Különös az ember, gondolom magamban. A színészember meg még különösebb. Két darabban is láttam mostanában. Próbálok visszaemlékezni. Esküszöm, előadás közben még csak nem is köhentett. Játszik velem egyet?
– Mit talált ki?
 |
Biztosan ismeri… Mi lenne ha? – ez a játék neve. Ha mondjuk, történelmi kornak képzeli magát, akkor mi lenne? – Ez a mostani, ez biztos nem. A reneszánsz, a középkor az szemre szép. Mély színek, nagy szenvedélyek, felszabadult élet. Azt szeretném. De ha arra gondolok, milyen büdösek voltak az utcák, hogy vakaróztak az emberek, elmegy a kedvem. Talán az ókor, igen, a görögök. Olyan tiszta, szép. Jó messze van…
Ha állat lenne?
– Kutya.
 |
– Mert nekem is van. Életem első kutyája. Csak azt sajnálom, hogy nem volt hamarabb. Hihetetlenül jó dolog egy kutyával lakni. Olyan jó felelősséget rak az emberre. Törődni kell vele, el kell vinni sétálni, beszélni kell hozzá. Mellette nem lehet szétesni, nyavalyogni. Ahhoz túl konkrét.
Csak azzal, hogy van. Most ötéves múlt, két hónaposan jött hozzám. Annyi mindent végigcsináltunk már együtt. Voltak nehezebb időszakaim… nagyon sok rosszon átsegített. A sok megfoghatatlan dologhoz, indokolatlan rosszkedvhez képest, ő egy élő valami. Valaki. Feladat. Kihagyhatatlan, szeretetteljes feladat.
Ezért lett?
– Morzsa kutya? Nem. Szerelem volt. Van a Radnóti Színházban egy nagyon kedves súgólány meg a férje. Nekik van egy Zorka nevű kutyájuk. Amikor először megláttam, bent feküdt a portán, valamiért behozták. Megálltam, Zorka kutya fölkelt, odajött hozzám és így, látja, rám tette a kezét. Ez egy vadászkutyareflex, mindenre rárakják a mancsukat. Én elérzékenyültem, és azt gondoltam, hogy ez biztosan égi jel, és mondtam, hogy nekem ilyen kutya kell. Amikor Zorka áldott állapotba került, szóltak, hogy van kiskutya. Hát így volt. Így lett nekem Morzsa kutya.
 |
Mi lenne, ha növény lenne?
– Fogalmam sincs. Növény… növény… mindegy. Mondjuk, rozs.
Ha országot választana?
– Olaszország.
Persze, dél…
– Ott földközelibbek az emberek. Normálisabbak, harsányak, egészségesebbek. Szeretem az olaszokat, mert örülnek az életnek. Imádnak enni, inni, szeretni, nem komplikálják agyon a dolgokat. Nem nyavalyognak…
Ezt a szót már emlegette. Nem szereti a nyavalygást?
– Nem, mert én elég sokat nyavalygok. És ez nekem magamnak is nagyon unalmas. Ettől sokszor rosszkedvem van.
