Aktuális

Mondd, te miben hiszel?

Napi küszködéseinkben sokszor céltalanul sodródó hajónak érezzük sorsunkat, és szeretnénk végre "kikötni" valahová.




Összeállításunkban olyan embereket kerestünk meg, akik eltéphetetlenül lehorgonyoztak valahol, és szilárdan bíznak. Miben is? A maguk erejében, apró és nagyobb örömökben, Istenben – vagy egy irdatlanul nagy pofonban.

Azt mondják, ha van olyan szakma, amely teljesen “kiszívja” és elhasználja a művelőjét, hát a pedagógusi ilyen. Schuller Máriát elnézve, ennek semmi jelét nem látni. Harminchat évig tanított ugyanabban a szakközépiskolában, és amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, nem megkönnyebbülést, hanem hiányt érzett.








Schuller Mária pedagógus
Egyenlő a bukott és a kitűnő


– A pályámon végig zavart, hogy heti két órában nem tudtam igazán fölkelteni a gyerekek érdeklődését a történelem problémái iránt. Nem tudtam gondolkodó és kérdező embereket nevelni. Az iskolarendszernek sem olyan a szerkezete, amely ezt nagyon lehetővé tenné, hiszen a tanár oktat, aztán kikérdez, és a gyerekeknek nincs alkalmuk megfogalmazni a saját gondolataikat. Aztán szép lassan le is szoknak arról, hogy erre törekedjenek.

Több mint tíz éve történt a nagy találkozás Mária és a hasonló korú, temperamentumú Rudolfné Éva között, amelyből megszületett az ötlet: gyerekcsoportot toboroznak, akikkel együtt gondolkodni és játszani fognak. Mária a tanulók szunnyadozó érvelő-kérdező-rácsodálkozó képességeit hozza a felszínre, az örökifjú, drámapedagógus Éva pedig a gátlásoktól mentes szerepjátszó-, utánzó-, önmagukat mozgással kifejező kedvüket éleszti föl.
Minderre egy-egy órájuk van a tíz-tizenöt éves gyerekekkel, péntekenként egymást váltva. Utána – levezetésül – jöhet a zsíros kenyér lila hagymával, és a csevegés.





– A gyerekfilozófia módszerét az Amerikai Egyesült Államokban dolgozták ki, de az európai kultúrában gyökerezik. Egy-egy szöveggel, filmmel lehetőséget kínálok arra, hogy a gyerekek rákérdezzenek az adódó problémákra. Kérdéseik gyakran mélyebbek és fantáziadúsabbak, mint a konkrét valóság. Az a célom, hogy idővel rólam “leváljanak”, és egymással vitázzanak, érveljenek. Két alapszabály van, ezeket maguk is mindig elmondják az újonnan bekerülőknek: itt nincs olyan, hogy buta kérdés, és hogy soha nem tévedhetsz. Így azok a gyerekek, akik a hétköznapokon cipelik a maguk kicsi és nagy stigmáit, itt levetkőzik azokat. A bukott és a kitűnő tanuló egyenrangú félként érvel. E tíz év alatt megerősödött az a hitem, hogy az előítéletek részben feloldhatók, és a gyerekeket meg lehet szabadítani a – feleléstől, a kudarcoktól, a másik embertől, a jövőtől való – félelmeiktől.
Mondd, te miben hiszel? – II. rész >>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top