Királylányok félálomban

Először is a világgal, amiért ilyen igazságtalan. Aztán a férfiakkal, akik vakok, gyávák – és egyáltalán, hol vannak?! Meg persze, magaddal, mert időről időre hajlasz rá, hogy azt hidd: ennek az egésznek te vagy az oka.

A látszat néha csal. Még szingliügyben is. Itt van például Enikő. Igen, látszólag ő a tökéletes szingli, aki elmúlt harmincéves, egy nemzetközi cégnél dolgozik – rengeteget –, jár tornázni, hangversenyre, jó éttermekbe, nyelvtanfolyamra, kiállításokra. Szolárium, masszázs, fodrász, több ezer forintos fehérneműk, legalább tíz kosztüm, illatok, bőrtáskák. Még lakása is van, két nagy szoba, hófehér bútorokkal, narancsszín falak között. Ott szokott sírni. Hetente legalább háromszor álomba sírja magát, különösen, ha az esti filmben egymásra találnak a szerelmesek, ha esküvői meghívót kap, vagy, ha valakinek a közelben kisbabája születik. Másnap reggel aztán a kozmetikai arzenálból kiválasztja, mi mögé is rejtheti el legbiztonságosabban a sírásról árulkodó jeleket.

Rejtőzködik. Mindenki magabiztosnak látja, céltudatosnak és sikeresnek, pedig bizonytalan, zavarodott és nagyon fél. Kényezteti magát, ez igaz, de csak azért, mert nincs senki más, akit kényeztethetne. Vagy aki őt kényeztetné. Az életéből fájdalmasan hiányzó dolgok helyett a megvehetőkkel vigasztalódik. Mert bár tudja, hogy egy új körömlakk nem az élet értelme, de olyan jól esik végre örülni valaminek! Kompenzál, mondanánk, de ne mondjunk semmit. Ne bántsuk!

*

Minden nap ugyanaz a reménykedés. Hátha ma, ha ma találkozunk, csak egymásra nézünk, és attól kezdve más lesz minden! Aztán este a sminkkel együtt letörlöm az egészet. Ma sem. Talán majd holnap…

*

Biztonságot akarnak





– Mindenki a biztonságra vágyik, legyen férfi vagy nő, ráadásul mostanság az emberek jelentős része nagyon nagy bizonytalanságban él – mondja Csák Annamária pszichológus. – A nők tanulnak, állást szereznek, igyekeznek azt megtartani, nem a túlzott ambíciók, többnyire inkább az alapvető biztonság miatt. De már ehhez is nagy erőfeszítések kellenek, mert másképpen nem lehet. Inkább kényszer ez, mint lehetőség. Ám ez az életforma nem kedvez a kapcsolatteremtésnek, az emberek, a nők magányosnak érzik magukat. Sokan megpróbálják ugyan ebben a helyzetben az előnyökre helyezni a hangsúlyt, de valljuk be, olyan sok előnye nincs annak, ha valaki egyedül van. Az emberek nem erre vágynak, hanem társra.

Mindezzel együtt például a Bridget Jones féle könyvek legalább nem a depressziós vonulatot képviselik, hanem kinyitják ezt a helyzetet, megmutatják, hogy akár nevetni is lehet rajta.
Csák Annamária szerint bonyolítja a kérdést, hogy a női életkor egyre kevésbé jelent biztos eligazodást az illető élethelyzetében. Kitolódott a felnőtté válás ideje, nem ritka, hogy valaki harminc körül is kamaszosnak mondható. Persze, a nők örökifjúságának végességére állandóan emlékeztető biológiai óra ketyegéséről azért ő sem feledkezhet meg.

*

Ne ülj otthon, mondják, menj emberek közé. Jó, rendben, én megyek is, de mindenütt ugyanazt látom. Párokat, akik fogják egymás kezét, ülnek az autóban egymás mellett, teáznak, sietnek, megbeszélik, vegyenek-e spenótot vagy inkább brokkoli kéne. Úgy érzem magam, mint amikor új csizmát akarok venni, és mintha minden nőnek jó csizmája lenne. Az ember mindig azt veszi észre a világból, ami foglalkoztatja éppen.

Királylányok félálomban – II. rész>>