Csodálkoznék, ha nem észrevételezné, hogy ezt akár én is észrevehettem volna. De nem kell csodálkoznom. Nagyon nem kell… Leülünk. Rágyújt. Lassan fújja a füstöt, mint aki igyekszik összekapni magát. Érzem, hogy valamit most gyorsan kell kérdeznem, persze, hogy ilyenkor a legnagyobb marhaság jut eszembe.
 |
– Maga szerint?
– Igen…
– Este elkezdtünk beszélgetni Eszenyi Enikővel, aztán hajnalban észrevettük, hogy picit elment az idő…
– Miről beszélgettek?
– Nem gondolja, hogy ha szerettük volna megosztani, akkor odahívjuk? Telefonáltunk volna, hogy ugyan, fáradjon már ide kedves Szegő úr…
– Ilyenkor hogy ébred?
– Ha tudom, hogy van valami dolgom, akkor kipattanok az ágyból. Magamtól felébredek. Hatkor kerültem ágyba, és kilenckor már zuttty, fent is voltam.
 |
– Ez nem ilyen egyszerű! Nekem, ha törik, ha szakad, szükségem van arra az egy órára, amelyet a konyhában töltök a gőzölgő kávém társaságában.
– És ilyenkor mit csinál?
– Kucorgok egy széken a pohár fölött, bámészkodom, bambulok, gondolkodom, ábrándozom, kesergek, vidulok, szorongok, időközönként, még kortyolgatok a kávéból is. Aztán öt perc alatt felöltözöm, négy perc alatt bekapok valamit, három perc alatt megfésülködöm, két perc alatt kifestem magam, és egy perc alatt itt vagyok. Nem tudom, eléggé kimerítő volt a beszámoló?
– Maximálisan.
– És milyen lett a cikk?
 |
– Pocsék…
– Mennyire?
– Nagyon.
– Hogyhogy?
– Úgyhogy. Nem sikerült.
– Én előre megmondtam magának, hogy nem fog…
– Így igaz. Elszúrtam, elhibáztam, elfuseráltam…
– Nem szeretek feloldást adni, különösen magának, de erről most nem tehet. Én voltam alkalmatlan arra, hogy rólam bármi emberszabásút írhasson.
– Tény, hogy nem volt különösebben közlékeny és feldobott. Nem úgy, mint most, amikor szintén nem az…
– Ezt viccnek gondolta?
– Talán inkább megint csak oldásnak… De úgy veszem észre, ismét nem sikerült annyira…
– Annyira nem, de azért ne adja fel! Tudja, Szegő úr, hosszú volt a nyár…
– …és színésznővel – még Ruttkai Éva oktatott ki egyszer –, nyáron nem szabad interjút csinálni. Nem forog a verkli, nincsenek konkrét feladatok, és ilyenkor előjönnek mindenféle borongós gondolatok. Kényszerű szembesülések olyan kérdésekkel, amelyeket szezon közben, próbák, előadások szorításában, elhesseget az ember…
– Ha meg ilyen jól tudja, akkor miért most akart írni?
– Tulajdonképpen egy ütős címlapot szerettünk volna. Magával pedig volt már egy, amelyik még valami különdíjat is nyert…
– Igen. Tavaly. Kaptam is ajándékba egy laptopot. De nem ez volt az első. Évekkel ezelőtt Falus Kriszta csinált rólam valami elképesztően jó címlapfotót, a gyerek nagyon kedves volt rajta.
