 |
Végül a színházlátogatás előtt szólt az osztályfőnök, hogy lehet fizetni a jegyeket, ezernégyszáz forint lesz. Erre az én kisfiam, mivel szegény tisztában van a mi anyagi helyzetünkkel, rögtön mondta az osztályfőnöknek, hogy akkor ő valószínűleg nem jön színházba, mert nekünk nincs ennyi pénzünk színházjegyre. Nem panaszkodni szeretnék, szerencsére van munkahelyem, dolgozom, van lakásunk, van mit ennünk, nem járunk topisan, de kétségtelen tény, hogy meg kell gondoljak minden fillért, hogy mire adom ki. Hétszáz forint vagy ezernégyszáz forint nekünk sajnos, nem mindegy. Megírtam a tanárnőnek, hogy elnézését kérem, amiért gondot okoztunk, de nem tud a gyerek elmenni. Ezután az osztályfőnök napokig piszkálta Bálintot, majd megkérdezte, hogy “nem akar-e valaki színházba jönni, van egy plusz jegy, mert a csóró Csepeli nem tud eljönni”.
Ez megdöbbentett. Beszéltem az igazgatóval, aki egyetértett velem. Mondtam, hogy még egy ilyen kijelentés, és feljelentem az osztályfőnököt becsületsértésért. Hozzátettem: nem szeretném, ha a fiamat megtorlás érné azért, mert én vele, az igazgatóval beszéltem. Biztosított, hogy erre nem kerül sor, és beszél az osztályfőnökkel. De még ezen a napon, amikor bejött az ominózus tanárnő az órára, közölte, hogy kér “egy becsületes, megbízható gyereket az osztályból, akinek az lesz a dolga, hogy arra figyeljen, hogy a Csepeli ezentúl egyetlen szabadidős programra se jöhessen velünk”.
Megdöbbentem. Nem diktátori viselkedés ez? Egymás ellen uszítja a tanárnő a gyerekeket? Az igazgató urat nem tudtam elérni ezen a pénteki napon, úgyhogy volt két napom emészteni a dolgot. Most nagyon visszafogottan csak annyit kérdezek: mi az, amit tehet, és mi az, amit már nem tehet meg egy tanár büntetlenül? Hagyjam-e annyiban a dolgot, noha nyilvánvaló méltánytalanság ért engem is és a fiamat is? Attól félek, hogy ha tovább szítom a tüzet, annak csak a fiam issza meg a levét. Mit tehetek azért, hogy a tanárnő ne tehesse tönkre fiam életét, a még hátralévő másfél évben (és netán még távolabbra nyúlóan is)?
