nlc.hu
Aktuális
Ilyen vagyok!

Ilyen vagyok!

Ugye, ismerik Párkányi Évát?... Hogy nem? Dehogynem! Õ Évi, a Big Brotherbõl. Három hónap után õ maradt állva: rá szavazott a nézõk többsége, õ vitte haza a fõnyereményt, a tizenhatmillió forintot.




A mámoros utolsó nap után egy héttel, december végén találkoztunk, túl annyi mindenen és – remélhetőleg – előtte oly sok jónak. “Évibaba” kicsit fáradt, leginkább menne már haza anyukájához, Kaposvárra. Cigire gyújt, aztán beszélni kezd, és szemében egyre erősebben csillan meg az a fény, amely miatt emberek képesek voltak kétszáznegyven forintért (plusz ÁFA) SMS-t küldeni a mobiltelefonjukról, hogy rá szavazzanak. A Big Brother-ház legőszintébb lakójára, akiről a ház pszichológusa azt mondta, hogy sokkal több ilyen nőre lenne szükségünk, hiszen Évit lehet szeretni, de cserébe ő is tud adni – akiről Krausz Barnabás, a Népszabadság tévékritikusa azt írta: “parasztmadonnaszerűen természetes, egyszerűségében királynői előkelőségű lány”; akiről Árpa Attila, az RTL Klub producere azt mondta: “olcsó prostituált”.

– Meséltem egy tévésnek, hogy a januári harmadik Nők Lapjában szerepelsz majd. Azt válaszolta, hogy az jó, mert akkor még emlékeznek rád az emberek.
– Igaza volt. Hiszen nemsokára indul a Big Brother 2, és kezdődik a felhajtás elölről, új emberekkel. Engem egyébként nem bánt, hogy elhalványul a népszerűségem, mert, hogy őszinte legyek, azért ez elég fárasztó. Örülök, hogy sokan megismernek, és hogy kedvesek velem, de már rámférne egy kis nyugi. Jó lesz egy kis csend.





– Amikor jelentkeztél, fontos volt számodra, hogy megismerjenek?

– Igen, de azért inkább bulinak fogtam fel az egészet. Meg akartam mutatni, hogy végig tudom csinálni.

– Elég volt az egy hét? Magadhoz tértél már?
– Kezdek. Nem voltam hozzászokva ekkora érdeklődéshez. Egy nyugodt időszak után beledobtak a mélyvízbe, amelyben egy hete evickélek.

– Hankiss Elemér azt mondta, hogy amikor bemegy valaki a valóságshow házába, az egyfajta halál, majd, amikor kijön onnét, az a második.
– Én is azt mondom, hogy most már a harmadik életemet élem. Az első az volt, amikor még nem költöztem be, a második életem a házban eltöltött időszak volt, a harmadik meg a mostani kinti.

– Mi történt a múlt héten, amióta kint vagy?
– Például diszkókban léptünk fel. Meghívnak bennünket, felmegyünk a színpadra, jön egy kis beszélgetés, néha nyereményjátékok. A fellépés után legalább másfél órás dedikálás szokott következni.

– Mi volt a legelképesztőbb sztori, amely megtörtént veled, amióta kint vagy?
– Nem történtek durva dolgok. Alig ér negatív élmény.





– Tegnapelőtt viszont Árpa Attila, a konkurens csatornán futó konkurens valóságshow producere olcsó prostituáltnak nevezett.

– Szegedről jöttünk haza, és telefonáltak, hogy olvastam-e a nyilatkozatot, és hogy indítok-e pert. Először úgy gondoltam, ennek következménye kell legyen, de aztán arra jutottam, hogy nem indítok pert. Nem ér ez meg annyit. Hogy a két konkurens tévé mit csinál egymással, az engem nem érdekel. Nem fogom az idegeimet emiatt tönkretenni. Az az ember gondoljon rólam, amit akar, nem izgat. Én őt nem ismerem, nem mondok róla véleményt.

– Számítottál ilyesmire?
– Nem nagyon. De bele kell törődni abba, hogy van ilyen is.

– Máshol is megjelent már, hogy pénzért vállaltál szexet, még a Big Brother előtt.
– Megjelent néhány durva dolog, de én ezekkel sem fogok foglalkozni. Gondoljon mindenki azt, amit akar! Én bekerültem a Big Brother-házba, ott éltem a kamerák előtt, a többihez viszont senkinek semmi köze!
Ilyen vagyok! – II. rész>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top