A férfi élvezi, hogy küzdenek érte
– Gyakori, hogy a két nő “megküzd” egymással, ölre mennek a férfiért, akár szóban, akár tettlegesen is – mondja szakértőnk, Merza Péter pszichológus. – A férfi általában nagyon élvezi, hogy részt vesznek a hölgyek az érte folyó harcban, hízeleg neki, hogy a férfiasságáért küzdenek. A két nő egyébként tévedésből harcol egymással, hiszen a döntést a férfi hozza meg. Nem biztos, hogy egyértelműen leteszi a voksot az egyik nő mellett – sokkal gyakoribb, hogy megpróbálja mindkét nőt megtartani. Így mindannyian rosszabbul járnak, még a férfi is, hiszen mindkét kapcsolata tele lesz feszültséggel. Hosszú távon csakis az a döntés jelent megoldást, amikor egyetlen párt választ magának.
Ha harc, hát legyen harc!
Noémiről sosem gondoltam volna, hogy képes harcolni a férjéért, sőt, hogy nekiesett a szeretőnek, és alaposan helybenhagyta. Noémi ugyanis csendes, szelíd nő, látszólag még egy bogárnak sem tudna ártani. Pár éve egy “jóakarója” informálta őt telefonon, hogy a férje éppen most randevúzik egy bérelt lakásban a barátnőjével, és megadta a címet is. Noémi, némi tétovázás után kocsiba ült, és elment a megadott címre. Alig egy órával később kilépett a ház kapuján a férje és egy nő, s forró csókot váltottak egymással. Noémit szörnyű düh öntötte el, és gondolkodás nélkül odament a párhoz.
Bemutatkozott, majd a sápadtan álldogáló férfi felé mutatott: “Ő a férjem”. “És?” – húzta fel a szemöldökét a másik nő. “Mit akarsz tőlünk?” “Mondd, milyen felesége vagy, ha nem veszed észre, hogy már évek óta megcsal a férjed?” – tette hozzá a nő, és Noémiben elszakadt egy húr. Nekiesett a riválisának, ott, a forgalmas utca hálás közönsége előtt, és belemarkolt dús hajkoronába. A jelenetnek a férfi vetett véget. Ezután hónapokig meglehetősen feszült volt Noémi és a férje közt a viszony, de meg tudták beszélni, mit hiányolt a férj a házasságában. Úgy érezték, érdemes adniuk még egy esélyt kettejüknek, és a férj megszakította a barátnőjével a kapcsolatot. Noémi szerint ma már nevetni is tudnak azon a jeleneten, amikor tépte, cibálta a másik nő haját a főváros egyik legforgalmasabb utcáján.
Szembesülni kell!
Szomorú karácsonyeste volt. Csak két esernyős alak baktatott a szemerkélő esőben egymás mellett. Egy kicsi, meg egy nagy. A kisfiú felnézett az anyjára, és megszólalt: “Anyu, mi most már magányosak vagyunk?”
– Összeszorult a szívem – meséli a mama, Bagdi Zsuzsa. – Soha többé nem mondhat ilyet! Boldog kisfiút kell nevelnem belőle! Attól kezdve némán küzdöttem azzal az ismeretlen nővel, aki miatt elhagyott a férjem. Úgy képzeltem, jobb, szebb és okosabb nálam. Biztosan valami elegáns, független, jól szituált nő, aki remekül boldogul ebben a mai világban. Én nem boldogultam. Állásom sem volt, úgy tűnt, mintha öt éven keresztül börtönben éltem volna. Főztem, mostam, vasaltam a páromra, de más közünk nem volt egymáshoz. Se ő nem érezhette magát ebben a kapcsolatban férfinak, se én nőnek. Órák kérdése volt, hogy valamelyikünk kiszálljon.
Egyszer érkezett is egy jelzés. Mosás közben kezembe akadt két kávéházi belépőjegy. Soha nem szoktam átkutatni a nadrágja zsebeit, most is elszégyelltem magam. Valójában gyáva voltam. Belegondolni se mertem, hogy esetleg egyedül kell fölnevelnem a gyerekemet. Teltek a hónapok, és amikor már azt hittem, soha nem szabadulok ki ebből a reménytelen helyzetből, történt valami. A kisfiam az egész napot az édesapjával töltötte, és azzal jött haza: hogy “a néni, aki apu mellett ült…”. Már vártam ezt, a bizonyosság mégis megbénított.
A párom még aznap este elköltözött, és amikor reggel felhívtam, és ő álomittasan beleszólt a telefonba, hirtelen megvilágosodott előttem: “Ez a férfi úgy érezhette magát mellettem, mintha az anyjával élne!” Érdektelennek és szürkének éreztem magam. Rájöttem, hogy ezért nincsenek barátaim se. Évek óta nem engedtem magamhoz senkit közel. Úgy kell nekem!
Hónapokig tartó letargia következett. Zsuzsa azt hitte, többé nem áll fel. Mígnem a harmadik hónap végén fordulat következett be. A kisfiút elvitte magával az apja hétvégére, Zsuzsa meg elutazott a Dunakanyarba, hogy kiszellőztesse a fejét. Mátét is éppen akkor hozták haza, amikor megérkezett. A ház előtt futottak össze. A nő kiszállt az autóból, és kezet akart nyújtani Zsuzsának. Ő oda se nézett, dacosan ennyit mondott: ne nyújtsa, én vagyok az idősebb! Aztán mégis felpillantott, és nem akart hinni a szemének: messze nem a tökéletes nő állt előtte.
–Abban a pillanatban megkönnyebbültem – fűzi hozzá mosolyogva Zsuzsa. – Ma is imába foglalom annak a nőnek a nevét. Azt a szerepet osztotta rá a sors, hogy az én életemnek új irányt szabjon. Azóta érzem, hogy élek. Már tudom, hogy szembesülni nem a harmadikkal kellett, hanem önmagammal. A saját kudarcommal. De csak az a másik asszony lehetett a tükör. Be kellett bizonyítani önmagamnak, hogy én is érek annyit, mint ő.
Szövetségben – a férfi “ellen”
Első hallásra nem is gondolná az ember, hogy valami jó is kisülhet abból, ha valaki találkozik a harmadikkal. Kellő mennyiségű humorérzék szükséges ahhoz, hogy úgy kezeljük a tényt: megcsaltak, ahogy azt a huszonéves Zsuzsa és Kata tette.
– Zsolt az a fajta srác, aki nem képes hűséges maradni. A véletlenen múlt, hogy kiderültek a dolgai… – mondja Zsuzsa. – A lány, akivel megcsalt, az exbarátnője volt, és mi is ismertük egymást. Kata még nem tudott róla, hogy együtt járunk. Egyszer egy kávézóban egymás mellé keveredtünk Katával, és beszélgetni kezdtünk. Akkor derült ki, hogy Zsolt megcsal engem – vele. Ott ültünk dühtől fortyogva, és azon gondolkoztunk, mit kellene tennünk. Nem voltunk barátnők Katával, de ez az incidens szövetségesekké kovácsolt minket. Az ellenség pedig Zsolt volt. Végül arra jutottunk, hogy elég, ha csak ő mérgelődik, mi nem. Ha már így viselkedett, szórakozzunk kicsit mi is! Készítettük egy “órarendet”, amelyben megszabtuk, hogy mikor melyikünkkel kell találkoznia, és felosztottuk a hetet kettőnk között. Majd odaálltunk elé, és közöltük vele a tényeket. Ha már ilyen “jó fej”, hogy egyszerre két barátnőt tart, legalább ne legyen kavarodás…
Felkapta a vizet, hogy lehettünk ilyen pofátlanok. Persze, nem csodálom, ilyenkor mindenki hisztit és kiabálást vár, mi meg mosolyogva csináltunk hülyét belőle. Ez hidegzuhanyként érte őt. Megsértődött, és nem akart egyikünkhöz sem szólni. Később aztán vissza szeretett volna kéredzkedni: először hozzám, majd Katához, de esélye sem volt rá. Ez nem tett túl jót az önérzetének… Talán ez volt a legjobb megoldás, mert így legalább ő is megkapta a magáét.
* * *
– Amíg a szerető csak a képzeletemben létezett, addig “nem találtam rajta fogást”, és nem tudtam, hogyan küzdhetnék a házasságunk megmentéséért – mesélt tovább a cikk elején bemutatott hölgy, aki társaságban félrehívott, hogy bevallja, meg akarta ismerni a férje barátnőjét. – Amikor viszont összehoztam egy találkozót vele, akkor rájöttem, hogy nem szellemesebb nálam, nem szebb, még csak nem is fiatalabb sokkal. Ahogy erre rádöbbentem, összetört egérkéből királylánnyá változtam. Képes voltam mosolyogva mesélni neki arról, hogy a párom, ha nem lennék mellette, két napig hordaná ugyanazt a zoknit, hogy mindig átadja nekem a döntés lehetőségét a fontos kérdésekben, mert nem meri vállalni a felelősséget… Aztán elmentem két barátnőmmel a Mátrába, jó kis tanácsokat kaptam tőlük, és már nem láttam annyira borúsan, hogy mi lenne velem, ha egyedül élném az életemet. Kocogni kezdtem, rájöttem, hogy néha bizony főznöm is kellene, ezért ésszerűbben osztottam be a munkámat, és vettem néhány csinos ruhát… Nagyon kemény hónapjaim voltak, mert szembe kellett néznem magammal.
– Határozott már a férjed?
– Még nem mondta ki a döntését, de látom rajta, hogy tetszik neki a változás, amelyen átmentem, és gondolkodik, hogyan tovább. Az biztos, ha nem engem választana, akkor is tudnám, hogy mindent megtettem a megtartásáért, amit tehettem. Ha mégis elmegy, legalább annyi lelki “nyereségem” lesz a sok veszteség mellett, hogy nem harc nélkül engedtem el őt.
Női praktikákkal visszaszerezhető a férfi
– Általában akkor jön be a “harmadik” a képbe, ha sablonossá, egyhangúvá válik a párkapcsolat, vagy ha valamit, amit vártunk, mégsem kapunk meg – vélekedik Merza Péter pszichológus. – Az igazán nőies nő még azelőtt megérzi, hogy valami “készülődik”, mielőtt még a párjában felmerült volna a hűtlenség gondolata. Például nem olyan az érkezéskor váltott puszi, mint korábban, nem simogatja úgy meg őt a férfi, ahogyan szokta, esetleg megváltozott az érintése, a tekintete…
Ilyenkor hasznos, ha a nő felteszi magának a kérdést: “Mitől vesztettem el a vonzerőmet?” – ugyanis sosem csak a férjben keresendő a hűtlensége oka. Ha a megcsalt fél megtalálja a választ a kérdésre, akkor visszatér a vonzereje is.
– Vannak olyan jelek is, amikor már nem lehet nem észrevenni a harmadik jelenlétét?
– Korábban, ha a férjnek megbeszélése volt, a felesége javasolta neki, mit vegyen fel, hogyan nézne ki legjobban – most viszont a férj kezdi kikérni erről a tanácsát. Ez már figyelmeztető jel. Vagy az, ha a jól bevált, otthoni rítusok “döcögni” kezdenek, például kritizálni kezdi a feleség főztjét a férj, holott korábban ízlett neki. Ebből esetleg az következik, hogy a másik nő már főzött neki, és észleli a különbséget. Vagy ha hirtelen kötekedővé válik… Ezek figyelmeztető jelek, ilyenkor tényleg célszerű a feleségnek is szembenéznie önmagával, hogy ráébredjen, mi az, ami régen jobban ment, mitől volt korábban vonzóbb, mint ma… Se szeri, se száma a kifinomult női praktikáknak: figyelmesség, kedvesség, még több szeretet adása, új frizura, csinos ruhák viselése, alakformálás aerobikkal… Ha valaki nem csügged el, hanem “beveti” ezeket a praktikákat, nagy az esély, hogy még visszaszerezheti, megtarthatja a férfit.
