Diplomázás után remek munkahelyre kerültem, a karrierem szélsebesen ívelt fölfelé. A kilencvenes évek második felében egyre nagyobb érdemnek számított a fiatalság. Én voltam a legújabb generáció az osztályon, díjazták, hogy kemény vagyok, hideg, utálok lelkizni – apámtól örököltem ezt a stílust –, jól beszélek angolul. Megfizettek, de követeltek is. Megesett, hogy napi tizenkét órát dolgoztam. A hirdetési szakmában iszonyatos pénzek forognak, óriási a felelősség. Emiatt egyre gyakrabban fordult elő, hogy hazaérve, rögtön a whiskys üveget kerestem. Holtfáradt voltam, szorongtam, de ez a munkahelyemen soha nem látszott rajtam. Néhány év múlva a beosztottaim irigyeltek, féltek tőlem, senki nem tudta, hogy az esti whiskykkel tartom magam felszínen. Tán két éve minden nap iszom. Ésszel! Pénteken és szombaton rengeteget, mert másnap nem kell felkelni, megjelenni, hét közben kevesebbet. Persze csak jó minőségű italt! Erre megint van módom, három éve önálló lakásban élek – apámtól kaptam a kezdő tőkét –, az élettársam étteremfőnök. A bárszekrény mindig tele van.
Sokat gondolkodom, bújom a szakirodalmat. Még nem vagyok alkoholista, azt hiszem, az erős ivó kategóriába tartozom. Megvetem magam, mert egyre többször ülök piásan kocsiba. Mi lesz, ha megszondáztatnak? És ha a munkahelyemen minden kiderül? Engem karrierre neveltek, ha ez kettétörik, összeroppanok. És az idő száguld. Jönnek a fiatalabbak az egyetemekről. Lehet, hogy ők is isznak, de a szervezetük jobban bírja. A magánéletem? A társam szeret – nem örül az ivásomnak –, gyerekre vágyik, én még nem. De három-négy év múlva talán már kellene. Ám ha nem tudok elszakadni az italtól? Szülhetek egészséges gyereket? És ha azt hiszed, egyedi jelenség vagyok, tévedsz. Nézz körül a menedzserek között! Főleg azokat figyeld, akik társaságban soha nem isznak. Ők hasonlítanak rám. Van mit titkolniuk. Találhatsz közöttük – harminc alatt – roncsabb roncsokat, mint én.
Tizenévesen kezdődik?
Valószínűleg mindenki tud néhány történetet az Alkohol pusztításáról. Épp ezért, ha szemben ülnénk egymással, kedves Olvasó, valószínűleg megkérdezné, miért épp e menedzser-lány (fogalmazzunk pontosan: nagy hatalmú, fiatal főnök!) történetét tártam ön elé? Egyszerű. Arról, hogy a kevés anyai szeretetben felcseperedő, lelkileg sérült, önértékelési zavarokkal küzdő, rossz házasságban vergődő nők viszonylag könnyen lesznek az Alkohol kedveseivé, gyakran hallhatunk. De hogy “korunk hőse”, a gimnazisták elé mintaként állított – nyelvvizsgával, diplomával rendelkező, meetingeken, tréningeken edzett –, sikerlány is beáll a sorba? A reklámok, a hirdetések azt sugallják, hogy a hozzá hasonló “menők” csudára egészségesen élnek, reggelente kocognak, délután aerobicra járnak, tömik magukba a vitaminokat, fittyet hánynak eleik ostoba szokásaira. Ezzel szemben az általa felvázolt, középiskolában kezdődő ital-út elég hagyományos, semmi köze az új generáció “újságához”.
Szűcs Enikő, tizenkilenc éves diáklány szerint három “boldogító” leselkedik a mai tinédzserekre: pénz, drog, alkohol.
– Én azt gondolom – magyarázza a lány –, ha bármelyik “boldogító” átveszi az uralmat az életünk felett, akkor elvesztünk. Tapasztalatom szerint az alkohol a csóróbb gyerekeket csábítja el, a drog a pénzesebbeké. Persze a csábítás főszereplője nem mindig a pótszer, hanem a társaság. A haverok elismerő vállon veregetése, ami kijár a vakmerő ivónak. Ám ezek a haverok nem látják a nagy vagány hányását, részeg fetrengését, vagy azt a nyúlós reggelt, amikor idegen ágyban, idegen ember mellett, undorodva ébred. Egy kortársam tizenhét évesen úgy öntötte magába vodkát, mint más a vizet. Értelmiségi szülők gyereke, csinos barátnővel, és sok haverral, akikkel mindig lehetett inni… Ez volt ő, de csak VOLT. Csalódás érte, az alkoholtól várt segítséget. Ivott, aztán ugrott. Magasról. Miért? Soha nem fogom megérteni. Emlékszem, mindig azt mondta, a csúcson kell abbahagyni. Ez volt a csúcs? Erre a csúcsra akarták őt felküldeni a felnőttek?
A nők kevesebb alkoholtól is tönkremennek
Valkai Zsuzsa, igazságügyi klinikai pszichológus, húsz évig foglalkozott alkoholistákkal, ő írta a Miért isznak a nők? című két kiadást megért, nagy sikerű könyvet.
– A nők szervezete kevesebb italtól is jobban károsodik, mint a férfiaké!! – állítja a pszichológus. – Egy férfinak legalább tíz év kell ahhoz, hogy rászokjon az italra, egy nőnek öt év is elég. Ráadásul a nők általában titkolják a szenvedélyüket – úgy mondják, zugivók –, ezért későn derül ki a betegségük. Klinikai pszichológusként sokszor fedeztem fel a titkolózás mögött a megbélyegzéstől, kiközösítéstől való rettegést. Miközben ha férfi vagy, “társadalmi engedéllyel” szokhatsz rá az ivásra. A kocsmában megbeszélheted a fontos dolgokat, kapcsolatokat teremthetsz és ápolhatsz, kőművest keríthetsz a házad építéséhez. De ha egy nő fordul meg ott, az gyanús. Az emberek többsége megveti az italozó nőket. A biológiai tényezőkön kívül e jelenséggel is összefügg, hogy a nő kiszolgáltatottsága sokszorosa a férfiénak. A nő roppanékonyabb, érzékenyebb, könnyebben sérül az önbecsülése is.
– Kit fenyeget a veszély leginkább? Ki válhat alkoholistává?
– Nem lehet általánosítani, védtelenek az emberek. Bárhol, bárki, bármikor. Persze a betegség kialakulásának folyamata a konkrét élethelyzettől, a környezeti háttértől, a testi adottságoktól is függ. Általában három fő ivási motivációt szoktak a szakemberek megfogalmazni: az úgynevezett pozitív ivási motiváció esetén az ivás “élvezetet jelent”, “örömet szerez”, “nyugodtabbá, kielégültté” tesz. A negatív motiváció ennek ellentéte: az italozás célja a problémák elfedése, a feszültség oldása. A harmadik, a neutrális motiváció azt jelenti, hogy az italozó nő vagy férfi a többi emberhez alkalmazkodik, “körülöttem mindenki iszik.” A túlzott mértékben alkoholizáló emberek fele érvel ezzel. Tehát az alkoholbetegek 50 százaléka azt teszi, amit a környezetében tapasztal! Ezért van óriási szerepe a megelőzésnek, a kortársi közösségeknek és a családnak. Annak, hogy a szülő milyen légkört teremt otthon, mennyire szereti, becsüli a gyermekét – képes-e rá figyelni, van-e rá ideje –, és maga hogyan viszonyul az alkoholhoz.
– Ha már nagy a baj, meg lehet állni?
– Meggyőződésem, hogy mindenkit meg lehet állítani, ha időben kezdjük kezelni! Erről a végtelenül nehéz útról tiszteletreméltó őszinteséggel számol be a Kati vagyok, alkoholista című könyv szerzője. Nem titkolja, hogy átkozottul nehéz abbahagyni, ám azt is megfogalmazza, hogy az alkoholhoz vezető út olyan, mintha egy liftben utaznál. És a liftből bármelyik emeleten ki lehet lépni!
Aki megúszta
Bereczki Erzsébet (41 éves vállalkozó) : Tizenhét éves korunkban ismertük meg egymást. A barátnőm hétköznap gimnáziumba járt, szombatonként bevetette magát az “életbe”. Bulik, pasik… Büszkén újságolta, hogy egy üveg kókuszlikőrt megivott éjszaka. Idősebbekkel barátkozott, „felnőttségét” ivással érzékeltette. Rászokott a pálinkára meg a whiskyre. Bírta. Szerelmei – társaságából adódóan – negyvenes férfiak voltak. Fölényben érezte magát az “elhízott, hurkaszagú” feleségekkel szemben. Szeretett győzni, mégis mindig vesztesként került ki a kapcsolataiból, mert a férfiak nem hagyták el az („agyamramegy”) asszonyaikat a huszonéves bombázóért. Vele csak “villogtak”, az ünnepei magányosan, még több ivással teltek el. Ha szidtam, nevetett: egyszer vagyok fiatal! Nem látszott rajta az életmódja, a bőre gyönyörű maradt. Aztán az imádott öccse halála gyökeresen megváltoztatta. Ma már nem iszik, erről a korszakáról nem szívesen beszél. Ő megúszta…
Ahol segítenek
Támasz Gondozó Hálózat (Érdeklődés: Országos Alkohológiai Intézet 212 02 09)
Félúton Centrum (alkoholbetegek és családtagjaik kezelése) 258-68-78 minden nap 8-16 óráig
Névtelen alkoholisták klubja (tel: 352-19-47, délután öttől hétig)
Református Iszákosmentő Misszió (tel: 307-71-60)
(Továbbá a háziorvosoktól és a körzeti ideggondozókban is lehet tanácsot, segítséget kérni.)
