Rajongott a gyerekünkért, büszke volt az eszére, a bájosságára, dicsekedett vele. A lányunk most tizenöt éves. Kajla, kicsit szemtelen, rendetlen, de csinos, jó lelkű, nekem segítget a konyhában, elég rendesen tanul, és eddig semmiféle rosszba nem keveredett. Itthon mégis áll a bál. A férjem veszekszik, kiabál, rosszkedvű. Ha a gyerek nem mosogat el, ha nem pakolja el a szennyesét, ha elveszti a tornaruháját, ha nincs kedve magával cipelni az öccsét… A vasárnapi ebédeken a férjem szünet nélkül szekírozza őt. Csak úgy. Én védem, ettől még nagyobb a balhé. Legutóbb már azt kiabáltam a férjemnek, hogy imádkozzon, hátha meghalok a gyerekkel együtt, és akkor megnyugodhat. A lányom egy ebéd után sírva mondta, hogy elmegy délután, mindegy, hová és kivel, csak innen el! Ettől felébredtem. Nem a saját lelkemmel kell foglalkoznom, hanem vele! És ezt a családi tűzvészt nem egy tanulatlan férfi produkálja, hanem egy harminckilenc éves jogász. Kedves Ildikó, nem haragszom, ha a levelem a szemétkosárban végzi. Ugye, ön is rájött, hogy nincs megoldás?
Jelige: anyagi gondok nélkül is lehetsz boldogtalan
 |
A jeligével egyetértek – naná! –, de azt nem vállalom fel, hogy önnel együtt zengjem: nincs megoldás. Mondom sorban. A levele alapján úgy érzem, hogy a kislányával nincsen baj. Egyszerűen csak kamasz, és én még soha nem találkoztam pedáns, precíz, a felnőtteket istenként tisztelő, a háztartásban jeleskedő, kritikát és szemtelenséget nem ismerő tizenévessel. (Lehet, hogy vannak, de még nem akadtak az utamba…) Rá tényleg nagyon kell figyelni, és nagyon kell őt szeretni, nehogy rossz társaságban keressen vigasztalást az otthoni piszkálódás ellensúlyozására. A történetben a férje a kulcsfigura! Mi történt vele? Túl sokat dolgozik? Nem bírja a stresszt, és a lányukon vezeti le a feszültségét? Sürgősen vigye el vacsorázni, és beszélgessen vele! Persze, az is lehet, hogy csalódott a gyerekben, mert a lelke mélyén arra vágyott, hogy örökké bájos kislány maradjon, akivel dicsekedni lehet. Talán fogalma sincs arról, milyen veszélyes a kamaszkor. Ez diplomás emberekkel is megeshet, érzelmi intelligenciát nem osztogatnak az egyetemeken… Ön azt írta, hogy szereti a férjét, tehát kutassa fel az okokat! Ha nem boldogul, keressen meg egy pszichológust! (Szívesen ajánlok néhány jó szakembert.) Kívánok sok-sok erőt a családi tűzvész eloltásához, mert a tűzvészek igenis olthatók!
