Azért, mielőtt a világ összedől, Kata, várj egy kicsit! Megint túlzottan előreszaladt a fantáziád. Az igazság viszont az, hogy csupán az első randevúdra készülődsz egy kollégáddal. Aki ugyan szimpatikus és kedves, de a magánéletéről nem tudsz semmit. Jó, tudom, az első randevú nagyon fontos, de azért nem ott dől el minden. A lényeg, hogy tudd, te mit akarsz! Az, hogy elfogadtad a meghívását, már mutatja: szívesen állsz szóba vele a cég falain kívül is. Tehát, nem kell úgy viselkedned, mint aki szinte véletlenül van ott. Nem kell titkolnod, hogy szeretnéd őt jobban és közelebbről is megismerni, mert érdekesnek találod. Azon töprengeni, hogy kivel és hogyan él – ez bizony a félelmeidet tükrözi. A múlt csalódásai miatt a nők sokszor képesek egy kihallgatótiszt szívósságát egy óvodás kislány rémületével ötvözni – mindent kiszedni az áldozatból, miközben rettegnek a válaszoktól.
Ha előre a csalódáson töprengsz, az azt jelenti: valójában már fel is készültél rá. Ne felejtsd el, hogy ez a srác nem az előző partnereid egyike, hanem valaki más, akinek a magánélete egyelőre titok számodra! Sokkal szerencsésebb lenne, ha egy érdekes beszélgetésre készülődsz, és nem feltétlenül a nagy Ő megtalálására.
Minél inkább csökkented a találkozás tétjét, annál felhőtlenebbül érezheted magad a társaságában. Ha titokban azt várod az estétől, hogy úgy menj haza, mint akinek elrendeződött az élete, valószínűleg csalódni fogsz. Ha előre rettegsz a búcsúzáskor bevált “majd hívlak” fordulattól – mert már átélted a megalázottság és a hiábavaló várakozás keserűségét –, akkor az biztos, hogy meghatározza majd az estédet.
Ez az úgynevezett randevú-viselkedés, amikor egyrészt a biztonságra törekszel, ugyanakkor képes vagy “leverni” a másikon az előző pasik összes bűnét. Sajnos, ez a rejtett agresszió igen intenzív lehet. Képzeld csak el: a közvetlen beszélgetés alatt száz kis antenna mered ki belőled, hogy a legkisebb jelet is azonnal vegye, és reagáljon rá.
Ezek a finom jelek nem is mindig tudatosulnak, legfeljebb azt veszed észre magadon, hogy kezdesz visszahúzódni, vagy éppen ellenkezőleg, egyik kérdést a másik után teszed fel, egyre kevesebb szünettel, de nagyon céltudatosan.
Mindez azért van, hogy tisztán láss, és megnyugtathasd magad: jól tetted, hogy leültél vele, és valóban lesz még folytatása a történetnek. A probléma csupán az, hogy miközben úgy tűnik, a másikra figyelsz, a belső figyelmed végig magadra irányul, csak a saját kérdéseidre keresed a választ.
Lehetnél vele egy kicsit megengedőbb! Gondolj bele, miért is egyeztél bele a randevúba!
Ám ha csak arról van szó, hogy feltétlenül járni akarsz valakivel, és ő elég szimpatikusnak tűnik, akkor ebben a kapcsolatban több a kudarc lehetősége, mint gondolnád.
Ha viszont csak azzal a céllal tűzöd fel a hajad, és bújsz miniszoknyába, mert valóban érdekel ez a fiú, akkor hagyj időt és teret! A férfiak ugyanúgy szorongással vegyes izgalommal készülődnek az első találkozásra, még ha nem is vallják be. Ő is igyekszik majd a legjobb formáját mutatni, ugyanakkor nem számít arra, hogy az elkötelezettség legszentebb formáját várod tőle. Valószínűleg arra gondol, hogy némi szerencsével kellemesen érzitek magatokat együtt, és biztosan jó lenne folytatni később. Ha az asztal másik oldalán egy olyan nőt lát, aki szíve szerint azonnal feltérképezné mindenét, lehet, hogy kissé kellemetlenül érzi majd magát.
A randevút mindketten akartátok, de ezt a kölcsönösséget megtartani csak úgy lehet, ha hagyod a kapcsolatot saját sebessége szerint fejlődni. És akkor szinte biztos, hogy ezt hallod este elváláskor a kapuban: “Holnap hívhatlak?”.
