulasztás, kidolgoznák az ennek megfelelő részletes szabályokat, hogy hasonló eset minél ritkábban fordulhasson elő.

Sajnos, semmilyen adatunk sincs arról, hány kisgyereket bántalmaznak a szülei, a statisztikai hivatalnak, a rendőrségnek és az ügyészségnek sincsenek erre vonatkozó kimutatásai. Arról is inkább csak sejtéseink vannak, hogy a hirtelen csecsemőhalál hátterében is – egy bizonyos százalékban – szándékosság állhat.

Törések, zúzódások, csikknyomok

Dr. Sárközy Sándor, a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház sebész főorvosa szerint sajnos, egyre több ilyen esettel találkoznak. A legtragikusabb az, hogy évi négy-öt esetben halálos sérüléssel is szembe kell nézniük.
A sebészdoktor szerint az ilyen sérülések legtöbbször családon belül keletkeznek, a bántalmazott gyerekek jelentős része általában többször, súlyos sérülésekkel kerül be a kórházba. A sérülések komolyságát az magyarázza, hogy az ilyen családokban csak akkor kerül a kicsi az orvos elé, ha az otthoniak maguk is megijednek a gyerek állapotától.

Tapasztalatai alapján fokozottan ki vannak téve a bántalmazásnak az elsőszülött, koraszülött, mostoha, vagy születésénél fogva sérült gyerekek, és tény, hogy az áldozatok többsége öt évnél fiatalabb. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy három éves kor alatt a törések harminc százaléka, egy éves kor alatt ötvenhat százaléka nem baleset miatt keletkezik. A sérülések között jellemző, és általában azonnal felkeltik az orvos gyanúját a karokon talált nyomok, amelyek valószínűleg védekezés közben keletkeztek, csavarásos törések, kitépett hajcsomók nyomai, arczúzódások, fojtogatási nyomok a nyakon, égési sérülések, csikknyomok, mellkasi zúzódások, bordatörések, hasi belszervi sérülések. A csecsemőknél életveszélyes sérüléseket okozhat az is, ha erősen megrázzák őket. Ilyenkor általában nincs is külsérelmi nyom, viszont gyakran tapasztalható koponyaűri vénaszakadás. Sajnos, az ilyen kicsi áldozatoknál magas a halálozási arány.

Bántalmazásra gyanakodnak az orvosok akkor is, ha a gyereken többszörös, tompa tárggyal okozott sérüléseket találnak, a röntgenfelvételek régebbi törések nyomát mutatják, ha a sérült az őt kísérő felnőtt szerint “folyton csetlik-botlik, ügyetlen, rossz”, ráadásul az aktuális sérülés sem friss, tehát nem hozták be azonnal. Gyanús, ha a kísérő nem tud pontosan beszámolni a sérülés keletkezésének okairól.


Akit vertek, az verni fog





– Minden olyan cselekedet erőszaknak számít, amely a gyerek személyiségét, testi épségét akár rövid, akár hosszú távon rombolja – mondja dr. Hirsch Anikó gyermekgyógyász-pszichoterapeuta szakorvos, a főváros XVIII. kerületében működő Mentálhigiénés Központ vezetője. – A gyermekekkel szemben elkövetett lelki terror sokkal gyakoribb, és éppoly veszélyes, mint a súlyos testi erőszak. Természetesen a szülőnek bizonyos dolgokat büntetnie, tiltania kell, de sosem szabad megaláznia gyermekét, arra kell törekednie, hogy a kicsi megőrizhesse az önbecsülését. Személyét nem szabad bírálni, csak a csínytevést, amelyet elkövetett. Az érzelmi, fizikai elhanyagolás is az erőszak körébe tartozik, tehát amikor a gyermek azért szenved testi vagy lelki károsodást, mert nem kapja meg azt a törődést (akár ételt, akár érzelmi melegséget), amelyre szüksége van.

– Mi válthatja ki a szülőből az erőszakot?
– Nagyon sokszor kiderül, hogy azok a szülők, akik bántalmazzák a gyerekeiket, gyermekkorukban maguk is rendszeresen lelki vagy testi bántalmazást szenvedtek. Előfordulhat, hogy ingerszegény környezetből jöttek, és az érzelmi elhanyagolás áldozatai: nem tanulták meg, hogyan lehet az indulatokat normális módon kezelni, s mivel nincs mintájuk rá, hogyan kellene anyának vagy apának lenni, a gyerekükön vezetik le az indulataikat.

– Csecsemő- és kisgyerekkorban bekövetkezett traumák is vezethetnek odáig, hogy valaki később nem lesz igazi, szerető anyja a gyermekének?
– Az élet első fél-egy éve az “ősbizalom” időszaka, ilyenkor a gyermek számára az édesanyjával való kapcsolat a legfontosabb. Ha valakit nagyon korán elszakítanak az édesanyjától, és nincs, aki pótolja ezt a közelséget, az súlyos, nehezen gyógyítható személyiségzavarokat, depressziót okozhat számára. Az első három életév egyébként is nagyon fontos a korai kötődések kialakulásának szempontjából. Ha ebben a korban a gyermek nem tudja megtapasztalni, hogyan kellene viselkednie a szerető szülőnek, akkor később ő sem tud majd jó mintát közvetíteni a gyerekének, s elképzelhető, hogy saját alkalmatlanságának érzése a gyereke elleni agresszióba csaphat át.

– Előfordulhat, hogy a környezet nem veszi észre, ha egy családban bántalmazzák a gyereket?
– Gyakori, hogy a bántalmazó szülő a munkahelyén, a tágabb környezetében teljesen normálisan viselkedik, de az indulatait nem tudja kezelni, és ezek a családban, a gyerekeken – és sokszor a nőkön – csapódnak le, vagyis ott, ahol nem kell számítani nagy ellenállásra.

– Hogyan lehet segíteni abban, hogy a bántalmazott gyerekek személyisége ne károsodjon visszafordíthatatlanul?
– A gyermekbántalmazás tipikusan olyan “kórkép”, amelynél akkor lehet eredményt elérni, ha az egész családot kezeljük, hiszen a gyerek csak “tünethordozó”, s a “beteg” maga a család. Az a legnagyobb gond, hogy az esetek többségében az ilyen családok – vagy azért, mert kifelé „jónak” mutatják magukat, vagy azért, mert a szülőkre egyébként is antiszociális megnyilvánulások jellemzők – terápiásan szinte teljesen megközelíthetetlenek. Pedig az igazi megoldás a családok felkarolása lenne. Ebben nagyon nagy felelősségük van azoknak az embereknek – például az orvosoknak, védőnőknek, pedagógusoknak –, akik látják, vagy legalábbis sejtik, hogy milyen helyzet alakult ki az adott családban.






Erőszakkal nem lehet segíteni

Hogy Pomázon jobban odafigyelnek a gyerekekre a védőnők, azt az is bizonyítja, hogy míg országosan az édesanyáknak csupán negyvenöt százaléka szoptatja hathónapos koráig újszülött csecsemőjét, addig a településen ez az arány hetvenkét százalék.

– Huszonöt éves pályafutásom alatt szerencsére csak nagyon ritkán találkoztam súlyosan elhanyagolt csecsemővel – árulja el Körmendi Edit, a város egyik védőnője. – Nem túl gyakori az sem, hogy nem engednek be valahová, bár ilyen is előfordult már. Nemrégiben jelezte valaki, hogy a szomszédjában egy édesanya egész nap ordít másféléves kisgyerekével. Kimentem hozzájuk, de nem nyitottak ajtót. Ilyenkor a legnehezebb segíteni, holott nyilvánvalóan ekkor volna rá a legnagyobb szükség.

Tapasztalataim szerint akkor van nagy baj (tisztelet a kivételnek), ha az édesanya állami gondozásban nőtt fel, és nincs anyai minta előtte. Volt egyszer egy olyan páciensem, aki egy disznóólban élt, és éppen a második gyermekét várta. A “lakásban” se villany, se víz nem volt. Összeültünk a gyámügyesekkel, az önkormányzati tisztségviselőkkel és a gyermekjóléti szolgálat embereivel, hogy megtanácskozzuk, mit lehetne tenni. Az önkormányzat végül kiutalt egy szükséglakást, holott ez manapság elég ritkán fordul elő. Az anya megkapta a lakást, később mégsem vállalta nagyobb gyermekének nevelését. A kisfiú végül intézetbe került.

Nem csak ilyen szélsőséges esetben fordulhat elő, hogy az anya alkalmatlannak érzi magát a gyereknevelésre. Már a várandósság ideje alatt próbáljuk a kismamákat felkészíteni a rájuk váró feladatokra, szülésfelkészítő tanfolyamokat szervezünk, és sokszor halljuk is, milyen sokat jelent ez nekik. Sajnos, elég kevesen jönnek el, pedig akik tudatosan készülnek az anyaságukra, azok könnyebben megbirkóznak a rájuk váró gondokkal. Erőszakkal viszont nem lehet segíteni. Természetesen mindent meg kell tennünk azért, hogy a gyerek családban nőhessen fel. Ha ez nem lehetséges, akkor előfordulhat, hogy nevelőszülőkhöz vagy állami gondozásba kerül.


Anyai betegség – a szülés után

Egy negyvenes, jól szituált férfi mesélte: néhány évvel ezelőtt örömmel várta feleségével – nevezzük Editnek – első gyermekük születését. Ám amikor az újszülöttet hazavihették a kórházból, Editen öröm helyett aggodalom látszott. Úgy érezte, nem képes az anyai teendők ellátására, fáradt volt, és egyre kimerültebb, tehetetlenebb, rosszkedvűbb lett. Kifelé igyekezett boldognak látszani, ám, mint később kiderült, egyre inkább úrrá lett rajta a lehangoltság. Idegesítette az állandó sírás, azt érezte, képtelen úgy ellátni gyermekét, mint mások. Férje egyik éjjel arra ébredt, hogy Edit felkelt, kivette az ágyból a sírdogáló babát, majd hirtelen mozdulattal a szekrénybe dobta őt – szerencsére a ruhákra esett, és az ijedtségen kívül nem lett komoly baja.

Kiderült, hogy az asszony gyermekágyi pszichózisban szenved, és az, hogy félelmeit, negatív érzéseit nem oszthatta meg másokkal, súlyosbította a helyzetét. Szerencsére már háromhetes gyógyszeres kezelés után javult az állapota, és a féléves terápia teljes tünetmentességet hozott. Második terhessége során már maga fordult szakemberhez, hogy megelőzze a bajt, és az újabb szülés után már örülni tudott a baba érkezésének.

– A gyermekágyi pszichiátriai betegségek közül a leggyakoribb a “postpartum blue” – szülés utáni szomorúság, amely nem is betegség, hanem inkább átmeneti hangulati zavar – tájékoztat dr. Huszár László pszichiáter. – Ez az érzelmi labilitással, sírással, nyomott hangulattal, az anyai szereppel kapcsolatos „elégtelenségérzéssel” és hasonló tünetekkel járó probléma általában a szülést követő negyedik-ötödik napon jelentkezik, és hamarosan magától elmúlik.

Ehhez hasonlóan a “postpartum pink” állapot sem igényel kezelést. Ez a korábban említett probléma ellentéte: a szülést követő naptól a kismama feldobott állapotban van, és csak néhány nap múlva csitul ez a felhangolt érzés. A gyermekágyi depresszió fokozott odafigyelést igényel. A szülő nők öt-tizenöt százalékát érinti, veszélyeztető tényező a nem kívánt terhesség, az alacsony iskolázottság, a rossz egzisztenciális helyzet, a negatív életesemények, a korábbi pszichiátriai betegségek, illetve a menzeszt megelőző napok pszichés feszültsége.

A gyermekágyi depresszió a szülést követő második héten, de egyes esetekben akár hónapokkal később kezd kialakulni. Az anya úgy érzi, hogy képtelen ellátni a csecsemőjét, kedvetlennek, fáradtnak érzi magát, alvászavarok kínozzák. A legsúlyosabb esetekben már a szülészeti osztályon jelentkeznek a komoly tünetek, ilyenkor azonnal megkezdődhet a pszichiátriai kezelés. A közvetlen hozzátartozók is felfigyelhetnek a depresszió kialakulására, s maguk az anyák is érzékelik, hogy súlyos hangulati változáson mentek keresztül, nem érzik magukat boldognak, holott örömmel várták az újszülöttet.

Csak keveseket érint a legsúlyosabb gyermekágyi pszichiátriai betegség, a postpartum pszichózis, és azon belül is ritkább, amikor az anyát kényszercselekedetek, kényszerképzetek kínozzák. Ilyenkor az anya szorongása folyamatosan fokozódik. Mind a gyermekágyi depresszió, mind pedig a gyermekágyi pszichózis kezelésével néhány héten belül látványosan csökken a beteg szorongása, feszültsége. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek a szoptatás ideje alatt is teljes biztonsággal szedhetők. A legfontosabb, hogy időben kezdődjön el a gyógyítás, mert ha az anya későn fordul orvoshoz, akkor lassúbb a javulás, és nagyobb a valószínűsége, hogy a depressziós epizód a későbbiekben (például a következő szülés után vagy a változó korban) visszatér.