Játék vagy tanulás?
– Mit csináltál tegnap, Bence?
– Játszottam.
– Jó, de mégis, mivel foglalkoztál?
– Csak játszottam.
– De Bence – veszi át a szót Bence édesapja, Tamás –, tegnap úszáson, furulyán, angolon és zeneoviban voltál. Ezenkívül jár még tornára is, Adél, a kislányunk pedig csak úszni és tornázni – teszi hozzá.
Bence öt-, Adél négyéves, az édesapjuk pedig arra felvetésre, hogy sokan kegyetlenségnek tartják ezekkel terhelni a gyerekeket, így válaszol:
– Igen, nagy divat most, hogy hagyjuk a gyerekeket egész nap kedvükre játszani, semmi kötöttség, minimális irányítás. Szerintem ez luxus. Hiszen annyira fogékonyak ebben a korban! Minden érdekli őket. A csillagok, az állatok, a betűk, a Forma-1. Lényeg, hogy játékos foglalkozásokról van szó, nem úgy kell elképzelni, hogy szegény gyerekek hátratett kézzel ülnek a padban, és szigorú nénik okítják őket. Olyan szakemberek foglalkoznak velük, akik pontosan tudják, mennyire terhelhető egy négy-ötéves, és akit a gyerekek nagyon szeretnek. Mert odafigyel rájuk, és élvezetes, játékos módszerekkel elégíti ki a kíváncsiságukat. Parttalan időtöltés helyet egész nap játszanak: játszva úsznak, játszva zenélnek, játszva kóstolgatnak egy idegen nyelvet. Nem az a célunk, hogy Bencéből zenészt vagy Adélból tornászt neveljünk, erről szó sincs! De az efféle játékos foglalkoztatás átmenetet biztosít a játék és a tanulás között, rendszert visz a hétköznapokba, így felkészültebben kezdik hatévesen az iskolát.
Egy óvónő mesélte, hogy amikor szakmai továbbképzésen egy alapítványi óvodában járt, ott a falra függesztett napirend óráról órára a következőkből állott: angolóra, lovaglás, úszás, kézműves foglalkozás, tenisz, szolfézs. Biztos volt még más is, mert az óvoda vezetőnője büszkén jelentette ki, hogy hozzájuk bizony igényes szülők járatják a gyereküket, akik nem akarják, hogy a kicsik kallódjanak. Kallódás alatt nyilván azt a szabad játékot értette, amely ennek a korosztálynak a lelki, testi és szellemi fejlődésében kulcsfontosságú. Az önfeledt, csak a maga öröméért történő, építő, gazdagító – és nem “fejlesztő” – játékot. Amit egyébként nem pótolhat semmi más.
A leghatározottabb elképzelésekkel bíró szülőknek is szembe kell nézniük a ténnyel, hogy nem lakatlan szigeten nevelik a gyereküket, hanem ott, ahol más szülők más értékrendje is megmutatkozik. Sokszor ez okozza a legtöbb gondot. Az elbizonytalanodás. Hogy amit akarok, az jó-e, és ha nekem jó is, biztosan jó lesz-e a gyereknek? Nem könnyű ellenállóként létezni egy már a gyerekeket is fegyelmezett fogyasztóvá gyúrni készülő közegben, ami lehet, hogy éppen attól olyan hamis, mert azt hiteti el, hogy azok vannak kevesebben, akiknek értékeik vannak.
Dal és csendesség
Szeretet, odafigyelés, természetesség. Ezek a legfontosabb értékek Szvorák Kati Kodály- és Liszt-díjas népdalénekes és férje szerint, akik Pilisszentlászlón egy hegyre kapaszkodó, gyönyörű, félig öreg, félig új házban élnek. Azt hittem, hogy a zenét, a népdalt említik először, de csak később került szóba.
– Mindkét gyereknek megvan a maga altatója a mai napig, ez kiegészül egy éppen gyakorlásra szánt dallal. Így előfordult, hogy hetekig egy héber altatót vagy az amerikai himnuszt hallgatták lefekvéskor. Természetesen nem parancsuralom nálunk a népzene. Gyerekeink Scooterért és a Tankcsapdáért is rajonghatnak – majd elmúlik. Régen a dalnak is helye volt az életben, ahogy annyi minden másnak. Én egy négyszáz lelket számláló felvidéki kis faluban nőttem föl, ahol a kert végében Árpád-kori romtemplom állt, és ott folyt az Ipoly, ahová játszani jártunk. Csodás, felszabadult, óvoda nélküli gyerekkorom volt, ebből szerettem volna átmenteni valamit a gyerekeinknek. Ide is azért jöttünk, mert itt visszapergethető, lelassítható a mai rohanó világ. Ha egy kis időnk van, már megyünk bogyókat és gombát szedni, agancsot keresni, sétálni. A gyerekek mindent észrevesznek, legyen az egy kavics, egy bogár, egy bimbózó virág. A kisgyerekkor adta biztonságérzet mai hozománya, hogy egyre önállóbbak, bátrabbak. Ádám egyedül sátorozik a szabadban, és este egyedül biciklizik az Apátkúti-völgyön át. Télen fát vágnak és fűtenek, nyáron füvet nyírnak és kertészkednek. Mindketten zenélnek, a hangszerüket maguk választották. Imádnak olvasni és a természet közelében érzik igazán biztonságban magukat.
Ádám tizennégy, Eszter tizenkét éves. Jól tanulnak, bár náluk rossz jegyért amúgy sem jár szidás. A szülők nem akarják, hogy túlterheltek legyenek a gyerekek. Magyar sajátosság, mondja Kati férje, Tamás, hogy érettségiig világszinten produkálnak a diákok, de egyetemistaként kiégnek, annyira megterheli őket ez a tempó, a mindent örökké felmérni igénye. Tiszteletben tartják a gyerekek döntéseit, igényeit, egyéniségét.
– Katolikusok vagyunk, de mindkét gyerekünk a református gimnáziumba jár, Ádámunk úgy döntött, hogy ez a közösség áll a szívéhez közelebb, nemrég konfirmált. Vannak persze, szabályok, ezeket be kell tartaniuk. Például, hogy mikorra kell hazaérniük, vagy hogy kétnaponta tizenöt percnél többet ne játsszanak a számítógépen. Tévénk ugyan van, de jó, ha évente kétszer bekapcsoljuk. A gyerekeknek sem hiányzik. Nem is értjük, másoknak hogy jut erre idejük. Mi este játszunk, kártyázunk, olvasunk, szól a zene, de a csend is nagyon fontos. Nálunk a csendnek is hangja van. Néha betéved egy cinke, vagy lakomázni jön a sündisznónk, pár hete visszatértek a fecskéink, és hallgatjuk a mestergerendában percegő szút. Sosem unatkozunk. Megvannak a saját értékeink, életszemléletünk. A gyerekeink ezt látják, ezt a példát követik, és reméljük, hogy ezt hagyományozzák majd tovább az unokáinknak is.
Jól dekorál?
Olykor –nem is mindig alap nélkül – szó éri a szülői ház elejét: azért adnak bele apait-anyait gyerekük (túl)képzésébe, hogy ország-világ előtt dicsekedhessenek csemetéjük kiválóságával. Meglehet, valóban “jól dekorál” egy szellemileg-fizikailag „kiglancolt” gyerek. Kérdés, mekkora szülői, és főként gyermeki lemondás árán.
Itt kell megemlíteni az örökbefogadást is. Sok gyermektelen pár életét teszi teljesebbé, sok szülő nélküli gyereknek kerül így családba. Ám, főleg külföldön néha ez is divattá lett. Csinos szupersztárok pózolnak csodás fotókon örökbe fogadott vagy megrendelésre készült csecsemőikkel. Ugyanez másként: a gyermekvédelmi szakember arra hívja föl a figyelmet, hogy itthon szinte lehetetlen új családot találni a beteg, fogyatékos és a roma gyerekeknek.
Szeretni, elfogadni és – ellenállni
– Azt elfogadhatjuk kiindulásnak, hogy egy szülő mindig jót, jobbat akar a gyerekének?
– Egyfelől adott a mindenkori társadalmi normarendszer által kijelölt valamiféle trend, másfelől a szülő tanult, hozott értékei – mondja Horváth Judit pszichológus. – Gyakran előfordul, hogy ha valaki nem találja túl sikeresnek önmaga életútját, akkor ehhez képest próbálja befolyásolni gyerekét. Esetleg minden módon igyekszik őt feljebb nyomni abból a rétegből, amelyből vétetett. Mások meg éppen azt szeretnék, ha a gyerek folytatná mindazt, amit ő megteremtett, vagy legalábbis azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyerek mindenkor jól illeszkedjék, jól érvényesüljön, megfelelő kapcsolatokat legyen képes kialakítani.
– Sok szülő sodródik a trend szorításában a saját értékeihez képest.
– Nehéz annak a szülőnek, aki azt szeretné, hogy gyereke természetes anyagú játékokkal, kreatív játékokkal játsszék, és kevéssé nézze a tévét. Többnyire megpróbál valamilyen szinten engedni, hogy a gyerek ne zárja ki magát kortársai közül, de ez néha nem elég. Vannak elrettentő példák arra, milyen erősen határozzák meg például az anyagi feltételek azt, hogy ki hová tartozik, különösen középiskolás korban.
– A szülő értékrendjének stabilitása jelenthet védekezést, vagy nem?
– Mindenképpen, ez az első eszköz. Azonban sok szülő rendült meg abban, hogy jóllehet ezek az értékek számára fontosak, de vajon mennyire érvényesíthetőek manapság? Mi történik, ha itt, ott vagy amott nem felel majd meg a gyerek, mert tőle már nem ugyanazokat a kvalitásokat kérik számon, amelyeket a szülőtől igényeltek az ő szülei. Sokan attól tartanak, hogy éppen ezekkel a nagyon fontos értékekkel stabilizálják majd a gyerek hátrányát.
– Sokan minél gyorsabban teljesítményt várnak a gyerektől, attól tartanak, majd lekésik valamiről.
– Abban hiszek, hogy egy gyerek mindenekelőtt tanuljon meg utakat keresni! Tanulja meg, hogy a személyisége minden pillanatban gazdagodhat valamivel, képes legyen ő saját maga felnevelni saját tehetségét. Egy ember felnőttként csak akkor lehet sikeres, ha a belső motivációja erős, az meg nem megy másként, csak ha a tehetségében elismerik, és megerősítik. A szülőnek ezért leginkább megismernie kell a saját gyerekét, “terelgetni” is, ha erre szükség van, de mindenekelőtt nagyon kell szeretni! És nagyon fontos, hogy olyannak kell szeretnie, amilyen.
