Kézmosás, fogmosás…

Ha mi emlegetjük, hogy többet is lehetnének együtt, rögtön védelmébe veszi, és rávágja, hogy “szegény apa, annyit dolgozik, nem ér rá!”. Annáról orvosi és pszichológiai vizsgálaton állapították meg, hogy nagyon értelmes, öntörvényű személyiség (de nem hipermotil). Sok gondunk volt mégis azzal, hogy iskolájából kivettük, itt próbálta folytatni, aztán – pszichológusi tanácsra – hazavittük a régi osztályába, a szüleim voltak vele, akik nagyon szeretik. Akkor ez jól is ment, de édesapámat, aki elsősorban foglalkozott és tanult vele, rettenetesen kifárasztotta. Ezzel magam is így vagyok; hét év alatt az idegeim teljesen kikészültek.

Anna apja szerint náluk soha semmi gond nincs a gyerekkel. Ezt nehezen tudom elképzelni. A harmadik osztály óta a gyerek megint itt tanul, és hosszú ideig az iskolában rendben volt minden, de itthon, a szobájában kaotikus szétszórtság uralkodott, és örök küzdelem volt, hogy cipővel ne jöjjön be a lakásba, mihelyt hazajön, mosson kezet, reggel és este mosson fogat, ruháját tegye a szennyesbe, ha könyvet elővesz, tegye vissza a helyére stb. Mindez nem működik, hiába kérem nap mint nap, néha visszafogom magam, és ha mégis kezet mos szó nélkül, megdicsérem. Mindez nem igazán használ. A közös tanulás mindig rossz hangulatba fullad. Nekem jól mondja fel, de az iskolában rosszul írja meg a dolgozatot. Nemrégiben előfordult, hogy pénzt vett el. Hosszan faggattuk, zokogott, sírt, milyen anya vagyok, hogy soha nem hiszek neki, de aztán beismerte, és azt mondta, nem tudja, miért csinálta… Tehetetlen vagyok. Évek óta nincsen “kulcsom” a saját gyerekemhez. Mit tehetek, mit tehetnék?