nlc.hu
Aktuális
Depresszió

Depresszió

Tizenhat éves vagyok, lány, és azt hiszem, depressziós. Már a középiskola kezdetén éreztem, hogy valami nincs rendben velem, és ezt nem a tanulásra értem.




(Jeles tanuló vagyok.) A tanítási órák előtt mindig szédültem, hányingerem volt, görcsöltem attól, vajon megfelelek-e a tanár követelményeinek. Gyakran ebédelni sem tudtam a rengeteg feszültségtől, délutánonként pedig fájt a fejem. Aztán jöttek az otthoni gondok. Egy átlagos, normálisnak mondható család a miénk. A szüleim szeretnek, mindent megtesznek, hogy a testvéreimnek és nekem biztonságot tudjanak adni. Mégis, az utóbbi időben elhidegültem mindenkitől. Már régóta nem érdekelnek a barátaim, sem semmi, ami eddig foglalkoztatott. Állandóan lehangolt vagyok, s folyton sírok. Legszívesebben a lépcsőn ülök, és a felhőket nézem.

Először azt hittem, hogy minden fiatalnak vannak nehéz időszakai. De ez a rossz kedélyállapot már három éve tart. Annyira elkeserít ez a helyzet, hogy egy időben komolyan fontolgattam az öngyilkosságot. Tudom, hogy ez nem megoldás, de nem látom a kiutat ebből az egészből. Körülbelül egy hónapja kezdtem el nyugtatót szedni. Ez oda vezetett, hogy mostanra hármat veszek be naponta. Persze, erről senki sem tud, és az érzéseimről sem. Nem akarom, és nem tudom ezt senkinek sem elmondani, mert szégyellem. Gyengének érzem magam, üresnek és értéktelennek. Egy roncshalmaz lettem.

Ha néha mégis jókedvem van, az sem tart pár napnál tovább. Gondoltam arra is, hogy szakemberhez forduljak. De meggondoltam, mert nem akarom, hogy a szüleim megtudják. Ők azt hiszik, hogy ilyen az egyéniségem. (Ráadásul azt vágják a fejemhez, hogy egy megkeseredett, durva alak vagyok, s gúnyosan megkérdezik: „Mi lesz így belőled?”) Pedig nem ismernek. Valójában szeretek (szerettem) élni, és élveztem is. De ez már elkeserítő. Kérem, segítsen!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top