Felejthetetlen férfiak – nem felejtõ nõk – II. rész

A tánc szerelmesei

– Egy műkorcsolya-versenyen láttam meg először azt a férfit, aki megváltoztatta az életemet – kezdi az emlékezést Natascha Bauer, balett-táncos. Gyönyörűen kidolgozottak, erőteljesek voltak a mozdulatai, mégis lágyan, könnyedén siklott a jégen. Négyéves korom óta tanulok klasszikus balettet, így szakmai szemmel is tudtam értékelni a “táncát”. A balett és a műkorcsolya közös alapokon nyugszik, ezért természetes, hogy vonzalmat éreztem a sport és a kűrt bemutató fiatalember iránt is, aki Ilia Kulik, orosz bajnok volt. Szerencsére sikerült bejutnom a versenyzők közé, a színfalak mögé, és onnan nézhettem a versenyt.

A műsor után odamentem hozzá gratulálni, beszélgetni kezdtünk, megtudtam az e-mail címét, és írtam neki egy levelet. Meglepetésemre azonnal válaszolt, elkezdtünk levelezni. Oroszországban a korcsolya mellett mindenki balettozik is, így volt közös témánk, a leveleink nem a rajongó–bálvány kapcsolatról szóltak, hanem kezdettől fogva partnerként, barátként kezelt. Megváltoztatta a táncról alkotott képemet, a hozzáállásomat; megmutatta, hogyan alakítsam az életemet – mindent a művészetnek alárendelve. Jobban inspirált, motivált, mint bárki más – a mai napig ebből merítek erőt, ötleteket. Csodálom a merészségét, ahogy mindig próbálja tágítani a tánc határait. Amikor egy-egy rosszabb napomon fáradt vagyok, vagy fáj valamim, eszembe jutnak bátorító szavai, és az ő végtelen kitartása. Ez sokat segített abban, hogy ne adjam fel. Volt egy láthatatlan határ a kapcsolatunkban: a barátság és a szerelem között. Ezt sosem léptük át. Tiszteletben tartottuk egymás érzéseit, ettől lett olyan szép a barátságunk.
Ilia négy éve megnyerte az olimpiát, döntenie kellett, hogy profiként vagy amatőrként folytatja tovább. Tudtam, nem szólhatok bele az életébe, mégis nagyon sokat jelentett, amikor megkérdezte, nekem mi a véleményem erről. Végül is a profi karriert választotta, azóta Amerikában él, megnősült. Gyakran kérdezgeti, mikor megyek már ki hozzá, de még nem készültem fel erre. Azt akarom, hogy lássa, megállok a magam lábán, és el tudom érni egyedül is a céljaimat, hogy büszke lehessen rám. Az életem nagyon fontos szakaszában találkoztunk, nélküle nem lennék ott, ahol most vagyok.

Valaki a bensőmből

– A nők jó része sokszor egymáshoz hasonló típusú, jellemű férfit választ párjául, ez nem csupán a véletlennek köszönhető – állítja dr. Somogyi Andrea, pszichiáter. – Életem nagy szerelmei kifejezetten hasonlítottak egymáshoz: mind külsőleg, mind bensőleg. Érdekes élmény volt, amikor tanulmányaim során a hipnoterápia alkalmazásával foglalkoztam, az átélt transzállapot alatt, valahonnan a mélyből megjelent előttem egy szakállas férfi arcképe. Senkihez sem volt hasonlítható, mégis, amikor megláttam, ösztönösen az jutott eszembe, ő az. Éreztem a belső tulajdonságait is, mintha ismerném. Hogy valójában mit jelentett mindez, azt csak évek múlva értettem meg igazán. Már férjnél voltam, amikor végiggondoltam az összes fontos férfit a múltamból, és rájöttem, hogy mindannyian szakállasok. Volt, aki csak a kapcsolatunk idején viselte, és nem én biztattam rá! Az összes szerelmem rendkívül okos volt, és nemcsak a szakálluk miatt, de egytől egyig hasonlítottak a transzélményben látott férfihoz.

– Meggyőződésem, hogy választásaink során fontos szerepet játszanak a bensőnkben megbúvó érzések, a rejtett kötődések, amelyekkel nem is vagyunk igazán tisztában – folytatja Andrea. – Sok női páciensemtől hallom a “Miért van az, hogy én mindig ilyenekbe botlom?” kérdést. Többnyire azért, mert tudat alatt, számunkra megmagyarázhatatlan okokból választunk partnert. Ha változtatni szeretnénk, próbáljuk megtalálni a döntéseinket irányító okokat! A leggyakrabban a családi élmények, az anya és az apa szerepe, az első benyomások az óvodában, az iskolában, a személyiségünkről kapott visszajelzések, illetve a saját elképzeléseink a nagy Ő-ről motiválnak bennünket a párkeresésben. Ha rájövünk, hogy miért kötünk ki mindig egy vérbeli macsó mellett, holott igazából egy szelíd, megértő társra vágyunk, már csak rajtunk múlik, hogy a jövőben tudatosan vagy ösztöneinkre hagyatkozva fogunk dönteni.





 Karmikus találkozások

– A férfiakhoz fűződő viszonyunk eldől a születésünk pillanatában – mondja Izing Klára asztrológus. – Ha a bolygók mozgását figyelemmel kísérjük, megtudhatjuk, hogy párkapcsolataink közül melyik karmikus, azaz az előző életünkben megkezdett, amelyet most új szereposztásban folytatunk. Ezek a karmikus találkozások rendszerint mélyen megérintik a lelkünket, erőteljesen befolyásolják az életünket, és attól függően, hogy mit mutatnak a csillagok, növelik a vitalitásunkat, vagy éppen elveszik minden erőnket.

– Az életünkben főszerepet játszó férfiak is láthatóak a horoszkópban?
– Igen, már a születéskor létrejövő csillagállásokból következtethetünk arra, hogy átéljük-e a mindent elsöprő szerelmet. A matematika segítségével a horoszkóp megsúgja azt is, mikor jön el ez az eget-földet megmozgató érzelem, amelyet sohasem fogunk elfelejteni.

– Ezek valóban elkerülhetetlen találkozások?
– Feltétlenül, ezek akkor is beteljesednek, ha magunkra zárjuk az ajtót. Az ilyesfajta érzelmet és kapcsolatot nem egy-két nap jelzi, hanem hosszabb szakaszok, hónapok. A napok, amelyeken nagy esély van a megismerkedésre, pontosan kiszámíthatóak.

– Az asztrológia tudománya arra is jó, hogy rávilágítson: hogyan befolyásolja az egyik férfi a másikhoz való viszonyunkat…
– Ezt példázza Ágnes esete, aki párkapcsolati kudarcaira kereste a választ. Ági és öccse nemcsak jó testvérek, hanem igazi barátok voltak. Amikor a fiú megnősült, és külföldi feleségéhez költözött, ritkultak a nővérével való találkozások, telefonhívások, a lány partnerkapcsolataiban – addig nem tapasztalt – zavarok kezdődtek. Egyik férfit követte a másik, mindegyikből hiányzott neki valami, de hogy mi, azt nem tudta. Végül a horoszkópelemzés során kiderült, hogy imádott öccsét kereste a férfiakban, egy idő után nővérként viselkedett velük, így a viszonyok gyorsan véget értek. A probléma megoldását a testvérség újra szorosra fűzése jelentette, és ahogy a két ember között az érzelmek áramlása ismét harmonikussá vált, úgy került nyugvópontra Ági addigi űzött érzelmi élete.





Kísért a múlt

A férfiak többsége nehezen viseli el, ha barátnőjük az előző kapcsolatáról mesél. Hát még ha a nő képtelen elfelejteni régi kedvesét!

– Édesapám irodalmi szalonjában láttam meg először Szilviát – kezdi Kemény Tamás ügyvivő. – Az akkori párja mutatta be, akit én már régről ismertem. A lány egyből megtetszett, de magamban tartottam az érzéseimet, eszembe se jutott közéjük állni. Összebarátkoztunk, elkezdünk hármasban járkálni koncertekre, moziba. Aztán a fiú lassan elmaradozott mellőlünk. Szilvi történeteiből úgy tűnt, sokat veszekedtek, ő mondta ki, hogy szakítsanak. Ezután egy évig nem nagyon találkoztunk. Amikor újra összefutottunk, elkezdtem hevesen udvarolni, eljött az én időm – gondoltam naivan. Elfogadta a közeledésemet. Sokat beszélgettünk a volt barátjáról, boncolgattuk a viszonyukat, mi volt a baj velük, megismertem a kapcsolatuk szinte minden rezdülését. Ez ugyan nem esett jól, de azt hittem, ha ezen túljut, lehet köztünk valami. Sétálgattunk a hóban, és ahelyett, hogy a mi szerelmünk szárnyalt volna, róluk lelkiztünk.

Ha kettőnkre tereltem a szót, akkor általában megijedt, hogy mit szólna hozzá a volt barátja! Hangsúlyozom, nem a legjobb barátom nőjét igyekeztem meghódítani, nem volt bűntudatom, hiszen nem tartoztam annak a fiúnak semmivel. Szilviát egy percre sem tudtam elszakítani az előző szerelmétől. Még a legintimebb pillanatainkban is csak ő járt az eszében. Ő, akivel egy éve elváltak útjaik! Hiába szerettem, nem tudtam ezt megérteni, sem elviselni, pedig áldoztam rá időt, energiát. Végül lezártam magamban ezt a szerelmet. Néha felhív, nehezen, de ellenállok. Félek újrakezdeni vele, nem szeretnék folyton versenyezni egy láthatatlan harmadikkal.





Hárman a az évek ködéből

Oroszlán Szonja metrós kalandja

– New Yorkban történt. Mindennap metróval mentem a színészakadémiára, és egyszer várakozás közben éreztem, hogy néznek. Álltam a peronon, walkmannel a fülemen, és a túlsó oldalon is állt egy feltűnően jóképű férfi, pont szemben velem. Mivel szemüveg nélkül nem látok jól, először nem voltam biztos abban, hogy engem néz. Körülnéztem, erre a pasi elmosolyodott. Ezt már nem lehetett félreérteni.

Hallgattam a zenét, szemezgettünk egymással, egyszer csak befutott az én metróm, hirtelen az övé is. Felszálltunk, és azonnal odaszaladtunk az ajtóhoz, ekkor egészen közelről láttam az arcát. Aztán elindultunk, ellentétes irányba. Másnap is ott álltam, és izgatottan vártam, hogy hátha ismét megpillantom. Nem jött. Eltelt két nap, kezdtem elfelejteni, kicsit szomorúan, hogy csak ennyi volt, és megint azt éreztem, hogy néznek. Nem szemből, hanem oldalról. Ott állt mellettem, és rám nevetett. Hirtelen megpördült velem a metróállomás. Elkísért a suliba, beszélgettünk, egyre jobban tetszett, és hétvégére meghívott valamilyen partira.

Boldogan mentem volna, ha aznap nem utazom haza Budapestre. Kár, hogy nem jött össze a dolog, mégsem sajnálom. Ettől volt izgalmas. Jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha még tíz napig ottmaradok. Nekem még nincs is igazán múltam, viszont ez a kaland már a múltamhoz tartozik. Ha már öreg leszek, akkor is emlékezni fogok rá, ahogy álltunk a New York-i metróban, és néztük egymást.





Gór Nagy Mária: “Az unokámnak is elmesélem…”

– Tizenegyes éves voltam, amikor édesapám megvette életem első tévéjét, és abban láttam A tojás című darabot, Kálmán Györggyel a főszerepben. Meglátni és beleszeretni egy pillanat műve volt. Akkor határoztam el, hogy színésznő leszek, mert csak így juthatok a közelébe. Szerencsére, egyből fölvettek a főiskolára, és saját kérésemre a Nemzeti Színházhoz irányítottak gyakorlatra.

A Viharos alkonyatban Kálmán Gyuri játszotta a professzort, és én a négy tanítvány egyikét. Szemben ültem vele az asztalnál, és igyekeztem bevetni a csábítás összes trükkjét. Egyebek között nyomatékosan rugdostam a lábát az asztal alatt. Egy darabig nem vett róla tudomást, majd leereszkedően megkérdezte, hogy mit akarok? Vacsorázni? Azonnal felkaroltam az ötletét. Megvacsoráztunk, utána elvitt magához, én meg úsztam a boldogságban, hogy minden álmom beteljesült. Másnap a kollégiumban az összes cuccomat bepakoltam egy hátizsákba, és előadás után a Trabantjánál várakoztam. Jött is, egy elegáns hölggyel karöltve – köztudottan nagy rajongótábor vette körül –, és annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy odaszóltam: “Meddig várjak még?” Rám nézett, mintha akkor látna először, és flegmán megkérdezte: “Maga kicsoda?” Több se kellett nekem. A nyakába ugrottam: “Én vagyok, a te szerelmed, hát nem emlékszel?” A nő elpárolgott, Gyuri hazavitt, és otthon kaptam tőle két pofont azzal, hogy így nem illik viselkedni. Bántam is én! Vele maradtam, és egy csodálatos évet töltöttünk együtt. Utána is jó barátok maradtunk, a haláláig. Csodálatos színész és őrülten vonzó férfi volt. Egyszer majd Lina Melody-nak, az unokámnak is szeretnék róla mesélni…





Sütő Enikő és a Fabulon-fotós

Tizenöt éves volt, amikor odalépett hozzá egy feltűnően magabiztos, nála négy évvel idősebb fiú. Nem táncra kérte, hanem fotózásra. Ebből a találkozásból született a híres Fabulon-reklámfotó, amely elindította az egyik legismertebb magyar modell fényes karrierjét. A fiatalembert Fenyő Jánosnak hívták.

– Még egyikünk sem sejtette, hogy ő lesz a későbbi VICO-médiabirodalom, sajnos, már néhai főnöke. Nagyon fiatalok voltunk. János világosítóként dolgozott az MTI-ben, de már akkor jellemző volt az önbizalmára, hogy zavartalanul odajött az asztalunkhoz, és kijelentette: én téged le foglak fényképezni. Mire azt válaszoltam, hogy menjen fel a szüleimhez és kérjen tőlük engedélyt. Felment, megszerezte a beleegyezésüket. Nem ismert lehetetlent, mindent elért, amit akart. Abban az időben még csak építgette az egóját, de azt már lehetett látni, hogy erőszakos, sokra viheti. Ugyanakkor nagyon kedves is tudott lenni ahhoz, akit a bizalmába fogadott. Ezen kevesek közé sorolhatom magamat. Nem állítom, hogy nem akart volna egyebet a barátságon kívül, de mégiscsak kislány voltam, és ezt ő is felmérte. Barátok lettünk, és később is, amikor már befutott, kikérte a véleményemet, hallgatott rám. Olyan erős volt, annyira lehengerlően férfias, akit soha nem lehet elfelejteni.