 |
Igen a televízió tespedésre – és bámulásra – csábít, ahogy maga is írja. A kisgyerek örökmozgó. Tudjuk, hogy folytonos testi mozgásra is szüksége van ahhoz, hogy feldolgozza a külvilágból és a saját belső világából nyert élményeit, hogy tapasztaljon, hogy megismerjen. Ezt a külső, látható mozgást egy “belső” mozgás is kíséri a gyerekben, dolgozik a gyermeki fantázia, működik a belső képteremtés. A képernyők “leültetik” a gyereket, leállítják, lebénítják külső testi mozgását és leállítják a belső képteremtő tevékenységet is. A gyerek nem tud különbséget tenni külső és belső képek között, de míg a belső képek előre viszik a külvilágból és saját belső világából származó élmények feldolgozásában, addig a külső képek nem segítik ezt a munkát, duzzadnak a szorongások, dühök, vágyak – és idővel kirobbannak, vagy befelé hatnak bénító erővel.
Pontosan arra volna szükség, hogy a gyerek mindazt utánozza cselekvésben is, amit maga körül lát, és igaza van, ha úgy érzi, hogy a tévézés tompítja a természetes kisgyermeki kíváncsiságot, és érdeklődést, gátolja a tevékenységet.
A gyerek ilyenkor megállíthatatlanul áradó információknak – számára feldolgozhatatlan információknak – van kiszolgáltatva, melyeknek nyomán látszólagos – “felfújt” – világismeret áll össze még a későbbi életkorokban is.
A kisgyerekkori érzékenységet persze nem csak a televízió számolja fel, hanem a felnövekvés folyamata is. Úgy gondolom, hogy három-négy éves korig lehetőség szerint nem engedném képernyő elé a gyerekeket – Obrazcov a híres bábszínész, azt mondta, hogy még bábszínházba se vigyük öt éves kora előtt a gyerekeket, mert kiszámíthatatlan a hatás, amit egy képsor gyakorolhat… Azt is tudjuk, hogy a televízió hangjai szintén szorongást keltenek a gyerekekben, amit a maguk esetében az egész kéz szájba gyömöszölése is jelez. Vannak kutatók, akik azt állítják, hogy az agy elektromos hullám-szerkezete megváltozik a televízió nézése közben. És a központi idegrendszer olyan védtelen lesz, ami csak az alváshoz, vagy a meditációhoz hasonlítható, de míg az alvásban és a meditációban a külvilág felé le van zárva ez az idegrendszer, és ezért pihentető, én-erősítő feldolgozás történik, addig a képernyőre bámulás közben idegen, az agyat átmosó hatásoknak vagyunk kiszolgáltatva. (Még a szemünk is másképpen néz: míg az öntudatos figyelem állapotában a szem fókuszál, mintegy egy pontra, középre irányul, a televízió képernyőjére bámulva inkább kicsit széttartjuk a szemünket, hogy a képernyő egészét be tudjuk fogni. Ez a szemtartás is csökkenti az öntudatos figyelem erejét.)
Ami pedig a gyerekműsorokat illeti: amerikai vizsgálatok szerint rajzfilmek nézése közben növekszik legnagyobb mértékben az agressziós feszültség!
Egyébként a későbbi életkorokra az áll, amit ír: kiválasztott műsorokat nézzünk meg együtt, hogy közben és utána is tudjunk beszélni róla.
