Mitől fut be valaki?
Ha erre lenne recept, akkor már nem is volna olyan izgalmas az egész. A modellszakmában természetesen szükség van a külső adottságokra és valamennyi tudásra is, de ugyanilyen fontos, hogy határozott célja legyen valakinek. Kitartás, állóképesség is kell, mert a legritkább esetben jönnek be a csodamesék, hogy valakit a buszmegállóban felfedez a modellügynökség vezetője, és másnaptól kezdve világméretű kampány főszereplője. Fel kell rá készülni, hogy százhúsz válogatásról elküldik az embert, viszont egyszer csak azt mondják: ő kell. Az, hogy százhússzor elutasítják, nem azt jelenti, hogy csúnya vagy tehetségtelen, csak épp nem felelt meg az ottani szempontoknak. Tehát egy adag szerencsére mindenképpen szükség van.
Neked is szerencséd volt, nem?
Azt hiszem, igen. Már a Balettintézet is véletlenül jött a képbe. A környékünkön egy balett-tanárnő járta az iskolákat, és összeszedte azokat a gyerekeket, akikről úgy gondolta, hogy tehetségesek. A legjobb barátnőmet is kiválogatta, és ő folyton mesélte, miket tanulnak. Így aztán én is kedvet kaptam hozzá, jelentkeztem a tanárnőnél, aki először szörnyülködött, hogy ide nem jöhet akárki, de azért mégis megnézett. Körbetekerte a lábamat a fejem körül, és végül is elvitt a Balettintézet felvételijére. Ma már szebb neve van: Táncművészeti Főiskolának hívják.
Nem lehetett egyszerű oda járni.
Gyötrelmesen szépséges volt. Nem bántam meg, sőt, örülök neki, hogy végigcsináltam. Önfegyelmet, önuralmat tanultam. Szép emlékeket hordozok, és sok sikerélmény ért. Az apró sikerek: amikor egy vizsga előtt tökéletesen begyakoroltam a mozdulatokat, és száz százalékig ura voltam a testemnek. Sok darabban felléptünk: a Diótörő gyerekszerepei, számos operabetét. A Háry Jánosban az órajáték katonái voltunk, az Aidában meg fekete kisgyerekek. Kaptunk fekete parókát és testfestéket. Gyakran még másnap is rajtunk maradt.
Még ma is menne egy piruett?
Ne nevess, mert menne! Nem állnék be az Operaház tánckarába, de azért működik a dolog. Egy darabig nem csináltam semmit, most viszont úszom, és konditerembe járok. Néha eszembe jut, hogy “visszaedzem” magam a balettba. Mindenesetre vigyázok magamra. Civilben, nyáron szeretek smink nélkül szaladgálni, amíg tehetem. Kihasználom ezt a pár jó évet. Nevelnie kell magának az embert, hogy elfogadja, és ne boruljon ki az első ránctól. Persze, nem örülök neki, de meg kell tanulni együtt élni vele.
Mi terelt le a balettpályáról? A szépségverseny 1989-ben?
A döntő lökést az adta meg. Rábeszéltek, hogy vegyek részt benne… Ez azért “gyenge” szöveg, mert minden lány ezt mondja. Ugyanakkor tényleg anyukám és a barátok beszéltek rá, de már magam jelentkeztem.
Mennyire volt más ez akkoriban, mint ma?
Bulinak fogtam fel. Nem volt tétje a dolognak, nem ettől függött a további pályám.
Van értelme a szépségversenyeknek?
Nekem volt, mert a tévés karrieremen nagyot lendített. De úgy nincs értelme, hogy magamnak és a környezetemnek bizonyítsak vele, és addig menjek, amíg valami díjat szerzek. Ma már annyi szépségverseny van, hogy én magam sem tudom nyomon követni.
Miért nem mindig a legszebb lányok győznek?
Ezt a szakmai zsűrivel szokták indokolni. Minden évben vannak trendek, divatok, és aki jobban megfelel ezeknek, az esélyesebb. Azt is figyelembe veszik, kit tudnak kiküldeni világversenyekre. Ezért nem egyezik általában a zsűri és a közönség véleménye.
A lányodat beengednéd a szépségiparba?
Be. Ez biztos furcsán hangzik. Minden szülő azt mondja, hogy a gyerek bármi mást csináljon, csak ne az én szakmámat válassza. Én megpróbálom úgy nevelni, hogy mindent kipróbálhasson, amit csak szeretne. Ha pont ez lesz az, amiben Laura jól érzi magát, nem fogom megtiltani neki. Még segítek is, ha olyan helyzetben leszek. Most lesz elsős, de gyakran eljön velem a modelliskolába, és volt olyan tanfolyam, amelyet végigcsinált. Más kérdés, hogy ha beül órára, onnantól kezdve már nem anyuci pici kislánya. Vele is szigorú vagyok. De nem erőltetek semmit. Hívták már válogatásokra, és előfordult, hogy elmentünk, de láttam rajta, hogy nincs kedve hozzá. El is jöttünk. Annál nincs rosszabb, amikor a szülő a meg nem valósult álmait próbálja a gyerekre erőltetni. Iszonyú hatással van egy gyerekre, ha teljesítménykényszer alatt tartják. Borzasztó, ha sztárt akarnak csinálni belőle, de az is, ha egyfolytában meg akar felelni.
Egyszer azt mesélted, hogy benned is volt egy nagy adag teljesítménykényszer.
Már nincs. Kiskorom óta jó gyerek voltam, nem rángattam le az asztalterítőt. De az igazság az, hogy nem lehet jónak lenni a mai világban, nem lehet megfelelni mindennek és mindenkinek.
Könnyebb vagy nehezebb egyedül?
Összességében könnyebb. Ha nincs az ember mellett olyan társ, akire mindenféleképpen számíthat, akkor jobb egyedül.
Megváltoztak a dolgok hét év alatt? Nehezebb ismerkedni?
Amíg együtt voltam a férjemmel, természetesen kimaradt hét-nyolc év. Az ismerkedéstől, mint olyantól, teljesen elszoktam. Talán nehezebb, mint annak idején. Zaklatott időszak ez. Mindenki válik, szétmegy, csalja a másikat, veszekednek.
Mitől van ez?
Mit látunk magunk körül, mit látunk a sztároktól? Pörgünk, gyorsan élünk, hajszoljuk a sikert, a szerelmet, mindent. Az egész világ teljesítményorientált lett. Nem tudom, meddig gyorsulhat még ez a folyamat. De belekényszerül az ember. Főleg, ha vannak tévéműsorai. Ha meg benne vagy, akkor nem mondhatod, hogy nem mész másnap el, mert eleged van a mókuskerékből. Még az is nehéz, hogy hétvégére kikapcsoljam a mobiltelefonomat.
Keresel valakit magad mellé?
Én is arra vágyom, hogy megtaláljam azt az embert, aki minden szempontból a társam. Csak nem mindenáron és nem kompromisszumok után. Nem siettetem.
Kudarcként fogod fel a válásodat?
Mindig azt mondják, hogy meg kell tanulni kívülről nézni a szituációt. Ez egyfajta kudarc, hiszen nem az volt a célom, hogy férjhez menjek és elváljak. Nem ez a példa lebegett előttem, hiszen a szüleim régóta élnek egymás mellett. De ha valami nem működik, akkor muszáj annyira önzőnek lenni, hogy továbblépjünk! Ez az egy életünk van, úgy kell élni, hogy mindenkinek a legjobb legyen!
