 |
Alig kezdődött meg a vásár, odajött hozzánk két férfi és egy nő, olyan negyven év körüliek, s az egyik férfi közölte velünk, hogy ő az iskola tanára, és kéri, hogy szedjük le a képeket a tablóról, mert amúgy semmi kifogása a dolog ellen, de hát itt gyerekek is vannak. (A tablón kizárólag a vajúdás képei voltak, átszellemült, nagyhasú nők, igen, látható cicikkel, nyilvánvalóan a szülési folyamatban, de az úgynevezett durva részletek teljes mellőzésével.) Döbbenten kérdeztük, hogy miért gondolják, hogy ezek a képek problémát okozhatnak a gyerekeknek. Elmondtuk, hogy a barátnőm tizenegy éves lánya és kilencéves fia végig ott volt a szülésnél, és semmi problémájuk nem volt, sőt!
Nem méltattak érdemi válaszra. Próbáltam azzal érvelni, hogy ha egy gyereket nem szólít meg belülről a téma, úgysem fogja észrevenni a képeket. A válasz az volt, hogy “de mi nem akarjuk, hogy érdekelje őket”. A tanárnő az undor és a gyűlölet összes metakommunikatív kellékével azt mondta: “én ezt nem akarom látni!”. Nagyon fájt ez a megnyilatkozás, a szülés csodájának emlékével átitatva, nem értettem ezt a durva elutasító reakciót egy nőtől. Azt is megkérdezte, hasonlóan “stílusos” metakommunikatív környezetben: “Kik ezek a nők a képeken?!” Ezek után a képeket természetesen levettük.
Kérdésem a következő: vajon tényleg így kell (el)bánni a szüléssel? Szeretném ebbe az iskolába járatni a gyerekemet, de ezzel a prüdériával nem tudok megbarátkozni. Valóban ártana a gyerekeknek az a néhány kép, ugyanakkor, amikor nem árt az, hogy végig ott vannak magánál a folyamatnál?
Szülés, születés – válasz>>
